Nagy különbség van e kettő között: kívánkozni a halál után és halálunkat önhatalmúlag előidézni. A vágy ugyanis még nagyon megférhet az isteni akaratban való teljes megnyugvással s a türelmes várakozással a megváltó halálra; s nem jelent forradalmat az élet s halál Urának felségjogai ellen, mint az öngyilkosság.
A halál utáni kívánkozás tehát magában véve még nem bűn, sőt a körülmények szerint lehet hősies erény is, ha azt ti. az isteni szeretet, az égi boldogság utáni epedés ébreszti bennünk. „Kívánok elválni és Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb”, sóhajtja maga a népek Apostola. (Fil 1,23) Megengedett e vágy akkor, ha a túlságos lelki és testi szenvedések, veszélyek stb. a halált számunkra valóban kívánatossá teszik, mint maga az Írás mondja: „Jobb a halál a keserves életnél”. Bűnös a halálvágy, ha az élet apró-cseprő kellemetlenségei fakasztják s mi annak öntudatosan s komolyan helyt adunk lelkünkben. Legtöbbször azonban az effajta kívánságok nem egyebek türelmetlenségünk bocsánatos kitöréseinél, és éppen nem szeretnők, ha azok be is teljesednének. Nagy üggyel-bajjal fát szedegető aggastyán – az ősrégi mese szerint – hangos szóval sóhajtozik a megváltó halál után. A félelmetes kaszás hirtelen előtte terem: „Hívtál engem!” – „No igen”, válaszol rá hebegve a megdöbbent öreg, „kérni akartalak, hogy ezt a köteg rőzsét segítsd a vállamra emelni”.