A házasság ugyan már Krisztus előtt is létezett, de szentséggé csak Krisztus emelte fel. A házasságot Isten a paradicsomban alapította az emberi nem fenntartására és növekedésére, vagyis eme isteni utasítás teljesítésére: „Szaporodjatok, sokasodjatok, s töltsétek be a földet.” (1Móz 1,28) A házasság a házastársak kölcsönös támogatását is szolgálja Isten e szavai szerint: „Nem jó, hogy az ember egyedül vagyon; alkossunk hozzá illő segítőt is.” (1Móz 2,18) A házasság intézményét tehát Isten akarta és hozta létre, nem pedig az emberek.
A házasságkötés lényegét tekintve egy a házastársak között létrejött szerződés, melyben a szerződő felek közös életre kötelezik magukat és kölcsönösen átruházzák egymásra saját testük feletti jogukat. „Az asszony nem rendelkezik tulajdon testével, hanem a férje. Ugyanúgy a férfi sem rendelkezik tulajdon testével, hanem a felesége.” (1Kor 7,4) E szerződés feltételeit azonban Isten szabta meg, ezért az emberek önkényesen nem változtathatnak rajta. Bizonyos értelemben már a természeti házasság is szent dolog, hiszen benne Isten a házastársakat teremtő hatalmának részeseivé teszi. A házastársak csak Isten közreműködésével tudnak gyermeket nemzeni, hiszen a születendő gyermek lelkét minden nemzéskor Isten maga teremti meg.
A kereszténységben azonban a házasság még különlegesen szent dolog is, mert Krisztus szentséggé emelte. Azóta a házasság Krisztus és az Ő Egyháza közötti kapcsolatnak a titokzatos jele. „Ezért van az asszony alárendelve férjének, ahogy az Egyház Krisztusnak, míg a férjnek asszonyát úgy kell szeretnie, ahogy Krisztus szereti Egyházát, akiért feláldozta magát.” (Ef 5,24)
Természeti (pogány) házasság még ma is létezik, nevezetesen olyan emberek között, akiknél legalább az egyik fél nincs megkeresztelve. Két megkeresztelt között azonban csak szentségi házasság állhat fenn; a továbbiakban ezt tárgyaljuk.
A házasság feltételei
Ahogy láttuk, a házasság feltételeit Isten előre meghatározta. Isten rendelése szerint a házasság egy férfi és egy nő között megkötött életközösség, melynek célja gyermekek nemzése, s mely csak az egyik fél halálával szűnik meg. Aki a házasság lényeges kereteit nem ismeri el, annak házassága érvénytelen. Aki például előre megfontoltan, tudatosan nem egy egész életre szóló kapcsolatot akar kötni, az nincs is érvényesen megházasodva. Ez azonban csak akkor áll fenn, ha az illetőnek kifejezetten a saját házasságával kapcsolatban ez az akarata. Mert, ha valaki a házasságot, mint intézményt elvileg ugyan felbonthatónak tartja, de saját házasságkötésekor mégis egész életére szóló közösséget akar megkötni, akkor annak házassága érvényes lesz. Úgyszintén érvénytelenül kötnek azok házasságot, akik nem ismerik el, hogy a házasság gyermekek nemzésére alapíttatott. Ha élnek a házastársi jogaikkal, de eközben szilárd elhatározásuk, hogy gyermeket semmi szín alatt nem nemzenek vagy az első vagy második gyermek után mindenképpen „megállnak”, akkor ezek a párok nincsenek összeházasodva. Másképp áll a helyzet, ha a házastársak ugyan az első években nem akarnak gyermeket, de a későbbiekre nem zárják ki ennek lehetőségét. Az ilyen viselkedés ugyan súlyos bűn (kivéve, ha ezekben az első években teljes nemi megtartóztatásban is élnek), de magát a házasságot nem érvényteleníti. Mivel a házasság gyermekek nemzésére alapíttatott, olyanok, akik házastársi kötelezettségüknek alapvetően nem tudnak eleget tenni, nem is házasodhatnak meg. Sterilitás (terméketlenség) ezzel szemben nem jelent akadályt.
Ezenkívül a katolikusoknak az Egyház még azt a feltételt is megszabta, hogy házasságukat egy ezzel meghatalmazott pap előtt kell megkötniük. Mivel a házasság a társadalom számára fontos dolog, megkötni is nyilvánosan, az Egyház egyik szolgája előtt kell. Katolikusok számára ezért érvénytelen a polgári házasság. Azok a katolikusok, akik csak az anyakönyvvezető előtt kötöttek házasságot, valójában nem házasok, hanem vadházasságban élnek, hacsak az egyházi hatóságok kivételesen nem mentették fel őket a pap előtt kötendő házasság kötelezettsége alól. Ez a kikötés azonban nem érvényes a nem-katolikus megkereszteltekre, tehát például a protestánsokra. Nekik mindig érvényes a házasságuk, ha a szükséges szándékkal kötik azt, vagyis házasságuk számára elismerik az Isten által megszabott kereteket.
