Nem kell gondolnunk, hogy hosszú út vezet az igazságig, a katolikus Egyházig. Sőt elmondhatjuk, hogy jóllehet a katolikus hittudomány mérhetetlen, alapos félkészültségével a legbiztosabb kalauznak ígérkezik, mégis közvetlenül igen keveset vezetett vissza az Egyház kebelére. Nagyon kevésnek van arra ideje, módja, tehetsége, hogy a teológia minden zegét-zúgát alaposan áttanulmányozza. Az isteni kegyelemnek megvannak a maga rövidebb átlós útjai is s nem ritkán oly réseken lövelli be fényét a lélekbe, amelyeket más észre sem vesz, figyelemre sem méltat.
Voltak, akiket a művészetek kalauzoltak el az Egyházba, mert az igazság s igazi formaszépségek között valami titkos összefüggést fedeztek fel. De Coux nemzetgazdászt az térítette meg, mert látta, hogy az ő szakmájának problémáit csakis a katolikus Egyház tanaira támaszkodva lehet megoldani. Müller Ádámot a francia forradalom tanulmányozása vezette vissza Krisztus Egyházába, mert belátta, hogy attól való elpártolás az emberből előbb-utóbb vadállatot csinál. Hazánkban is hányat tettek éppen a kommunizmus borzalmai ismét praktikus katolikussá. La Harpe (†1803) megtérése után így kiáltott istentelen cimboráihoz: „Keresztény lettem, mert ti nem vagytok azok!” Sokakat észre térített, hogy minden más vallásban bár kényelmesebb az élet, de meghalni egyes egyedül a katolikus vallásban jó. Innen van, hogy a halál küszöbén a katolikus Egyházat úgyszólván soha senki sem hagyja el, de számtalanok kívánkoznak anyai kebelére.