„Boldogok, kik üldözést szenvednek az igazságért.”

a) Csodálatos világosságot áraszt ez a „boldogság” az Isten műveire. Tehát az igazságért lehet üldözést szenvedni, s az isteni gondviselés ezt megengedi. Isten szereti a hősi lelkeket s megengedi, hogy vértanúi legyenek; megengedi, hogy szívek vérezzenek, hogy szentek sorvadjanak, hogy Fia kereszten haljon meg. A gondviselés tehát elsősorban a lelket nézi; életet, vagyont, egészséget nem biztosít mindig, de fájdalmon, veszteségen, szenvedésen át gondja van a lélekre. A gondviselés célja nem a világi boldogság – a helyett gyötrelem s keserűség lehet részünk –, hanem lelki boldogság üldözésben és kínban is jogosan lehet. Szerencsében s rossz sorsban, betegségben s egészségben, gazdagságban s szegénységben mindig a lelket nézd, azt szeresd, azt óvd; ez a te szemed fénye s a gondviselésé is.

b) Igazságért szenvedni annyit tesz, mint igazságtalanul, hibáján kívül szenvedni. Hány embert ítéltek el igazságtalanul a halálra, hány leányt becstelenítettek meg erőszakkal, hány ember ment tönkre hibáján kívül, hányat keserít sikertelenség s félreismerés. S az ember mondja: miért nem sujtja az Isten a gazt villámával, s hogyan engedheti meg e szörnyűségeket, hisz én nem engedném meg, ha rajtam állna! Ime a nagy nehézség a gondviselés ellen s Isten felelete rá: boldogok, kik az igazságért szenvednek. – Életünk a fizikába van ágyazva s mások szabadakaratának befolyásai alatt áll; a fizika őröl, s veszedelmei ellen Istentől csodákat kívánni, rendesen nem észszerű gondolat; mások szabadakaratába pedig rögtöni büntetéssel vagy jutalommal belenyúlni, megszüntetné az erkölcsi rendet. Az paprikajancsi-színház s nem világrend volna. A világrendben a szabad erkölcsiségnek kell kialakulnia s nem szabad a bosszuló, isteni karnak előtérben állnia. Nem a büntetésért kell a rosszat kerülni, sem a jutalomért a jót tenni; ez alacsony színvonal lenne. Nekünk pedig érvényesítenünk kell az erkölcsi rendet fizika s állatiasság dacára, s hinnünk kell, hogy veszteségeink nem fosztanak meg mennyországunktól. Szent Lucával mondja pl. minden ily szerencsétlen nő: ha erőszakot veszesz is rajtam, nem vesztem el becsületem. – Fizikai csapások s kegyetlenségek közt is éltessen a tudat: végtelen kincset viszek: nem adom oda, nem veheti el tőlem senki s nem vesztem el semmiért.

c) Imádjuk az Istent, mikor konfliktusaink közt csikorog a lelkünk. Érzelmeink s szenvedéseink csak kődarabok a világrend dómjában. Az ő stílusa isteni, s ne csodáljuk, hogy az isteni nem egészen emberi, sőt…! Legfontosabb föladatunk a rendületlen, ragaszkodó kitartás; ne a lágy érzés vezessen, hanem az a szentpáli szenvedély: Ki szakít el minket Krisztustól?