„Ha a boldogságos Szűztől valamely kegyelmet kérünk, – mondja Szent Anzelm (De excell. Virg. c. 6) – ezzel mi nem bizalmatlankodunk Isten irgalmasságában, hanem csak annak a félelmünknek adunk kifejezést, mely joggal foghat el méltatlanságunk érzetében és épp azért ajánljuk magunkat Máriának, hogy érdemei pótolják nyomorúságunkat.”
Csak a hitetlen kételkedik abban, vajon hasznos és üdvös szokás‑e, Mária közbenjárásáért esedezni. – Feltettem azonban egyúttal magamban, hogy egy másik dolgot is be fogok e helyen bizonyítani, azt ti. hogy Mária közbenjárása, ha nem is elkerülhetetlenül, de mégis bizonyos fokig szükséges a mi üdvösségünkre. Ennek oka egyedül Isten akaratában rejlik, ki minden kegyelmet, melyben bennünket részesít, Mária kezein keresztül akar hozzánk eljuttatni, mint ezt Szent Bernát tanította, s miként ezt mai napság a hittudósok és a katolikus Egyház tanítói egyöntetűen állítják. Vega, Mendoza, Pacciuchelli, Segneri, Poiré, Crasset és nagyszámú tudós író védelmezte ezt a véleményt, sőt Alexander Natalis is, ki különben igen óvatos állításban azt tanítja, hogy Isten akarata, hogy minden kegyelmet Mária közbenjárásától várjunk. (Ep. 76. in calc. t. 4. Moral.) „Ennek bizonyításául idézi Szent Bernát híres helyét: „Az Ő (ti. Isten) akarata az, hogy mindent Mária által nyerjünk el.” Contenson ugyanezen nézeten van, midőn Jézusnak a keresztről Jánoshoz intézett eme szavait: „Íme a te anyád,” következőképp magyarázza: „Jézus e szavaival arra tanít bennünket, hogy anyjának közbenjárása nélkül senki sem részesülhet drága vére árán szerzett érdemeiben.” „Sebei – mondja – forrásai az összes kegyelmeknek, e források azonban csak Márián keresztül folynak le hozzánk. Ó tanítványom, János, így kiált le Jézus a keresztről, ha forrón fogod szeretni anyámat, akkor majd én is szeretni foglak.” (Theol. mentis et cord. tom. 2. 1. 10. D. 4. c. 1.)