Az alázatos szolgálni is akar másoknak; ezért Mária is három hónapon át kisegíteni akarta Szent Erzsébetet. „Erzsébet csodálkozott azon, hogy Mária hozzá jött, – mondja Szent Bernát – de még inkább nőtt csodálkozása, midőn látta, hogy Mária nem azért jött, hogy kiszolgálják, hanem, hogy ő szolgáljon.” (Serm. de Nat. Virg.)
Az alázatosak visszavonulnak és az utolsó helyet választják mindenütt maguknak. Szent Bernát megjegyzi, hogy Mária egy ízben beszélni óhajtott Jézussal, midőn éppen egy házban tanított, de nem mert az ő engedelme nélkül oda belépni. (Mt 12,46) Alázatból választotta magának az utolsó helyet az apostolok közt az étteremben is, mert miként Szent Lukács mondja: „Ezek mindnyájan állhatatosak valának egy akarattal az imádságban az asszonyokkal és Máriával, Jézus anyjával.” (ApCsel 1,14) Nem gondolhatjuk, hogy Szent Lukács félreismerte volna Jézus Anyjának magas méltóságát, melynél fogva tulajdonképp első helyen kellett volna említenie; azért nevezi őt utolsó helyen, mivel Mária a végvacsora-teremben tényleg az apostolok és asszonyok mögött választott helyet, a szent evangélista pedig figyelemmel volt a helyre, melyet kiki elfoglalt. „Méltán lőn – fűzi hozzá Szent Bernát – az utolsóból az első, mert önmagát utolsónak tette, holott ő volt az első. (Serm. sup. Sign. magn.)
Végre az alázatosak szeretik a megvettetést és azért nem is olvashatjuk, hogy Mária Virágvasárnapján jelen lett volna Jeruzsálemben, midőn a nép az ő Fiát oly nagy tiszteletnyilvánítások közepette, kezében pálmaágakkal fogadta. Ellenben nem mulasztotta el, hogy isteni Fiának megfeszítésénél a Kálvárián jelen legyen, s örömest kitette magát a szidalmaknak és annak, hogy őt egy elítélt anyjának tekintsék, kinek a gonosztevők halálnemével kellett kimúlnia. Maga Mária mondotta egy ízben Szent Brigittának: „Lehet‑e nagyobb megvettetés, minthogy bolondnak néztek engem, a legszükségesebbeket is nélkülöztem és önmagamat minden másnál méltatlanabbnak ismertem el? Ilyen természetű volt az én alázatosságom, s ebben leltem örömömet, mert egyedül csak isteni Fiamnak akartam tetszeni.”
Midőn Folignói Boldog Paula egy napon elragadtatásba esett, megismertette vele Isten Mária alázatosságát. Miután a szent közölte gyóntatójával a dolgot, egészen magánkívül a csodálkozástól így kiáltott fel: „Ó, mily nagy Mária alázatossága! Tisztelendő Atyám, úgy tűnik fel előttem, hogy nincs a világon egyetlen ember sem, kiben az alázatnak csak legcsekélyebb foka is volna, ha Mária alázatosságát szemlélem.” Egyik napon az Úr Szent Brigittának (Revel. lib. 1. c. 29.) egy látomásban hét asszonyt mutatott, kiknek egyike dölyfösen és teljes pompában jelent meg. Ez a kevélység, – mondá neki az Úr; – a másik azonban, kit lesütött szemekkel, mindenki iránt szolgálatkészen, egyedül Istent hordozva szívében és saját semmiségének teljes tudatában látsz, az az alázat, kit Máriának hívnak.” Ezzel Isten tudtára akarta adni, hogy az ő szent Anyja oly annyira alázatos, hogy egyenesen jelképéül szolgálhat az alázatosságnak.