Ha az imádságban megkérdezzük Krisztus Urunktól, miért akarta elrendelni örök bölcsességével ezt a kimondhatatlan nagy szentséget, mit válaszol nekünk?
Elsősorban azokat a szavakat ismétli, amelyeket egykor kiejtett, mikor a zsidóknak kihirdette az Oltáriszentség szerzését: „Amint engem küldött az élő Atya, és én élek az Atya által, úgy aki eszik engem, az is él énáltalam.”1 Mintha azt mondaná: Vágyódom közölni veletek isteni életemet. Létemet, életemet az Atyától kapom és mivel mindent tőle kapok, csak érte élek. Vágyva vágyom, hogy mivel ti is mindent tőlem kaptok, csak értem éljetek. Testi életeteket a táplálék tartja fenn és fejleszti: én a lelketek tápláléka akarok lenni, hogy fenntartsam és fejlesszem életét, mely én magam vagyok.2 Aki engem eszik, az én étemből él. Enyém a kegyelem teljessége és én azokat részesítem benne, akiknek táplálékul adom magamat. „Miként az Atyának élete vagyon önmagában, azonképpen adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában.”3 És mivel az enyém ez az élet, csak „azért jöttem, hogy életetek legyen és minél több legyen”.4 Életet adok nektek, mert önmagamat adom táplálékul. „Én vagyok az élő kenyér, az Élet kenyere, aki az égből szállottam alá”,5 hogy isteni életet hozzak nektek. Ez a kenyér égi életet, örök életet ad, melynek a kegyelem a hajnalhasadása. A zsidók mannát, romlandó táplálékot ettek a pusztában. De én örökké élő kenyér vagyok, mely mindig szükséges a lelketeknek, mert „ha nem eszitek az Emberfia testét,… nem leszen élet tibennetek”.6
Ezek Jézus szavai. Krisztus tehát nemcsak azért jelenik meg az oltáron, hogy imádjuk, hogy végtelen elégtétel gyanánt bemutassuk Atyjának. Nemcsak azért jön, hogy meglátogasson bennünket: hanem hogy magunkhoz vegyük, mint lelkünk táplálékát és hogy magunkhoz véve életünk legyen: a kegyelem élete itt a földön és a dicsőség élete fenn a mennyben.
„Az Isten Fia lényegénél fogva maga az élet. Csak ő ígérheti, csak ő adhatja az életet. A szent emberség, melyet az idők teljességében magára venni méltóztatott, annyira közel került az élethez, annyira részesül erejében, hogy az élő víz kiapadhatatlan forrása csörgedezik belőle… Nem az Élet kenyere-e, vagy még inkább, nem élő kenyér-e az, amelyet eszünk, hogy életünk legyen? Mert szent ez a kenyér, Jézus szent teste, az a test, amelyet egészen betölt és át meg átjár az éltető lélek. Hogyha az a közönséges kenyér, melyben nincs élet, megőrzi testünk életét, milyen csodálatos életet élünk akkor, ha élő kenyeret eszünk, ha magánál az élő Isten asztalánál eszünk? Ki hallott már valaha olyan csodáról, hogy életet ehetünk? Csak Jézus adhat ilyen táplálékot. Ő természete szerint maga az élet: aki őt eszi, életet eszik. Ó, milyen gyönyörűséges Isten gyermekeinek a lakomája!”7 – Ezért mondja a pap mindenkinek, mikor az áldoztatásnál kiosztja a szentostyát: „A mi Urunk Jézus Krisztus teste őrizze meg lelkedet az örök életre!”
Említettük, hogy a szentségek létrehozzák azt a kegyelmet, melyet jelentenek. – A természetes rendben a táplálék megőrzi és fenntartja, növeli, megújítja és kifejleszti a test életét.8 Ugyanígy az égi kenyér, a lélek tápláléka is fenntartja, megújítja, növeli és megvidámítja benne a kegyelem életét, mert magát a kegyelem szerzőjét nyújtja. Az isteni életben más módon is részesülhetünk; de a szentáldozás által „mint ragadó folyam” árasztja el lelkünket. A szentáldozás annyira az élet szentsége, hogy magában véve is megbocsátja és eltörli a bocsánatos bűnöket, melyekhez nem ragaszkodunk,9 úgyhogy a lélek isteni élete visszanyeri erejét és szépségét, növekszik, fejlődik és bőséges gyümölcsöt terem. „Ó szent lakoma, melyben Krisztust vesszük magunkhoz!… A lélek eltelik kegyelemmel!…”10
– Ó Jézus, megtestesült Ige, akiben „az istenség egész teljessége lakozik valósággal”,11 jöjj hozzám, részesíts e teljességben! Ez az én életem, mert „akik befogadnak, azok Isten gyermekeivé lesznek”.12 Ez a részesedés abban az életben, melyet Atyádtól kaptál és amely által élsz Atyádért. Ez az az élet, mely a kegyelem által emberségedből kiárad minden testvéredre. Jöjj, hadd élvezzelek, hogy életedből éljek!
„Aki engem eszik, az is él énáltalam.”
1 Jn 6,58
2 Sumi autem voluit sacramentum hoc, tamquam spiritualem animarum cibum, quo alantur et confortentur viventes vita illius, qui dixit: et qui manducat me, et ipse vivet propter me. „Azt akarta, hogy magunkhoz vegyük ezt a szentséget, mint lelkünk lelki táplálékát, hogy tápláljon és erősítsen bennünket, akik az ő életéből élünk, amint ő mondotta: És aki eszik engem, az is él énáltalam.” Concil. Trid. Sess. XIII., cap. 2.
3 Jn 5,26
4 Uo. 10,10
5 Uo. 6,35.48.51
6 Uo. 6,54
7 Bossuet: Sermon pour le Samedi-Saint. Oeuvres oratoires. Édit. Lebarque. I. köt. 121-122. l.
8 Szent Tamás szerint (III., q. 79. a. 1.) ez a táplálék négy hatása. A szent hittudós az Oltáriszentségre, a lélek eledelére alkalmazza.
9 L. fentebb, 197. l. a trienti zsinat katekizmusának szövegét.
10 Az úrnapi I. vesperae Magnificat-antifónája.
11 Kol 2,9
12 Jn 1,12