Az Eucharisztia addig fejti ki bennünk szentségi hatásait, míg csak gyomrunkban fel nem oszlik. Ez pedig az áldozó egészségi állapota szerint 8–10 perc, esetleg egy félóra alatt szokott végbemenni. A kegyelem kiáradása azonban nem annyira a jelenlét időtartamától, mint sokkal inkább az áldozó felkészültségétől, lelki tisztaságától s szeretetétől függ. Azért oly fontos a szentáldozásra való előkészület s főleg azért oly drágák a Szentség fogadása után Krisztus Urunkkal együtt töltött percek. Buzgalmunk, szeretetünk fokozódásával mind dúsabban szivároghat át lényünkbe a malaszt az ő istenemberi személyéből. Ellenben a lanyhaság, közömbösség nagyon hátráltatja bennünk a magunkba zárt isteni szerelemnek nagyszerű, de titokzatos működését.
Az új törvénykönyv határozottan előírja, hogy az áldoztatás (a római szertartásban) csakis a kenyér színe alatt történik. (852. kánon.)
Minthogy azonban ugyancsak az új Kódex megengedi, hogy a hívek bármely szertartás szerint szabadon áldozhatnak, nincs kizárva, hogy a római katolikusok a görög katolikusoknál járuljanak az Úr asztalához s így az Eucharisztiát mind a két szín alatt fogadják. (866. kánon) A szent útravalót azonban, mint ugyanez a törvény előírja, mindenkinek a saját szertartása szerint kell fogadnia.