Minden nagy művész remekeit el szokta látni kézjegyével, hogy ebből az utókor a mű származására, alkotójára következtetni tudjon. Így járt el Isten is, a művészek művésze, a végtelen jóság és irgalom. Legnagyobb remekébe, az emberi szívbe belenyomta bélyegét: a szinte ellenállhatatlan ösztönt a részvétre, irgalomra. Az áteredő bűn katasztrófája, ha nem is tudta ezt az isteni vonást a szívből kitörölni, de kemény jégkéreggel vonta be.
A pogány világ nem igen ismerte az irgalmat. Világos bizonysága ennek, hogy még az ókor legnemesebb s legkiválóbb szellemei sem találtak a kegyetlen rabszolgaságon kifogásolni valót. Még a kiváló Aristoteles is azt tanítja: „A természet a szabad ember testét más anyagból alkotja, mint a rabszolgáét, tehát a rabszolgaság igazságos”. A gyenge gyermek, a beteg iránt nem volt könyörület. Cicerónak, Senecának csak megvető szava van a szegényekkel szemben s a szánalmat, részvétet jellemhibának, szellemi és lelki gyengeségnek minősítik. Horatius gúnyszavakat szór a „piszkos szegénységre”. Vergilius erénynek minősíti a szegények iránt részvétet nem tanúsítani. Plautus egyik színdarabjában nyíltan kimondja: „Az nem tesz a koldusokkal jót, ki nekik enni és inni ad. Mert amit odaad, az el van veszve, a szegény nyomorúsága pedig csak meg van hosszabbítva”. A pogány, ha adott alamizsnát, ezt csak leplezett önzésből tette. Polybius hallatlan dolognak tartja, hogy a római pogány önként s haszonlesés nélkül juttatott volna valaha koldusnak alamizsnát.
De annál inkább ismerte a pogány világ a zsarolást. A „nagy” Brutus a leggonoszabb uzsorás volt, ki még a legpiszkosabb üzletektől sem riadt vissza. Lucullus mesés vagyonát, melyből Rómában hallatlan módon dőzsölt, Ázsiában rendszeres zsarolással gyűjtötte össze. Seneca maga, ki oly szépségesen tud írni a jóságról és jótékonyságról, a legnagyobb uzsorások egyike volt, kiket a föld hátán hordott. Britanniában több milliót adott uzsoráskamatra s hogy még nagyobb nyereséget zsaroljon ki, hirtelen felmondott minden adósának, miáltal egész Britanniát lázadásra ingerelte. Cicero sem volt különb nála. A pogány fő- s alsóhivatalnok többnyire mind uzsorás volt. Crassus, Verres, Cotta, Pompeius óriás összegeket harácsoltak össze a provinciákban. Pedig ezek voltak az akkori világ hangadói s a mai napig – gyakran a kereszténység rovására – fennen magasztalt klasszikus műveltség képviselői.