„Inkább a halál, mint egy halálos bűn!” „Szent Lajos a középkor igazi hérosza. Tiszteletben tartott minden jogot, de mindenekfölött az igazságot követte; őszinte és szelíd lélek, keresztény szeretettel eltelt szív, aki kínpadra ítélte bűnös testét, hogy lelkét megmentse; a földön csak az eget látta, s királyi tisztét a rend és méltányosság hivatala gyanánt fogta fel.Ez a szent király, ez a […]
Augusztus 25. Péntek, Szent Lajos király, hitvalló
Augusztus 24. Csütörtök, Szent Bertalan apostol
„Ímé egy igazán Izráelita, akiben hamisság nincsen.”„Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!” Szent Bertalan az Úr tizenkét apostolának egyike, de nagyon keveset tudunk róla. Már a neve körül is nehézségek vannak, mert a négy apostolnévsorban Fülöp mellett szerepel mint Bertalan. Mk 3,18 –És Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, […]
Augusztus 23. Szerda, Benici Szent Fülöp hitvalló – Szent Bertalan vigíliája
„Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!Színed elől ne vess el engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem!” A szervitarend (lásd febr. 12) történetében olvassuk, hogy mikor a hét szent alapító kevéssel a Monte Senariora való kivonulás után újból megjelent Firenze utcáin, egy öthónapos csecsemő, aki anyja karján ülve nézte őket, mindenek ámulatára megszólalt és […]
Augusztus 22. Kedd, Mária Szeplőtelen Szíve – Nagyboldogasszony
„Mária mindent megőrzött szívében” – „Szívem és testem áhítozik az élő Isten után”Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária Szívében méltó hajlékot készítettél a Szentlélek számára. Add jóságosan, hogy a Szent Szűz közbenjárására dicsőséged templomává lehessünk. A Boldogságos Szűz Mária Szíve, a teljes ártatlanság, valamint a megtestesült Ige és a megváltott ember iránti anyai szeretet jelképe. Tiszteletének alapja a szeplőtelen fogantatás […]
Augusztus 21. Hétfő, Chantal Szent Franciska özvegy – Nagyboldogasszony
„A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, melyeket nem mertek kimondani…” „A szeretet vértanúsága attól a perctől kezdődik, amikor mindenestül Istennek szenteljük magunkat, és tart életünk végéig, ha hűségesek maradunk e szeretethez…” Az özvegy 1572 január 28-án született Dijonban. Születési napja a vidék egyik szentjének, réomei Jánosnak ünnepe s ezért […]
Augusztus 20. Vasárnap, Szent István király
AH, HOL VAGY, MAGYAROK TÜNDÖKLŐ CSILLAGA…? Ma a világegyház augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án (mint Magyarország fővédőszentjét) ünnepli. Hol vagy, István király?Téged magyar kíván! Gyászos öltözetben teelőtted sírván” – énekeljük minden évben apostoli királyunk ünnepén. Tőlünk, magyaroktól talán már megszokta a világ, hogy siránkozunk, panaszkodunk – még vigadozni is csak sírva tud a magyar –, s hogy pesszimistán […]
Augusztus 19. Szombat, Eudes Szent János hitvalló – Nagyboldogasszony
„Pie vixit, sancte obiit” – „Jámborul élt, szentül halt meg”„Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból – mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét? Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.” (1 Jn. 3; 17-18) Eudes János 1601-ben született Ri-ben, egy normandiai (Franciaország) […]
Augusztus 18. Péntek, Nagyboldogasszony és Szent Lőrinc nyolcadában – Szent Agapitus vértanú
Szent Agapitus vértanú 305 k. Mint tizenötéves fiú szenvedett vértanúságot Prenestéhen Diokiécián üldözése alatt. Jézusunk, hozzád jövünk! Te vagy az ÚT: követni akarunk parancsaid és tanácsaid teljesítésével, és példád utánzásával.Jézusunk, te vagy az IGAZSÁG! Te vagy az igazi világosság, amely megvilágít minden embert. Hiszünk Benned, hiszünk tanításodban: meg akarunk ismerni, hogy egyre jobban megszeressünk! Jézusunk, te vagy az ÉLET! Éltetsz […]
Augusztus 17. Csütörtök, Szent Jácint hitvalló – Nagyboldogasszony és Szent Lőrinc nyolcada
Szent Jácint – „Az észak apostola” Konszki Ivó grófot 1218-ban krakkói püspökké választották. Megválasztása után nemsokára Rómába indult különféle egyházi ügyek intézésére. Nagyhatalmú úr volt, nemcsak mint Krakkó főpapja, hanem mint az Odrovonzs (Odrovarius) nemzetség sarja is. Lengyelország legősibb, legelőkelőbb és legvagyonosabb családjait egyesítette magában ez a nemzetség. Hosszú útján sokan kísérték. A kíséretben ott volt két unokaöccse is: Cseszlausz […]
Augusztus 16. Szerda, Szent Joákim, a Boldogságos Szűz Mária atyja – Szent Rókus hitvalló
A 2. századig visszamenő hagyomány nevezi meg a Boldogságos Szűz Mária szüleit: Annát és Joakimot. Ez az úgynevezett Jakab-ősevangélium elbeszéli, hogy mivel nem volt gyermeke, egy férfi megakadályozta Joakimot az áldozat bemutatásában. A szégyentől visszavonult. Ezután imával, jótékonykodással, böjttel kérték Istent a gyalázatuk elvételére. Sok könny, keserűség és várakozás után született meg gyermekük, Mária. A várva várt gyermeket hároméves korában […]