Vannak, akik – legalább is a gyakorlatban – ezt a krisztusi törvényt igazságtalannak tartják. Hiszen – mondják – maga a természet oltotta belénk, hogy a rosszat gyűlöljük, a bűnt, a sérelmet megtoroljuk. Igen – feleljük erre – a rosszat gyűlölnünk kell, de nem a személyt, aki elkövette azt. A bűn is kétségkívül büntetést érdemel, de nem a sértett fél hivatott azt kiszolgáltatni.
Fenntartotta ezt magának az igazságos Bíró, ki azt állítja magáról: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek annak idején”. (MTörv 32,35)
„Csodálatos, de igaz dolog – fejtegeti szépen Aranyszájú Szent János –, hogy Isten a tulajdon személye ellen elkövetett vétkeket aránylag könnyen s enyhén bírálja el, de legnagyobb szigorral bünteti azt, ki felebarátja ellen támad. Kain két nagy bűnt követett el. Vétkezett a vallás ellen, hitvány áldozattal becstelenítve meg az Úr oltárát és megölte testvérét, Ábelt. Ki ne gondolta volna, hogy Isten inkább az első miatt lesz engesztelhetetlen, hiszen ez volt az első szentségtörés a földön. És mégis – kiált fel csodálkozva Aranyszájú Szent János – halljátok, mily enyhe büntetést mért ki reá ezért az Úr! Rövid szemrehányás az egész. Nem is úgy járt el vele, mint bíró, hanem mint jóbarát. De midőn Kain tulajdon testvére ellen vétett, az Úr nem türtőzteti haragját, megátkozza a gyilkost, száműzi az erdők mélyébe s nem enged neki békét sem éjjel, sem nappal.” A büntetést nem fogja elkerülni az, ki téged megbántott s igazságtalanságot cselekedett. De ne feledd: „Isten, a bosszúállás Ura, a bosszúállás Istene szabadon cselekszik”. (Zsolt 93,1) Aki ki akarja kezéből a fegyvert csavarni, hogy maga alkalmazza azt, önmagát sebzi meg vele.