Az Oltáriszentség ígérete – 2

Miután Urunk istenségének fényes jeleit adta s az Eucharisztiában való hitet a kenyérszaporítás s tengeren járás csodái által megalapozta, megteszi a kafarnaumi zsinagógában az Oltáriszentséget illető fontos kijelentéseit, melyeket Szent János evangéliumának VI-ik részében örökített meg számunkra. Csak azt a részt közöljük belőle, amely a hittudósok egybehangzó véleménye szerint világosan az Eucharisztiára vonatkozik.

„Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből leszállott kenyér, hogy aki abból eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, ki mennyből szállottam alá. Ha valaki e kenyérből eszik, örökké él; és a kenyér, melyet én adandó vagyok, az én testem a világ életéért… Bizony-bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem leszen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete vagyon; és én föl támasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem bizonnyal étel és az én vérem bizonnyal ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, én bennem lakik és én őbenne.” (Jn 6,48.57)

Minő szinte túlságos világosság, mondhatnók, minő próza! Semmi nyoma a képletességnek. Az Üdvözítő ismételten több formában is hangsúlyozza, hogy az ő teste valóságos étel, vére valóságos ital, amelyet enni (az eredeti szöveg szerint rágni), illetőleg inni kell. Senkinek sem jutott volna eszébe ezt képletesen magyarázni, hacsak nem volna olyan rendkívüli és csodálatos.

Különben is ki van zárva, hogy az Úr Jézus emez igéit átvitt értelemben vegyük s képletes beszédnek tartsuk. A zsidó nyelvszokás szerint ugyanis valakinek testét enni, vérét inni annyit jelent, mint az illetőt halálra üldözni. Ha tehát az Úr Jézus azt akarta volna, hogy szavait képletesen értsék, ám akkor az üldözőinek, gyilkosainak ígérgette volna nagy buzgósággal az üdvöt, lelki életet, az örök boldogságot. Ez pedig képtelenség. Világos tehát, hogy szavait szó szerint kell értenünk.

Még világosabb ez abból a módból, ahogyan Urunk hallgatóságát kezeli. Midőn ugyanis elhangzott az Úr első kijelentése, hogy tulajdon testét s vérét akarja ételül-italul adni, „vetekedének (zúgolódtak) a zsidók egymás között, mondván: Miképpen adhatja ez nekünk az ő testét eledelül?” Jézus hallja ezt. És mit tesz? Mit kellett volna tennie? Nemde azt kellett volna mondani, mint ezt más alkalmakkor meg is tette: Ti engem félreértetek! Nagyon anyagiasan fogjátok fel a dolgot. Nem veszitek‑e észre, hogy ez csak hasonlat, jelvény, képlet? Ámde ezt mondja‑e nekik? Távolról sem, hanem megismétli s csak még nyomatékosabban hangsúlyozza állítását: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az emberfia testét ás nem isszátok az ő vérét, nem leszen élet tibennetek”. (Jn 6,54) „Mert az én testem bizonnyal (igazán) étel és az én vérem bizonnyal (igazán) ital.” (Jn 6,56) „Aki eszik engem, ő is él énérettem.” (Jn 6,58)

Lehet‑e itt kibúvó, kitérő a képletes értelmezés számára? A zsidók megértették; nem feszegetik tovább. Morgolódva távoznak: „Kemény beszéd ez és ki hallgathatja azt?” (Jn 6,61) Sőt még tanítványai közt is szakadás áll be s nem egy faképnél hagyja Mesterét e kijelentése miatt. Jézus fájó szívvel néz utánuk. De talán visszahívja őket, hogy ezt „a végzetes félreértést” eloszlassa? Nem teszi. Nem is teheti. Hiszen nincs itt semmi félreértés: Ő igazi testét s vérét adandó. Csak a tizenkettőhöz fordul, az ő apostolaihoz: „Ti is el akartok menni?” – kérdi tőlük szomorúan (Jn 6,68). Mintha azt mondaná: Vagy – vagy! Választanotok kell! vagy elfogadjátok szavaimat szószerint, ahogy mondva vannak, vagy nektek is odább kell állnotok. Avagy talán, mintha kimondhatatlan gyengédséggel azt akarná mondani: Tehát ti sem ismertek engem eléggé? Nem tudjátok, hogy mindenható s maga a végtelen szeretet vagyok? Nem sejtitek‑e, hogy szívem oly ajándékot tervez számotokra, amely minden emberi fogalmat, értelmet messze felülmúl? Péter erre előáll s apostoltársai, de egyben az egész születendő kereszténység nevében ismét ünnepélyes vallomást tesz: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak” (Jn 6,69).