Ne panaszkodjunk jelen életkörülményeink miatt: ha elfogadjuk azt, amit az élet ad, amit elöljáróink, lelkiatyánk elvárnak tőlünk, az Isten felé vezető úton haladunk. Legyen válaszunk mindig: ,,Úgy van, Atyám, mert így tetszett neked.” (Mt 11,26) vagy az Úr imádságának szavai: ,,Legyen meg a te akaratod…”
Végezetül még a kegyelem és dicsőség fokára nézve is egyesülnünk kell Isten akaratával. Igaz, nagyra kell becsülnünk azt, ami Isten dicsőségére vonatkozik, de még jobban az ő szent akaratát; óhajtanunk kell, hogy őt szeráfoknál is jobban szeressük, de aztán ne akarjuk a szenteknek más fokát, mint azt, mellyel az Úr szándékozik bennünket megajándékozni. P. M. Avila azt mondja: Nem hiszem, hogy volna szent, aki nem akart volna jobb lenni annál, ami volt; de ez nem rabolta el békességüket, mert nem a saját kívánságukért óhajtották ezt, hanem Istenért, kinek ajándékával meg voltak elégedve, még ha kevesebbet adott volna is nekik, azt tartván igaz szeretetnek, ha inkább megelégszenek azzal, amit Isten nekik adott, mint hogy többet kívánjanak. Ezzel P. Rodriguez magyarázata szerint, azt akarja mondani, hogy bár serényeknek kell lennünk tökéletességünk munkálásában, amennyire csak tőlünk telik és nem szabad mentegetnünk lanyhaságunkat, restségünket, mint ahogy némelyek tesznek, mondván: Istennek kell ezt megadnia, én nem bírok többet; mindazáltal, ha aztán hibáztunk, nem szabad elveszítenünk a békességet s a megegyezést Isten akaratával, ki ezt a hibát megengedte s nem szabad elkedvetlenednünk. Ellenkezőleg, keljünk föl azonnal a hibából, megalázkodva indítsunk bánatot magunkban, kérjünk az Úrtól nagyobb segítséget, azután folytassuk utunkat. Hasonlóképpen, bár óhajtjuk, hogy az égben a szeráfok karába jussunk, nem azért, hogy nagyobb legyen dicsőségünk, hanem azért, hogy nagyobb dicsőségére legyünk Istennek s jobban szerethessük őt; de mégis bele kell nyugodnunk Isten akaratába, s meg kell elégednünk azzal a fokkal, melyet irgalmánál fogva nekünk adni méltóztatik.
Igen nagy hiba lenne továbbá, ha a természetfölötti imádságnak, különösen az elragadtatásoknak, látomásoknak és kinyilatkoztatásoknak ajándékai után vágyakoznánk. Sőt a lelki tanítók azt mondják, hogy még azoknak a lelkeknek is, akiket Isten efféle ajándékokkal tüntetett ki, kérniök kell Istent, hogy fossza meg őket tőlük, hogy a tiszta hit útján szerethessék őt; mert ez a legbiztosabb. Sokan jutottak el a tökéletességre ezek nélkül a természetfölöttti kegyelmek nélkül, minthogy a lelket szentségre csak az erények segítik; különösen pedig a megegyezés Isten akaratával. És ha Isten nem akar bennünket a tökéletesség és dicsőség magas fokára emelni, egyesüljünk teljesen az ő szent akaratával s kérjük őt, hogy legalább irgalmasságából üdvözítsen bennünket. S ha így teszünk, nem csekély lesz a jutalom, melyben részesíteni fog bennünket a mi jóságos Urunk, aki mindennél jobban szereti a megnyugvó lelkeket.
Egyszóval mindazt, ami velünk történik s ami ránk vár, tekintsük az Isten kezéből származónak. És minden cselekedetünket irányítsuk arra az egy célra, hogy Isten akaratát teljesítsük s egyedül azért tegyük őket, mert Isten akarja. S hogy e tekintetben biztosabban haladjunk, szükséges, hogy a külső dolgokban elöljáróink, a bensőket illetőleg pedig lelki vezetőink irányításától függjünk, hogy tőlük tudjuk meg, mit akar tőlünk Isten; s higgyünk rendületlenül Jézus Krisztus szavaiban, aki azt mondotta: Aki titeket hallgat, engem hallgat (Lk 10,16). Mindenekfölött igyekezzünk Istennek azon az úton szolgálni, amelyen Isten maga akarja, hogy szolgáljunk neki. Azért mondom ezt, hogy elkerüljük némelyeknek önámítását, kik az időt ilyféle tűnődésekkel vesztegetik el: Ha pusztán élhetnék, ha kolostorba léphetnék, ha e házon kívül máshova mehetnék, távol ezektől a rokonoktól vagy társaktól, akkor szentté lehetnék, ilyen meg olyan bűnbánati cselekedeteket végeznék, ennyit, meg annyit imádkoznám. Azt mondják: lennék, végeznék, de közben kedvetlenül viselik azt a keresztet, melyet Isten rájuk bocsátott, egyszóval nem haladnak azon az úton, amelyen Isten akarja s nem lesznek szentté, sőt a rossz állapotból még rosszabba jutnak. Ezek a vágyak néha ördögi kísértések, mivelhogy nem Isten akarata szerint valók; azért űzzük el őket és törekedjünk buzgón arra, hogy egyedül azon az úton szolgáljunk az Úrnak, amelyre ő vezetett bennünket. Ha az ő akaratát teljesítjük, bizonyosan szentté leszünk minden állapotban, melybe ő helyez bennünket. Ebből a célból ismételgessük a szentírás némely olyan helyét, amely arra hív föl bennünket, hogy egyesüljünk mindig jobban Isten akaratával. Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Istenem, mondd meg, mit kívánsz tőlem, mert én mindazt meg akarom tenni. Tied vagyok én, szabadíts meg engem! (Zsolt 118,94) Nem vagyok többé a magamé, hanem a tied vagyok. Uram, tégy velem azt, amit akarsz. Különösen, mikor valami súlyosabb baj ér bennünket, például rokonaink halála, javaink elvesztése és más hasonló dolgok, mondjuk ily esetekben mindig: Úgy van Atyám! mert így tetszett neked (Mt 11,26). Igen, Istenem és Atyám, történjék így, mert ez a te tetszésed. Mindenekfölött kedves legyen előttünk az az imádság, melyre Jézus Krisztus tanított bennünket: Legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen a földön is. Genuai Szent Katalinnak azt monda az Úr, hogy valahányszor a Miatyánkot mondja, álljon meg különösen e szavaknál s kérje őt, hogy szent akarata teljesüljön benne azzal a tökéletességgel, amellyel azt a szentek a mennyországban teljesítik. Tegyünk mi is hasonlóképpen, s akkor bizonyosan szentekké leszünk.
Szeressük és magasztaljuk mindig Isten akaratát és a boldogságos szeplőtelen Szűz Máriát.