A szebasztei negyven hős katona saját, maga állított magának örök emléket azzal, hogy mind az Úr Krisztus „jó katonájának” bizonyult. „Negyvenen szálltunk e küzdőtérre, Urunk, hiány nélkül negyvenen érjük el az örök élet koronáját. Tiszteletreméltó a negyvenes szám, amelyet te negyvennapi böjtöddel megszenteltél. Illés negyvennapi böjttel kereste az Urat s elnyerte látomását” Egyenként elmondhatták magukról a nemzetek apostolának szavait: „A […]
Március 10. Vasárnap, NAGYBÖJT 4.VASÁRNAPJA, A negyven szent vértanú
Március 9. Szombat, Római Szent Franciska özvegy
(enyhített böjt) Ünnepén az olivetánus bencések ezt olvassák a zsolozsmában: „A házasságban sem hagyott föl azzal, hogy Isten dolgaiban járjon. Amikor férje kedvét kereste, Istennek akart tetszeni; és amikor Isten kedvében járt, férjének is tetszett.” „A családanyának sokszor ott kell hagynia az oltáron Istent, hogy megtalálja őt a házi gondok közepette.”„Minden helyzetben őrizd meg életszentségedet!” Halála előtti utolsó szavai ezek […]
Március 8. Péntek, Istenes Szent János hitvalló
(megtartóztatási nap) „Az Egyház Te is vagy, a szeretetedről ismernek meg!” „Testvéreim, akár itt, akár Granadában adunk, mindig az Úrnak adunk, mert ő van mindenhol és minden szegényben.” Aki másnak mindig örömöt igyekszik szerezni, eléri, hogy mások is azt tegyék, ami neki örömére szolgál. A Betegápoló Irgalmasrend alapítójára, Istenes Szent Jánosra emlékezünk liturgikus emléknapján. Sok idő kellett ahhoz, hogy Ciudad […]
Március 7. Csütörtök, Aquinói Szent Tamás hitvalló és egyházdoktor
(enyhített böjt) „A magvető bátorságával és kitartásával akarok én is Isten ügyében tevékenykedni.” Magvetőként hirdette és élte Isten üzenetét… Mikor magához szólította az Úr a középkor legnagyobb szentjét, Assziszi Szent Ferencet (+ 1226), gondoskodott, hogy új csillag gyúljon ki az Egyház egén, s akarta, hogy ez a csillag az egész kereszténység dísze és világossága legyen. Ez a ragyogó csillag Aquinói […]
Március 6. Szerda, Szent Porpétua és Felicitász vértanúk
(enyhített böjt) „A haláltól a gazdagság nem véd meg, a hit örök életet szerez!” „A kisemberek is csodálatosak a példás életükkel!” A 3. század elején (203 körül) Szeptimus Szevérus (+ 203 körül) császár idején borzalmas keresztényüldözés tört ki a római birodalomhoz tartozó Észak-Afrikában. Egy nap Karthágóban, a fővárosban, három férfit és két nőt vetettek börtönre. A két nő, Perpétua és […]
Március 5. Kedd, Köznap,
(enyhített böjt) Kedden a Szent Angyalokról és Szent Antalról is szokás megemlékezni. Ezen a napon fontos, hogy őrzőangyalunkhoz mondjunk imádságokat, de akár Szent Mihályhoz és a többi főangyalhoz is imádkozhatunk. Szent Antal is sok kegyelmet esd ki számunkra, hogy a keddi napokon áhítatosan imádkozunk hozzá, emlékezünk meg róla.
Március 4. Hétfő, Szent Kármér hitvalló
(enyhített böjt) „Ne nagyratöréssel, de alázatos céltudatossággal valósítsd meg hivatásodat!” „Mily édesek a te hajlékaid, seregek Ura, Istenem! Boldogok, akik hajlékodban élnek és mindörökké téged dicsérnek. Csarnokaidban egy nap többet ér egyéb napoknak ezrénél.”(Zsolt.83) Szent Kázmér Lengyelország és Litvánia patrónusa, a Jagelló uralkodóháznak virága és dicsősége, született 1458-ban Krakkóban, az akkori lengyel fővárosban. Atyja IV. Kázmér lengyel király, anyja Erzsébet, […]
Március 3. Vasárnap, NAGYBÖJT 3.VASÁRNAPJA
Az egész liturgiában; de különösen a nagyböjt liturgiájában uralkodik a megdicsőülés gondolata. Az Egyház a liturgia által a mi «színváltozásunkat» akarja elérni, a megdicsőült Krisztus elé megdicsőült hívőket akar vezetni. Ezért mutat ismét az Úr Jézusra, akihez hasonlóan megdicsőülünk mi is, ha hozzá hasonlóan küzdünk a kísértések ellen. Üdvözítőnknek is szenvednie kellett, mielőtt dicsőségébe bement; nekünk, tanítványainak sem lehet jobb […]
Március 2. Szombat, Köznap, Elsőszombat
(enyhített böjt) Szombaton a mi égi édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária csodálatos napja. Ezen a napon, ha nincs nagyobb ünnep, a papok is Mária tiszteletére mondják a napi szentmisét. Szombatonként fontos a rózsafüzér, a lorettói litánia, a különböző Mária-imádságok elmondása, Máriáról való elmélkedés, hogy még mélyebben gyökerezzünk katolikus hitünkben, s Mária esdeklő imádságai által, még több kegyelmet kapjunk.
Március 1. Péntek, Köznap, Elsőpéntek
(megtartóztatási nap) A péntek a mi Urunk Jézus Krisztus üdvöt hozó kínszevendésének napja. Ezen a napon böjtölünk, áldozatokat ajánlunk fel Krisztusnak, a fájdalmas rózsafüzérben az ő szenvedéséről elmélkedünk, és a keresztút elvégzésével még inkább közelebb kerülünk ennek a misztériumnak kimeríthetetlen gazdagságához.