Míg a lelkipásztorokat az igazságosság és pedig súlyos bűn terhe alatt kötelezi, hogy a szentségeket a híveknek kiszolgáltassák, a lelkipásztorkodással nem foglalkozó papokat és a szerzeteseket ugyanerre csupán a szeretet kötelezi. Azonban ők is tartoznak és pedig súlyos vétek terhe alatt – még életük feláldozásával is – a szükséges szentségeket a haldoklóknak kiszolgáltatni, ha azt a lelkipásztorok nem tennék, vagy nem tehetnék.
Mindebből azonban távolról sem következik, hogy a szerzetesek a lékek gondozásában hátramaradnak. Sőt inkább Krisztus szerelme, kinek legszorosabb követésére szánták magukat, ösztökéli őket, hogy a világi papságot segítsék, istápolják s vele a szentségek kiszolgáltatásában nemes versenyre keljenek. Annál is inkább meg kell ezt tenniük, mert a lelkipásztori terhektől menten erre több idővel is rendelkeznek. Akárhány rendet az Egyház éppen evégből alapított s halmozott el kiváltságokkal, kegyelmekkel s jótéteményekkel.