Gyermekvállalás
A házasság elsődleges célja gyermekek nemzése. Manapság éppen ez az a pont, melyet újra és újra hangsúlyozni kell. Isten a házasságot az emberek szaporodására alapította, hogy ezzel kiválasztottainak száma teljes legyen, hiszen a születendő gyermekek végső célja nem e földi élet, hanem a mennyország. Egészséges társadalmakban a gyermekeket mindig Isten áldásának és értékes ajándékának tartották. A 127. zsoltár a sok gyermeket Isten különleges áldásának jeleként mutatja be: „Feleséged, mint a bőven termő szőlőtő házadnak falai között. Fiaid, mint az olajfa sarjadékai a te asztalod körül.” (Zsolt 127,3) Ezzel szemben a gyermektelenség szerencsétlenségnek és szégyennek számított. Gondoljunk csak az Ószövetség Annájára, aki könnyek között könyörgött Istenhez gyermekért (lásd: 1Sám) és Szent Erzsébetre, Keresztelő Szent János édesanyjára, aki azért dicsőíti Istent, mert elvette „szégyenét az emberek előtt.” (Lk 1,25) Ma is sok olyan házaspár van, akik hiába vágyakoznak gyermek után.
Ami a gyermekek számát illeti, ki lehet jelenteni, hogy a katolikus családok alapvetően sokgyermekesek. A gyermek nem olyan valami, aminek „beszerzését” úgy lehet tervezni, mint egy autó megvételét, hanem a szülőknek annyi gyermeket kell elfogadniuk, ahányat Isten ajándékoz nekik. Ez azonban semmiképpen nem jelenti azt, hogy a szülőknek annyi gyermeket kell világra hozniuk, amennyit csak lehetséges, hanem annyit, amennyi az életüket kitölti. Ennek száma több körülménytől is függ: a szegénység és lakáshiány minden bizonnyal ok lehet arra, ha a szülők kevesebb gyermeket vállalnak. Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha a szülőket a túl sok gyermek nevelése erejükön felül megterhelné. Manapság sokkal nehezebb sok gyermeket felnevelni, mint régebben, mikor az egész környezet részt vállalt a nevelésben. Természetesen vannak egészségügyi okok is, melyek lehetetlenné teszik sok gyermek vállalását, például olyankor, ha az asszony élete ezzel veszélybe kerülhet.
Miközben a mesterséges fogamzásgátló módszerek soha nem voltak megengedettek és mindig súlyos bűnt jelentettek, hiszen ezek alkalmazásakor a házastársi aktussal történik visszaélés, hiszen ilyenkor elveszik tőle a Teremtőtől kijelölt értelmét és célját, a természetes fogamzásgátlás megfelelő okok esetén megengedett lehet. Ekkor ugyanis a gyermek nemzését nem alapvetően akarják kizárni és nem állítanak eléje mesterséges akadályt, hanem csak bizonyos napokat kihasználnak, melyeken a gyermeknemzés valószínűsége alacsonyabb. Azt azonban hangoztatni kell, hogy ez is csak akkor megengedett, ha több gyermek nemzésének megakadályozására valóságos, nyomós ok áll fenn. De az a házaspár, mely valós ok nélkül nem akar gyermeket vagy csak egyet és ez okból a természetes fogamzásgátlást alkalmazza hosszú távon súlyos bűnt követ el. Ha egy házaspár nem akar több gyermeket, akkor a természetes fogamzásgátlásnál helyesebb, ha időszakosan lemondanak a házastársi érintkezésről. Az ilyen lemondás mindkét partner beleegyezésekor minden időben megengedett. A szexualitás mai magasztalása és túlhangsúlyozása teljes mértékben helytelen és keresztényietlen. Se az élet, se a házasság boldogsága nem ettől függ, ami abból is kiderül, hogy azok a házasságok, melyeket elsősorban nemi vonzalmak alapján kötnek, gyorsan fel is bomlanak. Egy kereszténynek tudnia kell uralkodnia testi vágyain.
A gyermekek nemzésén kívül felnevelésük a szülők következő fontos feladata. Elsősorban nekik kell gyermekeik testi és szellemi jólétéről gondoskodniuk. Ezért kell például az anyának áldott állapotban minden olyat kerülnie, cigarettázást, túlzott alkoholfogyasztást, mely születendő gyermekének árthat. Később megfelelő élelmet és ruhát kell adnia gyermekének, és elegendő időt és figyelmet kell szentelnie rá. Már ebből is látszik, hogy a gyermekvállalás áldozatot követel a szülőktől, hiszen a gyermek életük alakításában megköti őket.
Még ennél is fontosabb azonban a gyermekek lelki, vallásos nevelése. A szülőknek elsőként a gyermekek időben történő megkereszteléséről kell gondoskodniuk. De ők azok is, akiknek az első hitigazságokat, imádságokat gyermekeik szívébe kell vésniük. Nekik kell gondoskodniuk a gyermekek megfelelő vallási képzéséről. A nevelésben mindenekelőtt a szülők példamutatása fontos, mert vallásilag langyos szülők gyermekei már többnyire teljesen hitetlenek lesznek.
