Sokszor kérjük Istent, hogy szabadítson meg bennünket valamely alkalmatlan, terhes kísértéstől, amely az ő kegyelmének elvesztésére akar rávinni bennünket; de Isten nem szabadít meg tőle, hanem megengedi ezt a kísértést, hogy lelkünk annál erősebben ragaszkodjék az ő szeretetéhez. Nem a kísértések, nem a rossz gondolatok ártanak nekünk s választanak el bennünket Istentől, hanem a vétkes beleegyezés. Mikor a lélek Isten kegyelmével ellenáll a kísértésnek, nagyon előre halad a tökéletességben. Szent Pál beszéli magáról, hogy a tisztátalan kísértések nagyon nyugtalanították s háromszor kérte az Urat, hogy szabadítsa meg őt tőlük. (2Kor 12,9) És mit válaszolt az Úr? Elég neked, mondotta, az én kegyelmem. Azért tehát, mikor kísértések támadnak ellenünk, kérjük Istent, hogy szabadítson meg tőlük bennünket, vagy legalább adja szent segítségét, hogy ellenállhassunk. Az Úr sokszor a mi nagyobb javunkra hagy meg bennünket a viharban; de ezalatt titokban meghallgat bennünket s szent malasztjával erőt ad, hogy ellenálljunk s megnyugodjunk.
Ismétlem tehát, hogy minden kegyelmet, amely nem szükséges üdvösségünkre, csak föltételesen kérjünk, és ha azt látjuk, hogy Isten nem adja meg, biztosra kell vennünk, hogy a mi nagyobb javunkra tagadja meg tőlünk. De a lelki javakra vonatkozólag legyünk erősen meggyőződve, hogy Isten megadja nekünk őket, ha tőle kérjük. Isten jobban szeret bennünket, mint mi magunk s azért írja Szent Ágoston, hogy Isten jobban vágyakozik bennünket kegyelmeiben részesíteni, mint mi őket elfogadni. Pazzi Szent Mária Magdolna mondása szerint pedig Isten bizonyos értelemben le van kötelezve azon lélekkel szemben, amely őt kéri, mintha azt mondaná neki: Köszönöm neked, lélek, hogy kegyelmeket kértél tőlem. Mert az ilyen lélek mintegy utat nyit számára, hogy jót cselekedjék és kielégítse azt a vágyat, hogy kegyelmet gyakoroljon mindenkivel. És, hogy történhetnék meg az, hogy Isten nem akarna meghallgatni egy lelket, amely egészen az ő tetszése szerint való dolgokat kér tőle? Mikor a lélek azt mondja neki: Uram én nem kérek tőled gazdagságot, előkelő állást, földi javakat, hanem csupán a te kegyelmedért esedezem; szabadíts meg engem a bűntől, adj nekem jó halált, add meg nekem a paradicsomot s addig is add nekem a te szent szerelmedet (ez az a kegyelem, amit Szalézi Szent Ferenc szerint minden más kegyelemnél jobban kell kérnünk), adj nekem megnyugvást a te szent akaratodban (ebben az erényben áll Istennek egész szeretete) miképp volna lehetséges az, hogy Isten nem akarná őt meghallgatni? Minő imádságot hallgatsz meg, én Istenem, mondja Szent Ágoston, ha nem hallgatod meg ezt, amely egészen a te óhajtásod szerint való? Aztán meg Szent Bernát azt mondja, hogy amikor mi ilynemű lelki kegyelmeket kérünk, az elnyerésük után való vágyakozásunk magától Istentől származik, azért Istenhez intézve szavait így folytatja a szent: „Miért adtad volna nekünk a vágyat, ha nem akarod meghallgatni?” Tehát – akarja mondani – minthogy te magad ösztönzöl, Uram engem arra, hogy tőled ezeket a kegyelmeket kérjem, biztosra kell vennem, hogy meg akarsz hallgatni. De mindennél jobban éleszti bizalmunkat, midőn lelki kegyelmeket kérünk, az, amint Jézus Krisztus Szent Lukácsnál (11) mondott. Ha ti – mondja az Üdvözítő, – akik rosszak s önzők vagytok, nem tudjátok megtagadni gyermekeitektől azokat a javakat, melyeket tőletek kérnek: mennyivel inkább megadja nektek a lelki javakat, ha kéritek tőle, a ti mennyei Atyátok, aki jobban szeret benneteket, mint bármely földi atya a maga gyermekeit.