Az Egyház a szent áldozatban megemlékezik a szentek egész közösségéről. Az eukarisztikus imádságban vagyis a kánonban imádkozik minden hívőért, különösen a jelenlévőkért. Azután a mennyei boldogokra emlékezik és kéri Istent, hogy közbenjárásuk által legyen a mi oltalmunk és segítségünk. Átváltozás után a halottakért imádkozik, hogy Isten felvegye őket az ő békéjébe.
A földön élő hívők egy szent közösség, amelynek a feje Krisztus. Imádkoznak és áldoznak egymásért, különösen a közös istentiszteleten. Részt kapnak az Egyház imájából és áldozatából, az egyes hívők imáiból és jócselekedeteiből, különösen azokból, amelyeket ők egymásért végeznek. A földön élő hívők közösségben vannak a mennyei szentekkel. A szentek a mi testvéreink Krisztusban. Mi ünnepeljük emléküket, kérjük segítségüket és követjük példájukat. Ők pedig velünk együtt magasztalják Istent és könyörögnek érettünk.
Krisztus által a tisztítótűzben szenvedő lelkekkel is egybe vagyunk kapcsolva. Mi imádsággal, jócselekedetekkel, búcsúkkal és főként a szentmise áldozattal segítjük őket. Ők pedig hálából könyörögnek majd érettünk Istennél.
A földön élő hívőknek még küzdeniök kell örök üdvösségükért: ők a küzdő Egyház. A mennyei szentek már elnyerték a győzelmi koronát: ők a győzelmes Egyház. A tisztítótűzben szenvedő lelkeknek még el kell viselniök a tisztulás szenvedését: ők a szenvedő Egyház. A földön élő hívők, a mennyei szentek és a tisztítótűzben szenvedő lelkek együtt egy nagy és szent közösség: mindannyiukat megszentelte a Szentlélek és általa egymáshoz vannak kapcsolva. Közösségüket ezért nevezzük a szentek egyességének. Krisztus a világ végén egyesíteni fogja a küzdő és a szenvedő Egyházat a győzelmes Egyházzal. Istennek egész családját egybegyűjti az Atyánál. A szentek egyessége akkor kapja meg végső tökélyét.
Az Egyház csaknem mindennap ünnepel egy szentet. November elsején a Mindenszenteket ünnepli, november 2-án a Halottak napját.
„Szent és üdvös dolog a lelkekért imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktől.” (2 Mak 12,45)