1. Gondold meg, ember, mily fontos dolog, hogy elérd nagy, végső célodat. Ezen fordul meg minden. Mert ha eléred, üdvözülsz, mindig boldog leszel, lélekben és testben élvezni fogsz minden jót. De ha elhibázod, elveszted lelkedet és testedet, a paradicsomot és Istent, nyomorult leszel örökké, kárhozott leszel örökre. Ez tehát minden ügyek ügye, az egyedül fontos, egyedül szükséges, tudniillik, hogy Istennek szolgáljunk s üdvözítsük lelkünket. Azért, ó keresztény, ne mondd többé, hogy most még élem világomat, azután majd Istenhez térek s remélem, hogy üdvözülök. Ó ez a hamis remény hány lelket juttatott a pokolba, aki szintén így beszélt s most kárhozatban van és nincs többé segítség számára! Melyik elkárhozott akarta tulajdonképpen kárhozatba dönteni magát? De hát Isten megátkozza azt, aki a bocsánat reményében vétkezik. Azt mondod: el akarom követni ezt a bűnt s azután majd meggyónom. De ki tudja, lesz‑e időd rá? Ki biztosít róla, hogy nem halsz meg rögtön a vétek után? Elveszted Isten kegyelmét; és ha nem találod meg többé? Isten irgalmasságot gyakorol azzal, aki őt feli, de nem azzal, aki őt megveti: „És irgalmassága az őt félőkön” (Lk 1,50). Ne mondd továbbá, hogy annyi meggyónnom két bűnt, mint hármat; mert két bűnt megbocsát s hármat nem. Isten tűr, de nem tűr mindig. Mikor betelik a bűn mértéke, Isten nem bocsát meg többé s halállal sújtja, vagy magára hagyja a bűnöst, úgyhogy vétket vétek után követ el s úgy jut a pokolba. A halálnál is súlyosabb büntetés! Figyelj arra, testvérem, amit most olvasol. Szűnj meg vétkezni s add át magad Istennek. Töltsön el félelemmel az a gondolat, hogy hátha ez az utolsó figyelmeztetés, melyben Isten részesít. Elég sokszor megbántottad, elég soká volt irántad türelemmel. Rettegj attól, hogy egy új halálos bűn elkövetése után Isten nem talál többé megbocsátani. Látod, hogy lélekről, örökkévalóságról van szó. Az örökkévalóság nagy gondolata mily sokakat ragadott ki a világból s bírt rá arra, hogy kolostorokban, pusztákban és barlangokban éljenek! Ó én szegény! Mim van annyi vétekből, amelyet elkövettem? Szomorú szívem, teher nyomta lelkem, megszerzett pokol, elvesztett Isten! Ó Istenem, köss engem szeretetedhez!
2. Gondold meg, hogy az örökkévalóságnak ezt az ügyét az emberek legtöbbször elhanyagolják. Mindenre gondolnak, csak üdvösségükre nem. Mindenre van idő, csak Isten számára nincs. Mondjuk csak egy világinak, hogy járuljon gyakrabban a szentségekhez, végezzen naponként félórai imádságot, elmélkedést; s azt válaszolja: gyermekeim, unokáim, birtokaim vannak, tehát el vagyok foglalva. Ó Istenem! Hát lelked nincs? Vesd hát latba majd gazdagságodat, hívd fiaidat, unokáidat, hogy segítsenek rajtad halálod óráján és szabadítsanak ki a pokolból, ha elkárhoztál.
Ne áltasd magadat azzal, hogy össze tudod egyeztetni Istent és a világot, a paradicsomot és a bűnöket. Az üdvözülés nem olyan dolog, melyet kényelmesen el lehet intézni; szükséges, hogy kemény légy magadhoz, hogy erőszakot gyakorolj magaddal szemben, ha el akarod nyerni a halhatatlanság koronáját. Hány keresztény élt abban a csalódásban, hogy Istent szolgálja és üdvözül és most a pokolban van! Milyen őrültség, ha mindig csak arra gondolunk, ami oly hamar véget ér, és csak keveset gondolunk arra, aminek soha se lesz vége. Ó keresztény, gondolj azokra az eshetőségekre, melyek rád várhatnak! Gondold meg, hogy rövidesen elköltözöl a földről és az örökkévalóság hajlékába mégy. Milyen szegény vagy, ha elkárhozol. Lásd, akkor nem lehet többé helyrehoznod.
3. Gondold meg keresztény és mondd: Egy lelkem van. Ha ezt elvesztettem, elvesztettem mindent. Egy lelkem van. Ha ennek a léleknek kárával a világot nyerem is meg, mit használ nekem? Ha nagy ember lesz belőlem és elvesztem lelkemet, mit segít rajtam? Ha gazdagságot gyűjtök, ha emelem házamat, ha naggyá teszem gyermekeimet és elvesztem lelkemet, micsoda hasznom van belőle? Mit segített a nagyság, mit segítettek a gyönyörök, a hiúságok oly sokakon, kik a világon éltek s most csak por maradt belőlük egy sírgödörben s a pokolba vannak száműzve? Ha tehát a lélek enyém, ha egy lelkem van, és ha azt egyszer elvesztem, örökre elvesztettem: akkor komolyan kell gondolnom arra, hogy üdvözüljek. Olyan pont ez, melynek rendkívül nagy a fontossága. Arról van szó, hogy örökre boldog, vagy örökre boldogtalan leszek. Ó Istenem, szégyenkezve vallom meg, hogy eddig vakoskodva éltem és nagyon messzire eltávoztam tőled; nem gondoltam arra, hogy ezt az egyetlen lelkemet megmentsem. Üdvözíts engem, Atyám, Jézus Krisztus által: szívesen elvesztek mindent, csak téged el ne veszítselek. Istenem, Mária, reménységem, üdvözíts engem közbenjárásoddal.