Gyertyaszentelő – tulajdonkép pedig Szűzszentelő

Elragadó látvány: a legtisztább s legnagyobb lélek a tisztulás törvénye alatt. Homlokán az érintetlenség méltóságának fénysugara, szemeiben a tiszta lélek ragyogása; liliom és mirrha-illat ruháiban; karjain az isteni gyermek, s ez a Szűz mégis tisztulni jön; érzi, mily szent s tiszta az Úr. A Szent Szűz nyomaiban járnak a lelkek, kivált a lelkek anyja, az egyház, Krisztus jegyese, a Szentlélek orgánuma, a kegyelem hordozója, az Isten galambja, csőrében az olajfaággal. Jellege a szentség!

a) Megnyilatkozik ez hitvallásában, tanában, buzdításaiban, erkölcsi tevékenységében, erényeiben; „suspirat ad sanctitatem…”, vágyódik a szentség után. E vágyat Jézus szívéből veszi. Jézus küldetésének virága az egyház szentsége. Érezte ezt Szent Pál: „Krisztus szerette az anyaszentegyházat és önmagát adta érte, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével” (Ef. 5,25). A látnok látja az egyházat mint szép, koszorús jegyest. Szép koszorút, gyönyörű koronát font Krisztus az egyház hajába. Nem akarom elékteleníteni életemmel az egyház szentségét; lássék meg erkölcseimen, hogy a szentegyháznak híve s fia vagyok.

b) Nemcsak vágyik a szentség után az egyház, hanem leheli, neveli azt. Nevelt erényt s elbájolta vele a világot: angyali tisztaságot, Isten-tiszteletet, hűséget, ellenségszeretetet, kitartást, bátorságot. „Magis timent virgines nostrae si ad lenones, quam si ad leones damnantur”, leányaink inkább félnek a kerítőktől, mint az oroszlánoktól – mondotta Tertullián. Emelte a közerkölcsöt; szentsége eleven erő volt. Ah, ezen kell megismerni az egyházat; támasszon életre, mosson tisztára, alakítson, remekeljen. Célja, értéke, ereje, hivatása merő erkölcs. Ettől lett virágos a föld; szent lett Kína, Japán, India is. S most is hány lélek nyitja ki az egyház keblén szemét az örök világosságnak – hány emelkedik ki bűnből, homályból! Pedig most nehéz ez! Szerencsétlen hideg áramlatok járnak a világban, s nagy a hajsza! Ki irányítsa a lelkeket, ki nyissa ki szemeiket?

c) S kire vár e részben a nagy föladat! „Ad vos, o sacerdotes” – mondja a próféta. Papok, nálatok a „magisterium”, az apostolság! Felétek nézünk elsősorban! Mutassátok meg, mennyi önmegtagadásra s világmegvetésre, mily tisztaságra s türelemre képes a kereszténység. Ne kompromittáljuk az egyházat. Hibáinkkal, bűneinkkel útját álljuk Krisztus művének; mert nem hisznek az evangéliumnak sem, ha azt gyönge erkölcsök hirdetik. – S végre a világ megveti a papságot, mely Krisztus szívéből nem tud tüzet s eucharisztiájából világlegyőzést meríteni. Tisztelni s hinni fog, ha szentek leszünk.