A valóságos jelenlét mellett bizonyít továbbá az ősi Egyház hite, amely e szent titkot Krisztustól s apostoloktól átvette. Íme néhány bizonyság a sok közül. A Szent Jakab apostolnak tulajdonított, tehát kétségkívül az első keresztény időkből származó szerkönyvben ezeket olvassuk: „Némuljon el minden emberi és halandó test; félve s rettegve álljon itt; tűnjék el minden földi a gondolatokból: mert a királyok Királya, az urak Ura, Krisztus, a mi Istenünk jelenik meg, hogy feláldoztassék és a hívek eledele legyen”. Római Szent Kelemennek (92–101) ugyancsak az első századokból eredő szerkönyve szerint az áldoztató pap ily szavakkal nyújtja az Urat: „Krisztus teste!” Mire az áldozó feleli: Amen. (Úgy van!) A bizonyságok sorozata helyett elég legyen Grotius Hugó protestáns tudós szavait idéznünk: „Minden görög, latin, arab, szír és más szerkönyvekben imákat találok Istenhez, hogy a bemutatott áldozati adományokat szentelje meg szent Lelke által s változtassa Fiának testévé és vérévé. Joggal állítom tehát, hogy ily régi s általános szokást, melynek eredetét az első időktől kell leszármaztatnunk, nem kellett volna megváltoztatni”. A Szentatyák világos s szebbnél-szebb nyilatkozatainak gyöngysorozatából csak Szent Ágoston néhány gondolatát emeljük ki. „Nem esztelenség‑e mondani: Egyétek az én testemet és igyátok az én véremet? … de csak a tudatlanok és balgatagok előtt esztelenek e szavak.” „Krisztus magamagát tartotta kezében, midőn testét nyújtva mondá: Ez az én testem.” „Krisztus az ő saját testét adta nekünk a mi üdvünkre eledelül. Senki sem eszi ezt a testet, hacsak előbb nem imádta. És nemcsak nem vétkezünk, ha azt imádjuk, hanem akkor vétkezünk, ha nem imádjuk.”