Szeretetkapcsolat
A házasság második célja a házastársak egymás iránti szeretete és kölcsönös megsegítése. Bár ez is fontos és valódi rendeltetése a házasságnak, még sem ez az elsődleges cél. Isten Évát Ádám segítőtársának teremtette. Egy férfi és egy nő közti szeretetnek Isten és a lélek, Krisztus és az Egyház közötti szeretet jelképének kell lennie. A házastársaknak kölcsönösen egymás segítségére kell lenniük abban, hogy mindketten a mennyországba jussanak, hiszen a házasságban élő férfinak és nőnek is az örök boldogság, az üdvösség a végső célja. Ezért kell a házastársaknak összetartaniuk, házasságkötésük után tisztelettel és megértéssel viseltetniük egymás iránt, hogy ezt a célt együtt könnyebben el tudják érni. Egymás iránti szeretetüknek is állandóan növekednie kell. Az idő múlásával ez a szeretet ugyan nyilván veszít szenvedélyességéből és viharosságából, de mélységében, tisztaságában és önzetlenségében növekednie kell. Ez azonban biztosan nem történik meg akkor, ha a párok úgy vélik, hogy az esküvő után szabadjára engedhetik hangulataikat és azt tehetnek, amit akarnak.
A férj és a feleség szerepe
Ami a párok egymás iránti viszonyát illeti, természetesen igaz, hogy a férfi és a nő egyenrangú, de az nem, hogy egyformák is. A család feje a férfi, és ezért világi dolgokban őt illeti meg az utolsó szó joga, miután feleségével mindent megvitatott. Az asszony a család szíve. Az ő feladata elsősorban a háztartás és a gyermeknevelés. Csak kivételes esetben szabad, munka miatt elhanyagolnia ezeket a feladatokat. Ha vannak gyermekeik, ideális esetben nem szabadna munkába járnia, hiszen a gyermekek egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen az egész napos jelenléte. Különösen a kis gyermekeknek van szükségük arra a biztonságra és megértésre, melyet csak anyjuknál találhatnak meg. A férfi a család feje, neki kell határozottan irányítani a családot. Az apa szerepe az, hogy megteremtse az élethez szükséges feltételeket, hogy biztonságot adjon a családnak. Neki kell megtestesíteni a mennyei Atyát, aki bölcsen dönt, aki irgalmasságával és béketűrésével neveli a gyermekeket, és egyben tartja az egész családot.
Testi kapcsolat
A házastársak közötti testi érintkezés elsődleges rendeltetése, hogy továbbadják az életet, és hogy a férj és a feleség kifejezhessék egymásnak önátadó szeretetüket. Az, hogy két ember egymásnak ajándékozza az életét, ígéretet tesznek arra, hogy a sírig hűségesek lesznek, egyedülálló, megismételhetetlen közösséget hoz létre. Csak ebben a kapcsolatban nyeri el igazi értelmét a szexuális együttlét egy férfi és egy nő között. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a nemi vágy az ember egyik legerősebb ösztöne. A tartós, kiegyensúlyozott kapcsolathoz az is elengedhetetlen, hogy ezt a vágyat meghatározott keretek között kiéljék a felek. Fontos, hogy a házastársak nyitottak legyenek az élet továbbadására, és belső elhatározás legyen bennük, hogy egymásnak akarják ajándékozni életüket. Ha a férj és a feleség ezt a két pillért a helyén tudja kezelni, akkor a testi együttlétük által növekedhet a bennük lévő szeretet, beteljesítik hivatásukat, és Istennek tetsző közösséget hozhatnak létre.
A vegyes házasság
Végezetül pár szót kell ejteni a vegyes házasságról, azaz olyan házasságról, mely egy katolikus és egy nem-katolikus között jön létre. Az Egyház bizonyos körülmények között ugyan megengedi az ilyen házasságkötést, de ez nem jelenti azt, hogy helyesli is. Az ilyen házasságok ritkán lesznek boldogok, hiszen miként akarnak a házastársak igaz szeretetben és jó kapcsolatban egymással élni, ha életük legmélyebb és legfontosabb dolgában nem értenek egyet? Különösen a katolikus házastárs számára válhat az ilyen házasság igazi mártíriummá. Gyakran megy valaki azzal a naiv gondolattal a házasságba, hogy a másikat hamarosan meg tudja téríteni. Bár kétségtelenül ilyen eset is előfordulhat, mindazonáltal több az olyan, melyben ez nem történik meg. Akinek az esküvő előtt nem sikerül barátnőjét vagy barátját katolikus hitre térítenie, az inkább ne vállalja magára egy boldogtalan házasság veszélyét, hiszen esetenként több évtizedet kell máshitű partnerével együtt leélnie, és a gyermekek sem fejlődhetnek egészségesen, ha a szülők között e téren nem áll fenn harmónia.
A házasság szent és az Egyház számára is fontos dolog. Aki tehát házasodni akar, annak igyekeznie kell egy valóban hithű és jámbor katolikus partnert találni, hiszen csak ilyen társsal lehetséges egy boldog házasság létrejötte, mely az egész Egyház számára is áldást hoz.
