Krisztus jelenléte a szent színek alatt csak addig tart, míg a színek épek s meg nem romlanak. Isten ugyanis, hogy teljes inkognitóját megőrizze, a természet törvényeit a színekre is kiterjeszti s hatni engedi, akárcsak kenyér s bor volna alattuk. Amint tehát a színekben olyan változás mutatkozik, aminőt a megromlott kenyér s bor tüntet fel, nyomban megszűnnek alkalmas szentségi jel lenni s Krisztus Urunkat tartalmazni. Ilyenkor már Krisztus teste s vére helyett az az anyag van csupán kezünk között, amelyre a megromló kenyér s bor szétbomlik. De honnan jön ez az anyag? Isten teremti oda. Csoda! Ismét csak csoda!
De ez a sok csoda, amelyek értelmünket ugyan messze felülmúlják, de azzal ellentmondásban nincsenek, távolról se tegye tétovázóvá hitünket, hanem sokkal inkább élessze, lobbantsa lángra szeretetünket. Mert íme, miért meríti ki Isten mindenhatóságát, miért halmoz csodát csodára? Nemde azért, hogy végtelen szeretetét reánk áraszthassa s önmagát nekünk – jelen emberi állapotunknak s viszonyainknak megfelelő módon teljesen oda adhassa? Ne botránkozzunk meg tehát éppen Istennek minden fogalmunkat s képzeletünket felülmúló – mert végtelen – szeretetén, hanem inkább lelkesedve valljuk a szeretet apostolával: „És mi megismertük és hittük az Istennek hozzánk való szeretetét”. (1Jn 4,16)
Midőn Samonas gázai püspök egy karavánnal Palesztinában utazott, egyik szaracén azt kérdezte tőle, miképp lehetséges az, hogy a kenyér Krisztus testévé s a bor vérévé változik? A szent püspök erre azt felelte, hogy Isten csodálatos hatalmával itt is megteheti azt, amit a természet rendjében naponkint eszközöl. Születésedkor – mondá a püspök – te sem voltál akkora, mint jelenleg; ki teszi azt, hogy növekedjél? Amit naponkint megeszel, nem megy‑e át szintén tested lényegébe? – De hogyan lehetséges – kérdi tovább a muzulmán –, hogy valamennyi templomotokban Jézus Krisztusnak ugyanaz a teste legyen jelen? Istennél semmi sem lehetetlen – válaszolá a püspök – és e feleletnek elégnek kellene lennie. De hogy meggyőzzelek ennek lehetséges voltáról, mondok egy hasonlatot: Ha a tükröt összetörjük, nem ugyanaz a kép látható‑e valamennyi darabban? És az én szavamat nem hallja‑e minden egyes személy a társaságban? Mondd csak, hogyan lehetséges ez? – A szaracén megszégyenült, a karaván keresztény tagjai pedig nagyon épültek a püspök beszédén és megerősödtek hitükben.