Nagyböjt 3. vasárnapja (Lk 11, 14-28)
„Jézus kiűzött egy démont, amely néma volt. Miután a démon kiment, a néma megszólalt, és a tömeg elcsodálkozott. Némelyek azonban azt mondták: ‘Beelzebub, az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.’ Mások próbára akarták tenni, és égi jelet kértek tőle. Jézus pedig, ismerve gondolataikat, így szólt hozzájuk: ‘Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és minden ház, amely önmagával meghasonlik, összeomlik. Ha tehát a sátán meghasonlik önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Ti azt mondjátok, hogy én Beelzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Beelzebub által űzöm ki őket, akkor a ti fiaitok kinek az erejével űzik ki? Ők lesznek a bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor már elérkezett hozzátok Isten országa. Amikor az erős ember fegyveresen őrzi a házát, biztonságban van minden vagyona. De ha nálánál erősebb rátámad és legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van; és aki nem gyűjt velem, szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong, nyugalmat keresve. De ha nem talál, így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, üresen, kisöpörve és felékesítve találja azt. Akkor elmegy, maga mellé vesz hét másik lelket, akik nála is gonoszabbak, és bemennek, és ott laknak. Ennek az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz, mint az első volt.’ Míg Jézus ezeket mondta, egy asszony a tömegből így kiáltott fel: ‘Boldog a méh, amely hordozott téged, és az emlők, amelyeket szoptál!’ De ő így válaszolt: ‘Sőt, boldogok azok, akik hallgatják Isten igéjét, és meg is tartják!’”
A némaság
Az egyházatyák írásaiban a némaság gyakran szimbolizálja a bűn által megkötözött lelket, amely képtelen dicsérni Istent és tanúságot tenni róla. Nem csupán fizikai állapotként tekintettek rá, hanem lelki elzártságként is, amely az ember és Isten közötti kapcsolat meggyengülésének következménye.
A némaság a hit kifejezésének akadálya. Szent Ágoston így ír erről:
„Ahogyan a testnek szüksége van a lélegzésre, úgy a léleknek is szüksége van arra, hogy kifejezze hitét. Aki nem dicsőíti Istent, az olyan, mintha némává válna a sátán rabságában.” Ágoston tehát a némaságot a lélek bénultságával azonosítja. Amikor valaki nem képes vagy nem hajlandó megvallani hitét, az a sátán uralmának jele lehet felette.
Aranyszájú Szent János szerint a némaság szoros kapcsolatban áll a bűn állapotával. Aranyszájú Szent János azt tanítja, hogy a sátán a beszéd elnémításával akarja megbénítani az ember lelkét és az Evangélium hirdetését: „Amikor a nyelv nem dicsőíti Istent, a szív megszárad, és az ember teljes lényével a halál állapotába süllyed. A gonosz lélek nem csupán megbénítja az embert, hanem elvágja attól az igazságtól, amely a megváltásához szükséges.” Ez azt jelenti, hogy a némaság nemcsak fizikai állapot lehet, hanem a lelki élet hiánya is, amely az Isten felé való megnyílás nélkül üressé és halottá válik.
Szent Ambrus a démoni némaság gyógyítását a megváltás egy jelképének látja:
„Jézus nemcsak a testi némaságot gyógyította meg, hanem minden emberi lélek némaságát is, amelyet a bűn és a sátán megfosztott az imádkozás és az igazság hirdetésének képességétől.” Tehát amikor Krisztus meggyógyítja a néma embert, azzal a teljes emberi létet állítja helyre, visszaadva a szív és a száj egységét az igazság kimondásában.
Mi van, ha az ördög bennünket is el akar némítani, hogy ne valljuk meg a bűneinket?
Liguori Szent Alfonz szerint ez az egyik legnagyobb csapda, amelyet a sátán az emberi lélekre állíthat. A gonosz lélek nem csupán bűnbe akar sodorni minket, hanem utána el is akar hallgattatni, hogy ne kérjünk bocsánatot Istentől. A sátán egyik leghatékonyabb fegyvere a szégyen és a félelem: elhiteti velünk, hogy bűneink túl súlyosak, hogy a pap elítél majd minket, vagy hogy nincs is értelme a gyónásnak. Liguori figyelmeztet: „A sátán azt súgja, hogy jobb eltitkolni a bűnt, hogy elkerüljük a szégyent, de ezzel az ember még mélyebbre süllyed a rabságba.” Az ilyen lelkek, bár külsőleg talán még vallásos életet élnek, valójában megkötözöttek maradnak. A szentségtörő gyónás még rosszabb állapotba taszítja az embert, mert nemcsak hogy nem hoz kegyelmet, hanem újabb bűnt szül. Liguori szerint az egyetlen megoldás az, hogy tiszta szívvel és teljes őszinteséggel tárjuk fel bűneinket, mert a sátán hatalma ott törik meg, ahol az ember Istenhez kiált segítségért.
