Február 7. Péntek, Szent Romuáld apát, ELSŐPÉNTEK

(enyhített böjt) „Az erények segítenek a mindig szentebb életre.” ,,Ne úgy égj el, mint a hamu alatt elhamvadó parázs. Lámpatartóra való világosság vagy, és Isten házában mindenkinek világoskodnod kell!” Romuáld 951-ben született Ravennában. Nemes családból származott, úgy nevelkedett és élt, mint a korabéli fiatalok: testi örömöket hajszolva. Húsz éves lehetett, amikor megváltozott életvitele. Apja és a nemesi rokonok közt fegyveres […]

Február 6. Csütörtök, Szent Titusz püspök és hitvalló

„Magam gondoskodom nyájamról – mondja az Úr, pásztort rendelek föléjük, aki majd legelteti őket: Én, az Úr leszek az Istenük!” (Ezékiel próféta) Szent Titusz mint Szent Pál egyik legbuzgóbb munkatársa kitörülhetetlenül beleírta nevét az apostoli egyház történetébe. A szent püspök a későbbi görög leírásoknak legendákkal átszőtt előadása szerint Kréta szigetén született, egész fiatalon Jeruzsálembe került és ott Jézus csodáinak láttára […]

Február 5. Szerda, Szent Ágota szűz és vértanú

„A keresztények alázatossága és szolgálata sokkal előbbre való, mint a királyok minden gazdagsága és felfuvalkodottsága. Mert nincsen nagyobb szabadság, mint Krisztusnak szolgálni” „Ó, Ágota, jóság a neved, és jóság a lelked! Ó, Ágota, dicső tetteid nyilván hirdetik jó nevedet, és jó neved hirdeti dicső tetteidet! Ó, Ágota, neved hív, hogy mindenki hozzád csatlakozzék. Példád vonz, hogy mindenki késedelem nélkül Istenhez, […]

Február 4. Kedd, Corsini Szent András püspök és hitvalló

„András életpéldája a Szűzanya tiszteletére, közbenjárásába vetett bizalomra tanít bennünket; valamint arra, hogy még a keresztényeknek is gyakran komoly megtérésre van szükségük” „Lám, az én Uram, Jézus Krisztus, mikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmakat, s mikor szenvedett, nem fenyegetőzött. Így kell tennem nekem is. Hiszen én kéregető barát vagyok; az én koronám és mesterségem a koldulás” „Édesanyja, Szent Mónika példájára […]

Február 3. Hétfő, Szent Balázs püspök és vértanú

„Hallgasd meg népedet, Istenünk, amikor Szent Balázs püspök és vértanú pártfogásával könyörgünk hozzád. Add, hogy földi életünkben a te békédnek örvendjünk, és segítségeddel eljussunk az örök életre.” „Szent Balázs püspök, vértanú közbenjárása által szabadítson meg és őrizzen meg téged az Úr a torokbajtól és minden más betegségtől.” Szent Balázs (születési ideje ismeretlen,) III-IV. századi orvos, vértanú püspök, az örmény Sivas […]

Február 2. Vasárnap, GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY

„Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.„(Jn 1:7) Karácsony fényére emlékezünk 40 nappal karácsony után. A Világ Világosságának születését ünnepeltük, ma pedig Simeon szava nyomán, Jézus bemutatásában szeretnénk meglátni mi is a Világ Világosságát. Gyertyát szentel ma Egyházunk. A gyertya a mai ember számára már nem jelent annyit, sokkal inkább dísz sokak számára, sem mint […]

Február 1. Szombat, Szent Ignác püspök és vártanú, ELSŐSZOMBAT

„Én Isten gabonája vagyok, és a vadállatok foga őröl, hogy tiszta kenyér lehessek. Ösztökéljétek a vadállatokat, hogy azok legyenek a sírom, és semmit meg ne hagyjanak belőlem, nehogy bárkinek a terhére legyek!” „Váltságdíj vagyok értetek … engesztelő áldozat leszek helyettetek … feláldozom az életemet értetek!” Antióchiai Szent Ignác püspök vértanú emlékünnepe. Szent Ignác a kereszténység hőskorának egyik legtiszteletreméltóbb alakja. Eleitől […]

Január 31. Péntek, Bosco Szent János hitvalló

(enyhített böjt) „Da mihi animas, caetera tolle”, – „lelkeket adj, Uram, s minden mást elvehetsz.” „Légy vidám, és ezt sugározd ki másra is! Az Isten is szeret minket!” „Legyél alázatos, erős és állhatatos” – mondta neki egy asszony, aki ragyogott, mint a nap, „és akkor, amit majd látsz, hogy ezekkel a farkasokkal történik, akik bárányokká változnak, te is ezt fogod […]

Január 30. Csütörtök, Szent Martina szűz és vértanú

„Örvendjünk, vigadjunk, mert a Mindenség Ura szent és dicsőséges szüzet tüntetett ki szeretetével.” Szent Martina, római szűz, korán elvesztette szüleit, hatalmas vagyonát a szegények között osztotta szét. Alexander Severus császár alatt parancsot kapott, hogy áldozzon a hamis isteneknek, Martina azonban elutasította ezt, inkább vállalta a kínokat Jézus nevéért. Ezután kínpadra vonták az ártatlan szüzet, de ő a legnagyobb kínok között […]

Január 29. Szerda, Szalézi Szent Ferenc hitvalló és egyháztanító

Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, mindenkivel jóságosan, együttérzően bánt. Jellemző mondata: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” „A nyelv kicsiny tag ugyan, de nagy dolgokat visz végbe. A gonosz nyelv tűz, mely lángba boríthat egy egész világot. A jó nyelv ellenben új világot tud támasztani a gonosznak hamvaiból.” Ugyanígy parányi testrész a nyelv […]