Mária így szól valamennyiünkhöz: „Aki engem hallgat, nem szégyenül meg;” (Sir 24,30) aki hozzám menekül, aki szavaimat figyelemmel hallgatja, nem vész az el; miért is Szent Bonaventura így kiálthatott hozzá: „Ó királynőm, messze áll az elsüllyedéstől az, aki szorgosan abban fáradozik, hogy neked szolgáljon;” (In Psal. 118.) „igen, – jegyzi meg Szent Hilárius – ha az ilyen annak előtte súlyosan bántotta is meg Istent, mégis erősen remélheti, hogy üdvözül.” (Caen. 12. in Matth.)
Innen van az, hogy a sátán oly nagy fáradsággal igyekszik odahatni, hogy az Isten kegyelmétől megrabolt lélek Mária iránti áhítatát is elveszítse. Midőn Sára észrevette, hogy Izsák, Izmaellel játszván, lassankint elsajátítja annak gonosz szokásait, kérte Ábrahámot, küldje el a háztól azt a fiút anyjával együtt: „Űzd el a szolgálót és fiát!” (Ter 21,10) Nem elégedett meg azzal, hogy csak a fiú hagyja el a házat; azt akarta, hogy Ábrahám az anyját is űzze el; mert félt, hogy a gyermek anyját meglátogatván, ily módon mégis csak gyakran megfordul a házban. Épp így cselekszik az ördög is; nem elégszik meg azzal, ha egy lélek egyedül Jézus Krisztust taszítja ki szívéből, hanem azt akarja, hogy annak anyját is kiűzze belőle: „Űzd el a szolgálót és fiát.” Attól fél ugyanis a sátán, hogy az anya imádságával újból visszahozza a Fiút a bűnös szívébe. És tényleg teljes joggal tarthat ettől, mert a tudós Pacciuchelli állítása szerint, ha valaki nem hagy alább Mária iránt való ájtatosságával, ennek közbenjárása révén csakhamar ismét Fiának birtokába jut. (In Salv. Reg. Exc. 5.) Szent Efrém tehát igen helyesen nevezte Mária iránti áhítatunkat útlevélnek, melynek segítségével elkerüljük a poklot. (Or. d. laud. Virg.) Ugyane szent Máriát azok oltalmának hívta, kik már a végső romlás állapotában élnek. (Patrocintrix damnatorum. Ibid.) Joggal mondja Szent Efrém, hogy nem kételkedhetünk abban, amit Szent Bernát kifejezetten állít, hogy ti. a boldogságos Szűz Máriánál üdvősségünk kieszközlésére nézve sem hatalomban, sem akaratban nincs hiány. (Serm. de Ass.) Hatalma van hozzá; mert Szent Antonin szerint teljesen kizárt dolog, hogy imádsága meghallgatás nélkül maradjon; (P. 4. tit. 15. cap. 17. § 4.) Szent Bernát szerint szószólása pedig sohse maradhat eredmény nélkül, hanem mindig elnyeri azt, amit kíván. (Serm. de aquaed.) Az abbeli óhaj, hogy bennünket megmentsen, sem hiányozhatik Isten anyjánál; mert Mária olyan anya, ki forróbban kívánja üdvösségünket, mint mi magunk. Ha azonban így áll a dolog, miképp lenne akkor lehetséges, hogy Máriának tisztelője örökre elvesszen? Legyen bár egy ilyen lélek még a halálos bűn állapotában, ha azonban meg van benne az erős akarat a javulásra és folyton e jó anyának kegyeibe ajánlja magát, ez esetben Mária feltétlenül gondoskodni fog arról, hogy Isten őt az ő szomorú állapotának felismerésére és elhagyására szükséges kegyelemben részesítse, bűnei felett igaz bánatot, a jóban való állhatatosságot és végre boldog kimúlást adjon neki. Ne akarná megtenni e jóságos anya, hogy gyermekét szószólásával a haláltól megmentse, mikor ez neki oly könnyű? Megengedhetjük‑e, hogy oly gondolatunk támadjon, hogy Mária, kinél szeretőbb anyát tisztelői nem találhatnának, elmulasztaná gyermekeinek egyikét az örök haláltól megmenteni, mikor az neki oly igen könnyű?