A gyónás megszabadító ereje
Az Egyház tanítása szerint a démonok valóságos szellemi lények, akik a sátán uralma alatt állnak, és céljuk, hogy eltávolítsák az embert Istentől és az ő kegyelmétőlKatekizmus_Spirago. A démonok nem csupán a fizikai világban munkálkodnak, hanem az emberi lélekben is, félelmet, kísértést és bűnt ültetve el benne. Legfőbb taktikájuk az, hogy a bűn által meggyengítsék a lelket, majd elhitessék vele, hogy nincs szüksége Isten irgalmára, vagy hogy már úgyis túl messzire került az üdvösség útjáról.
A gyónás azonban az egyik legnagyobb fegyver a démoni befolyás ellen. Egy őszinte gyónás olyan, mint amikor maga Krisztus lép be a lélekbe és kiűzi onnan a gonoszt. A sátán és a démonok nem bírják elviselni Isten irgalmának erejét, mert az megtöri hatalmukat az ember felett. Liguori Szent Alfonz ezt így fogalmazza meg: „A gyónás az a kulcs, amely kinyitja az üdvösség kapuját, és becsapja a sátán ajtaját.” Ezért a démonok leggyakrabban nem a bűn elkövetésére csábítanak, hanem arra, hogy az ember ne bánja meg azt, ne merjen Istenhez fordulni.
A pap, aki a gyóntatószékben szolgál, nem pusztán emberi közvetítő, hanem Krisztus eszköze. Amikor a pap feloldozza a bűnbánót, akkor maga Krisztus mondja: „Bocsánatot nyertél.” Az Egyház dogmatikája szerint a szentségi feloldozás nem csupán egy lelki vigasz, hanem valóságos és hatékony eltörlése a bűnnek, amely a sátán hatalmát megtöri a gyónó felett. Ezért a démonok különösen utálják a gyónást, mert tudják, hogy ez az a pillanat, amikor elvesztik a hatalmukat egy emberi lélek felett.
Éppen ezért a sátán gyakran próbálja elhitetni velünk, hogy a gyónás felesleges, szégyenletes vagy nem fontos. Elülteti a szívünkbe a félelmet és a kételyt: „Mit fog gondolni rólad a pap?” – suttogja. „Isten úgysem bocsát meg ennyi bűnt.” „Majd legközelebb gyónsz.” Ezek mind olyan hazugságok, amelyek célja, hogy az embert távol tartsák Isten kegyelmétől.
De emlékeznünk kell: Jézus maga adta nekünk a bűnbánat szentségét, mert tudta, hogy szükségünk lesz rá a gonosszal való küzdelemben! A sátán mindent megtesz, hogy elszakítson minket Istentől, de Krisztus még hatalmasabb fegyvert adott a kezünkbe: a szentségek erejét. Ha tehát valaha is elbizonytalanodunk, ha kísértésünk támad elhalasztani vagy eltitkolni valamit a gyónásban, akkor jusson eszünkbe, hogy a démonok éppen ezt akarják – és mi ezzel szembeszállhatunk azzal, ha bátran megvalljuk bűneinket és Isten irgalmába helyezzük bizalmunkat.
Bosco Szent János és a megtért rabló
Egy alkalommal Don Bosco az erdőn keresztül haladt, amikor egy rabló rátámadt, és fegyvert szegezett rá. A szent pap azonban nem ijedt meg. Nyugodt hangon szólt a rablóhoz:
– „Fiam, tudod-e, hogy amit most teszel, az halálos bűn?”
A rabló először meglepődött, majd gúnyosan nevetett. Don Bosco azonban nem engedett. Halkan, de határozottan beszélni kezdett neki Isten irgalmáról és a megtérés lehetőségéről. A rabló lassan elbizonytalanodott, majd a fegyver remegni kezdett a kezében.
– „Atyám, én… én már annyi bűnt követtem el… Nem hiszem, hogy Isten megbocsáthat nekem.”
– „Isten szeretete nagyobb, mint a te bűneid. Ha őszintén megbánod és meggyónod őket, teljesen megtisztulsz.”
A rabló erre letérdelt Don Bosco elé, és a szabad ég alatt elvégezte élete első igazi gyónását. A szent pap egy kőre ült, a megtört ember pedig zokogva megvallotta bűneit. Miután megkapta a feloldozást, így szólt:
– „Most érzem először, hogy szabad vagyok.”
Kedves Testvérek!
Isten mindannyiunkat erre a szabadságra hív. Nem számít, milyen mélyre süllyedtünk, nem számít, milyen bűnök terhelik a lelkünket – a gyónásban Krisztus vár minket, hogy letörölje rólunk a múltunkat és új életet adjon.
Ne féljünk, ne halogassuk, ne engedjünk a sátán csapdáinak! Nyissuk meg a szívünket, és akkor valóban megtapasztalhatjuk az igazi szabadság örömét!
Ámen.