PÜNKÖSD UTÁNI HATODIK VASÁRNAP:
A mai szentmise megtanít minket arra, hogy mily eszközökkel tudja az Egyház megtartani és megújítani a lelkekben a természetfölötti életet. Eszünkbe idézi tehát a szentleckében a keresztséget, amikor Szent Pál mélyértelmű hasonlattal egybeveti Krisztus halálával a mi keresztségünket. Mind a kettő elveszi a bűnt és új életet ad.
Ha igazán Krisztusé akarunk lenni, akkor meg kell halnunk a bűnnek, mert csak így élhetünk Krisztussal.
Az evangéliumhoz pedig Szent Ambrus fűz gyönyörű magyarázatot. A hét kenyér – szerinte –, mellyel Krisztus az egész sereget táplálta, jelenti a hét szentséget, a lélek természetfölötti életének forrásait. A kenyér szétosztását azután rábízta az apostolokra, amint ma is utódaikban, a papokban, az apostolok osztják szét a hivők seregének a szentségeket. A fentmaradt morzsák a szentségek kimeríthetetlen erejét jelképezik.
Ebben van a liturgiának páratlan értéke, mert a szentségek kiszolgáltatása a papok által csak a liturgiában történik, és azért igaz, hogy a liturgiában való részvétel az igazi katolikus élet legelső és nélkülözhetetlen forrása. Erre gondolva oly megnyugtató lesz minden imádságunk a szentmisében a jobb és szebb élet után, mert érezzük, hogy az Egyház ezen hatalmas eszközei segítenek a megvalósításban.
A mai vasárnap liturgiája is az egész liturgia alapvető tanítását erősíti meg: természetfölötti életünkben legbiztosabb út a célhoz, ha az Egyházzal együtt érzünk, imádkozunk és élünk.
Introitus: Az Úr az ő népének erőssége és Felkentjének megmentő védelmezője: mentsd meg népedet, Uram, s áldd meg örökségedet és kormányozd mindörökké.