Visszatérítési kötelezettség, amint ez már a mondottakból következik, csak akkor támadhat, ha az a közreműködés igazságtalan, valóságos és bűnös oka a kárnak. Közreműködés lehet valaminek meglevése vagy valaminek elmulasztása. Az első csoportba tartozik: a parancsolás, megbízás; a tanácsadás; az egyetértés, beleegyezés (pl. szavazó bíró, képviselő); a menedéket nyújtás, az orgazdaság; a résztvevés.
Aki bűnös szándékkal vesz részt más megkárosításában, a visszatérítés terhét mindig magára vonja.
Sohasem szabad, még ha halállal fenyegetnének is bennünket, ártatlan élet kioltásában résztvennünk, egyetértenünk. A gyilkosság, a magzatelhajtás bűnében való közreműködést tehát még a becsület s élet veszélyével sem lehet megokolni és igazolni, amint ezt az ötödik parancsban kifejtettük. Más megcsonkításában való együttműködésre csupán az illető életének s egészségének megmentése szolgáltathat igazoló, mentő okot.
Felebarátunk anyagi megkárosításában pedig (minden rossz szándék nélkül) csak akkor vehetünk részt, ha ezt maga a tulajdonos sem ellenezheti ésszerűen. Ez az eset állhat be, ha a közreműködés megtagadása életünk, becsületünk veszélyét vonná maga után, ha már eleve megvan a szándékunk, hogy a kényszerhelyzet múltán a kárt megtérítjük; ha a tulajdonos kára aránytalanul csekély stb.
A második csoportba azok a közreműködők tartoznak, kik elmulasztják a kárt megakadályozni. Ezek pedig, akik „nem kiáltanak (pl. tolvaj!), nem állnak ellen, nem jelentenek fel”. Mindezek kártérítésre csak akkor kötelezvék, ha hivatalból vagy bérért ügyelnek fel s a kárt saját nagyobb hátrányuk nélkül elháríthatták volna. Ellenkező esetben hanyagságukkal, nemtörődésükkel legfeljebb csak a szeretetet sértették meg.
Így pl. a cseléd nem köteles az általa észrevett lopásokat urának megtéríteni, hacsak erre magát külön nem kötelezte. A mezőőr ellenben tartozik jóvátenni a károkat, amelyeket az ő súlyosan vétkes hanyagsága okoz a tulajdonosoknak.