Október 20. Vasárnap, PÜNKÖSD UTÁNI 22.VASÁRNAP, Kanti Szent János hitvalló

PÜNKÖSD UTÁNI HUSZONKETTEDIK VASÁRNAP Ma is már az utolsó ítéletre készül elő az Egyház a szentmise liturgiájában. Ezért tanít Szent Pállal az állhatatos kitartásra, ezért figyelmeztet az Úr szavával, hogy adjuk meg Istennek, ami az Istené. Szívleljük meg az Egyháznak évenkint visszatérő tanítását és gondoljunk ezekben a napokban az «utolsó dolgokra», hogy meglegyen bennünk a szent komolyság. Így a szentlecke […]

Október 19. Szombat, Alkantarai Szent Péter hitvalló

„Aki Istent a szívében hordja, annak ne legyen szeme e világ számára” „Mert Isten csak jót tanácsolhat. Nem is nehéz azt követni, csak hitetlennek és az Istenben kevésbé bízónak. Hiszen az ilyeneket az emberi okoskodás szabályai vezérlik. Aki a tanácsot adja, az a segítséget is bőségesen adja. Ő mindenható. Az embertől, ha csak önmagát adja, nem jöhet tanács, hiszen inkább […]

Október 18. Péntek, Szent Lukács evangélista

(megtartóztatási nap) Szent Lukács evangélista ünnepe, akinek evangéliuma Isten irgalmasságát visszhangozza. „Lukács, a szeretett orvos, Pál kísérője, aki mindennek utána járt, és így írta meg evangéliumát és az Apostolok cselekedeteit. Megtapasztalta, amit mi is megtapasztalhatunk, hogy az Úr erőt önt belénk. Bátran járhatunk az Ő útján.” Szent Lukácstól két terjedelmes szentírási könyv: egy Evangélium és az Apostolok Cselekedetei birtokában vagyunk, […]

Október 17. Csütörtök, Alacoque Szent Margit Mária szűz

„Istenben mindent, magamban semmit! Istennek mindent, magamnak semmit! Istenért mindent, magamért semmit!” A francia Bourgogne-ban az ősi Clunytól nem messze egy körszínházszerű völgykatlanban fekszik Verosvres falucska. A tisztavizű patakokban gazdag völgyet köröskörül hatalmas gránit-sziklák, fenyvesek és tölgyerdők övezik. Az erősen szétszórt község egyik tanyáját Leuthecourtnak hívják. Itt állott az Alacoque-család nemesi kúriája. Alacoque Kolos királyi jegyzőt és feleségét Lamyn Filibertát […]

Október 16. Szerda, Szent Hedvig özvegy

„Kezét kinyújtotta a szűkölködőknek és tenyerét megnyitotta a szegényeknek” … „a kegyesség törvénye volt az ő nyelvén és .. szemmel tartotta házanépe ösvényeit és kenyerét hivalkodva nem ette”. (Péld. 31). Szent Hedvig fejedelemasszony kitűnő példája a Salamon királytól magasztalt erős asszonynak (Péld. 31), mert egyrészt hűségesen megosztotta férjével az uralkodás minden gondját és örömét, másrészt igazi keresztény alázattal és béketűréssel […]

Október 15. Kedd, Nagy Szent Teréz

„Ne félj, ne aggódj! Ne sírj, ne bánkódj! Ha tiéd Isten, tiéd már minden.Ne félj, ne aggódj! Ne sírj, ne bánkódj! Elég Ő néked!” „Semmi ne zavarjon, semmi ne rémítsen, minden elmúlik, Isten nem változik. A türelem mindent elér, annak, aki Istené, semmi sem hiányzik, Isten egymaga elég.” Avilai (Nagy) Szent Teréz, a keresztény misztikus-szemlélődő ima elhivatott mestere Avilai Szent […]

Október 14. Hétfő, Szent I.Kalliszt pápa és vértanú

„Siess, ó boldog vértanú, köszöntsd győzelmed ünnepét, ma nyerted véred díjaként fejed köré a koszorút.” A pápák életéről a 2. századig meglehetősen keveset tudunk. Legtöbbjüknek csak a neve maradt fenn, sőt néha az is nehezen követhető a hagyomány folyamatában. A 3. századtól azonban a pápák egyre határozottabb alakot öltenek mint az egyháztörténelem főszereplői. Közéjük tartozik Callistus pápa is. A nevét […]

Október 13. Vasárnap, PÜNKÖSD UTÁNI 21.VASÁRNAP, ENGESZTELŐ NAP

PÜNKÖSD UTÁNI HUSZONEGYEDIK VASÁRNAP A mai vasárnap is az utolsó ítéletre készít elő. Ezért szól a küzdelemről, melyet a gonosszal kell megvívnunk és ezért tanít arra, amire a Miatyánk is int: Ha azt akarjuk, hogy Isten az ítéletkor megbocsásson nekünk, akkor mi is bocsássunk meg az ellenünk vétőknek. A küzdelmünk két segítőjéről is szól a mai liturgia: Isten hatalmáról, melynek […]

Október 12. Szombat, Köznap

Szombat, a mi égi édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária csodálatos napja. Ezen a napon, ha nincs nagyobb ünnep, a papok is Mária tiszteletére mondják a napi szentmisét. Szombatonként fontos a rózsafüzér, a lorettói litánia, a különböző Mária-imádságok elmondása, Máriáról való elmélkedés, hogy még mélyebben gyökerezzünk katolikus hitünkben, s Mária esdeklő imádságai által, még több kegyelmet kapjunk.

Október 11. Péntek, A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA ANYASÁGA

(megtartóztatási nap) „Akinek Mária nem Édesanyja, annak Isten nem is Atyja!” Ó, Boldogságos Szűz Mária, Hajnal Szép Sugara, hozd el nékünk az Üdvözítőt! „Felvirradt számunkra az üdvösség hajnala belőle támadt üdvösségünk Napja” „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes. Áldott vagy te az asszonyok között.” A Boldogságos Szűz akit nyelvünk nem egyszerűen szentnek, hanem Szentségesnek mond a legnagyobb a szentek között, mert neki adatott […]