„ Ki olyan, mint Isten.” Mai napra esik Szent Mihály arkangyal csodás megjelenése a Gargano hegyén Capuában I. Gelázius pápa (+ 496) korában. A Gargano hegy, Monte Sant’Angelo (Szent Angyal hegy) a nyugat latin szentélyek leghíresebbike, amit Szent Mihály Arkangyalnak szenteltek. A hegy legtetején helyezkedik el a Bazilika, amely régi időktől fogva a megbocsátás és az imádság helye… A szent […]
Május 8.Szerda, Szent Mihály arkangyal megjelenése, Keresztjáró nap
Május 7.Kedd, Nazianzi Szent Gergely püspök, hitvalló és egyháztanító, Keresztjáró nap
„Egy lélek voltunk két testben; s csak két utat ismertünk, az iskola és a templom útját.” Így ír maga Gergely arról az életről, melyet barátjával, Nagy Szent Vazullal folytattak mint egyetemi hallgatók Athénben. S ebben benne van az ő egész lelke és egész élete: Gyönge, sőt beteges, s ezért igen érzékeny volt; s ezért szeretett visszahúzódni a tömegektől és nyilvános […]
Május 6.Hétfő, Szent János apostol és evangélista olajbafőzése a Porta Latina előtt, Keresztjáró nap
Szent János apostol, a szeretett tanítvány ünnepe János a szeretett tanítvány. Ő az, aki a legtöbbet beszél a szeretetről. Az első találkozás pillanatában megérzi Jézus szeretetét, és ebben élete végéig kitart. Bár a vértanúság nem lesz osztályrésze, mégis a teljesen Istennek adott életet láthatjuk életében. Az Élet Igéje: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk […]
Május 5.Vasárnap, Húsvét utáni 5.Vasárnap, Szent V.Piusz pápa és hitvalló
HÚSVÉT UTÁNI ÖTÖDIK VASÁRNAP:A mai liturgia az üdvösség útjának két eszközére: a munkára és imádságra tanít. Ez utóbbinak gyakorlására mindjárt alkalmat is ad az Egyház, mert ezen a héten vannak Áldozócsütörtökig a keresztjáró napok, mikor szerető anyai gonddal könyörög az Egyház híveinek minden szükségletéért. Imádkozzunk mi is vele együtt s utána kezdjünk novénát a Szentlélek Isten eljövetelének előkészítésére. – Mint […]
Május 4.Szombat, Szent Mónika özvegy, Szent Flórián vértanú, ELSŐSZOMBAT
Szent Mónika, az édesanyák példaképe és védőszentje! Liturgikus ünnepnapján emlékezünk Szent Mónikára,Szent Ágoston édesanyjára, aki állhatatos imádsággal esdekelte ki fia és férje megtérését. Szent Mónika élete minta a családanyák számára. Mónika az észak-afrikai Tagaste városában született 331-ben.Keresztény családban nevelkedett. Mónika életének titka az Isteni Bölcsesség, a megtestesült Ige iránti szeretet, amelyet a szent könyvekből szívott magába. Már gyermekként, a szülői […]
Május 3. Péntek, A Szent Kereszt megtalálása, ELSŐPÉNTEK
(megtartóztatási nap) Ave crux, unica spes! – Üdvöz légy, kereszt, egyetlen remény! „Nekünk Urunk, Jézus Krisztus keresztjével kell dicsekednünk: általa nyertünk üdvösséget, életet és feltámadást, * Általa üdvözülünk, és szabadok leszünk. A halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját nyerte el. * Általa üdvözülünk, és szabadok leszünk.”(Vö. Gal 6, 14; Zsid 2, 9, az ünnepi zsolozsmából) Az egyházban a Szent […]
Május 2. Csütörtök, Szent Atanáz püspök, hitvalló és egyháztanító
„A Krisztusba vetett igaz hit atyja” „Nem lehetséges újra fölvenni az Egyházba olyan embereket, akik ellene mondanak az igazságnak, tévtanítást terjesztenek, és akikre az egyetemes zsinat kimondta a kiközösítést.” „A Szentháromság mindenkor Szentháromság, akkor is, amikor az Ige Máriából testet ölt. Sem hozzá nem lehet adni, sem elvenni nem lehet belőle.” Szent Atanázt a bámuló utókor Nagy-nak nevezi. Méltán. A […]
Május 1. Szerda, Szent Fülöp és Jakab apostolok
Szent Fülöp és ifjabb Szent Jakab együttes ünnepét eredetileg nov. 14-én ünnepelte az egyház. A május elseji ünneplés csak azóta vált általánossá, mióta J. Pelágius pápa 56o. május. 1 -én külön templomot, a mai Santi Apostoli-t szentelte a két apostol tiszteletére. SZENT FÜLÖP APOSTOL „Hivatásunk van, mindenkinek van, köteles követni!” Fülöp apostoltársához, Szent Péterhez hasonlóan betszaidai halászember volt. Mint Keresztelő […]
Április 30.Kedd, Sziénai Szent Katalin
„Hiúságból semmit sem tettem. A mindenható Isten tiszteletét és dicsőségét szolgáltam állandóan.”„Nem akkor nyered el jutalmad, ha belekezdesz valamibe, hanem egyedül és csakis akkor, ha kitartasz mellette.” Európa és Itália védőszentje! A 14. században az egyetemes Egyházat két nagy baj gyötörte és csúfította. A római pápa hetven éven át idegenben, a franciaországi Avignonban élt, s mivel egymás után hétszer francia […]
Április 29.Hétfő, Milánói Szent Péter vértanú
„A legsúlyosabb terhet testvérkéz rakja az ember vállaira” (Prohászka). „Péter, Péter! Íme a sátán kikért titeket magának, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én könyörögtem érted, hogy meg ne fogyatkozzék hited” (Luk 22,31-32). „Uram, kész vagyok veled a halálba is menni” (Luk 22,33). Született 1205-ben vagy 1206-ban Veronában, Felső-Olaszországban. Gyermekkora abba az időbe esik, amikor a pápaság hatalma III. Ince […]