Minden párbajban elesett férfiú véres hullájánál szeretnénk egy-egy tetemrehívást eszközölni!
Szeretnők odahívni a társadalmat, amely úgy nagyjában mégis csak kereszténynek vallja magát, szeretnők megjelenésre felszólítani magát az államot, mely a jogrend őreként szerepel. Miért nem lépnek fel egyszer már erélyesen a párbaj ellen?! Az Egyház a maga részéről már megtett mindent. Most rajtuk a sor. Igen! a társadalom minden tényezője, hangadója emeljen szót a párbaj ellen, zárja ki magából a párbajhősöket, mint ahogy a gyilkosokkal tenni szokta. Tegye őket gúny tárgyává, nevetségesekké. „A nevetséges öl”, a párbajt is rögtön megölné.
Midőn Angolország őszinte eréllyel és súlyos büntetésekkel kezdett fellépni a párbaj ellen, történt, hogy két „hős” titokban, az erdő mélyén akarta megvívni a párviadalt. Hirtelen nagy zaj támad a cserjék között: „Jaj, a rendőrség, fussunk, meneküljünk!” És a hősök segédekkel, orvossal versenyt szaladnak… Pedig csak jámbor fogolycsapat röppent fel a sűrűből. Midőn az eset kitudódott, az egész ország kacagott felette, s ez az általános gúnykacaj megpecsételte a párbaj sorsát Angolországban.
A politikai hatóságok, főképpen pedig a katonaság, ahelyett, hogy a párbajnak szemet hunynának, sőt azt előmozdítanák, tegyék ezt lehetetlenné. Egyrészt maguk gondoskodjanak a becsület erélyes védelméről, de másrészt fosszák meg a párbajozókat rangtól s hivataltól. Ezzel a párbajt gyökerestől kitépnék a társadalom testéből. Soha se féltsék emiatt a lovagias, hősies szellemet. Ennek ápolására, kifejtésére s bebizonyítására sokkal alkalmasabb tér kínálkozik, mint a párbaj porondja! Mutassa meg ki-ki mekkora hős, állapotbeli kötelességeinek lelkiismeretes, állhatatos s hajszálpontos teljesítése által!
Volt elég hősies, lovagias szellem egy Wallensteinban, egy Gusztáv Adolfban, Nagy Frigyesben, akik vasszigorral büntették a párbajt. Gusztáv Adolf ugyan egyszer nagy unszolásra két magas rangú katonatisztjének megengedte a párbajt, de aztán maga is megjelent a viadal színterén, ünnepélyesen kijelentve: „Jól van! csak viaskodjatok, de azt kijelentem, hogy akinek hibájából a másik elesik, annak fejét azonnal leüttetem!” A szabadgondolkodó II. József a párbajhősöket csak gúnyosan „római gladiátoroknak” nevezte s utcasöprésre ítélte. II. Frigyes a párbajozókat elbocsájtá a hadsereg kötelékéből: „Szeretem” – monda – „a vitéz katonákat, de hóhérokra nincs szükségem!”