Attól tartsunk tán, hogy Mária nem látja nyomorúságunkat, vagy nincs részvéttel irántunk? Nem, ez az eset nem foroghat fenn; mert sokkal jobban ismeri ő hiányainkat, mint mi magunk, és felette nagy részvéttel viseltetik irányunkban. „Kicsoda volna a szentek közül nagyobb könyörülettel irántunk, – kérdi tőlünk Szent Antonin – mint Mária?” (P. 4. t. 15. c. 2.) Amint nyomorúságot pillant meg valahol, tüstént odasiet, hogy irgalmasan segítséget vigyen. Ezt tanítja Szent Viktorról nevezett Richárd, (In Cant. 4. 5.) s ugyanezt megerősíti Mendoza is, midőn így kiált fel: „Ó áldott Szűz, bőkezűen osztod te ki irgalmasságodat, ha nyomorúságban látsz bennünket!” (In 1. Reg. 4. cap.) A mi jó Anyánk sohse fárad bele eme tisztének gyakorlásába, miről maga is biztosít bennünket: „Mind az örökkévalóságig meg nem szűnök és a szent lakhelyen szolgáltam előtte.” (Sir 24,14) „Egészen a világ végéig nem fáradok ki, – úgymond Mária e szövegben Hugó bíboros megjegyzése szerint – hogy az embereket minden nyomorúságukban megsegítsem és a bűnösökért könyörögjek, hogy üdvözüljenek és megszabadíttassanak a végső romlástól.”
Suetonius elbeszélése szerint Titus császár olyannyira szívén viselte, hogy bebizonyítsa kegyességét azok irányában, kik őt valamire kérték, hogy oly napon, midőn nem volt alkalma jót cselekedni, egészen szomorú volt, és azt szokta volt mondani, hogy egy napot vesztett el. Titus ezt valószínűleg inkább hiúságból és azért mondta, hogy mások őt nagyrabecsüljék, mintsem igazi felebaráti szeretetből. Ha azonban lehetséges volna, hogy a mi királynénk egy napot töltene el, anélkül, hogy valakit valamely kegyelemben részesíthetett volna, akkor bizonyára így beszélne és pedig tisztán azért, mert felebaráti szeretettől és ama kívánságtól van áthatva, hogy mindenkivel jót tehessen. „Igen, – úgymond Bustisi Szent Bernardin – az ő óhaja, hogy kegyelmekben részesíthessen bennünket, sokkal nagyobb, mint a mi kívánságunk, hogy azokat tőle elnyerjük; miért is kezeit mindig telve fogjuk találni irgalommal és kegyelemmel, valahányszor hozzá menekülünk.” (Mar. part. 1. Serm. 5. de Nov. M.)