Franciaország Javernay nevű városkájában szokásban volt bizonyos napon az Oltáriszentséget a főoltártól bizonyos távolságban szőnyegekkel s gyertyákkal szépen feldíszített faemelvényen nyilvános tiszteletre kitenni s egész éjen át otthagyni. Ez a nap 1608-ban május 25-re esett. Midőn az ájtatoskodók este eltávoztak s a sekrestyésen is erőt vett az álom, egyik szőnyeg lángba borult s csakhamar az egész fa-emelvény, mely a Legfölségesebbnek trónul szolgált, elhamvadt. És az Oltáriszentség? Íme ott lebeg tovább a légben szabadon, támasz nélkül éjféltől reggelig. Az egész város csodájára tódul. A pap sietve egyházi ruhát ölt s lépcsőn a magasba hágva meg akarja fogni, hogy az oltárra vigye, de nem tudja elmozdítani helyéből. Megkezdi tehát az énekes szentmisét. Midőn az Úrfelmutatás véget ér, a szentségtartó magától megindul s valami mennyei csengettyű csilingelése között a főoltárhoz lebeg s szokott helyére telepszik. A nép pedig a földre borul s a meghatottságtól szinte magánkívül kiáltozza: „Áldassék és magasztaltassék a legméltóságosabb Oltáriszentség!” Még inkább rendkívülivé teszi ezt az esetet, hogy a csoda hosszú időkön át évről-évre a szokott napon megismétlődött. A csoda meghálálására végzett szentmise alatt a kitett Oltáriszentség az Úrfelmutatás és áldozás között a mennyei csengettyű szava mellett bejárta a légben azt az utat, amelyet 1606. május 25-én tett meg. Ezrek és ezrek sereglettek ilyenkor össze bámulatára, imádására. Maga Szalézi Szent Ferenc is elzarándokolt „a javernayi szent ostyához”.