Sokan panaszkodnak, hogy Isten nem adja meg nekik azokat a kegyelmeket, amelyeket óhajtanak. De azt mondja Szent Bernát, hogy inkább Isten panaszkodhatnék őrájuk, mivel nem kérik őt és így bezárják kezét, melyet ki szeretne nyitni, hogy óhajtása szerint jót tegyen velünk. – Ne panaszkodjatok rám, – mondja az Úr – ha nem kaptátok meg tőlem a szükséges kegyelmeket; hanem panaszkodjatok magatokra, hogy nem kértétek őket tőlem, s így nem is nyertétek el: kérjetek mostantól fogva és teljesen ki fogtok elégíttetni.
A régi szerzetesek egy alkalommal tanácsot tartottak a végből, hogy megállapítsák minő áhítatgyakorlat a leghasznosabb az örök üdvösség biztosítására. S ebben a kérő imádságban állapodtak meg: Uram, figyelmezz segítségemre. És P. Segneri Pál önmagáról szólva azt mondta, hogy az elmélkedésben eleinte főleg az érzelmek fölkeltésével foglalkozott, de később megismervén az imádság nagy hasznát és szükségességét, arra törekedett, hogy a kérésre fordítson legtöbb gondot. De honnét van az, hogy némelyek kértek s mégsem nyerik el, amit kértek? Kérni kérnek, de nem úgy, amint kellene és azért nem kapnak. Sokan kérik a kegyelmeket, de a kívánt feltételek nélkül.