a) Az élet vágyával, a szebb, teljesebb, mélyebb élet vágyával közeledem az Úrhoz. Folyton keresem s folyton várom. Az ember a lelki élet bármily fokán álljon, várja mindig a jobb, a mélyebb életet; mélyebbet a hitben, az Istennel való érintkezésben s jobbat a szív s a lélek harmóniájában. Tudom, hogy beteg is vagyok, de várom áhítatom, indulatom, buzgalmam vizeinek fölpezsdítését angyali kéz által; tudom, hogy krisztusi érzést, nemes, szent gondolatokat kell lelki világom sötétségében meghonosítanom, de várom a dicsőséges, fényes Krisztusnak feltünését világias káprázatú szemeim előtt. Elmélkedem, imádkozom, gondolkozom, idomítom, tisztítom öntudatomat. Ezt szenvedéllyel, igazi érdeklődéssel teszem.
b) Az örvendező élet igényeinek kielégítését várom tőle. Örömöm mély; nem táncol, nem ficánkol, mint a lámpafény a hullámon; de nem is tűnik el s foszlik szét egyszerre. Örömöm a tiszta lelkiismeret, melyben harmóniába öntöttem mindazt, ami szépség s erő van a földön. Örömöm, hogy Isten van bennem, s a napvilágot s szivárványát látom. Örömöm, hogy imádkozni s énekelni tudok; énekelni az ifjúság s a szabadság énekeit. Örömöm, hogy tejet iszom… Isten gyermekének érzem magam. Örömöm egyre nő, minél jobban látom, hogy a tisztaság erő és élet. Ahol az nincs, ott pusztaság terjeng, s a puszta csunya s a halál jár benne.
Die Wüste wächst; wehe dem, der Wüsten birgt!
Stein knirscht an Stein; die Wüste schlingt und würgt.
Der ungeheure Tod blickt glühend braun
Und kaut! – Sein Leben ist sein Kauen.
Vergiss nicht Mensch, den Wohllust ausgeloht,
Der Stein bist du, die Wüste ist der Tod.
c) Hiszek a küzdelmes életben. Temperamentumom a küzdelem s a győzelem. Nem vagyunk édeskés romantikusok, kik andalognak s fuvoláznak; a tettnek s küzdelemnek nemzedékei vagyunk. Látunk a világban ellentéteket érzésünk, tapasztalataink s eszményeink közt; azokat föl kell érteni imában és studiumban, s ki kell egyenlíteni erényben s munkában. Ellentéteket látunk erény s ösztön, élvezet s kötelesség közt; ez ellentéteket lassan eltüntetjük azáltal, hogy kimossuk lelkünk ösztönös rétegeiből az iszapot. Tudom, hogy sok állatias, érzéki, merőben fiziológiai elem foly bele erkölcsiségembe; tudom, hogy ötleteim, vágyaim inficiálva vannak erőszaktól s önzéstől. Keresztül kell látnom a szitán, a bűvös párázaton… „Esto brachium nostrum” – mondom – Te légy karom s erős kezem.
d) Hiszek a győzelmes életben. A földi élet kikezdés és gyökérzet; koronája, melybe kinőni vágyik, az örök élet. Más élet az, de összefügg ezzel; más elemben, más tengelyek közt fejlik ki. A gyökérnek más az élete s az eleme, s más a lombé s a virágé. Hiszek az örök életben. „Paradiso” – kiáltott föl Neri sz. Fülöp s földobta a levegőbe biretumát, mikor hírül hozták neki, hogy a pápa kardinálissá akarja kinevezni, – paradiso, s nem bíbor kell nekem. Szívem telve van a halhatatlanság öntudatával; ezt ki nem ölöm; öngyilkos senki kedvéért nem leszek. Bölcsek, ti kritikus, örömtelen szellemek, ti kísértetek azurkék égbolt alatt, – kacagok rajtatok. Végtelen égbolt szívja föl a gondolat, érzés, sejtelem, vágy, eszményiség, imádás, lelkesülés szivárványának erezetén át lelkemet; a lét ütemessége hitemben válik himnussá s zsoltárrá, ti pedig hörgő, tagozatlan hangokon beszéltek hozzám, s a halálfej szemüregei a ti szemfényetek. Ezzel elijeszteni igen, de meghódítani nem fogtok engem. Én az örök élet híve, vándora s énekese vagyok.
