„Én vagyok a föltámadás és az élet: aki énbennem hiszen, ha szintén meghal is, élni fog” (Ján. 11,25).
a) A valósággal föltámadt Krisztus a mi pálmánk. Ezt a pálmát nyujtja minden hívőnek, s aki kézbe veszi s erősen tartja, megosztja vele győzelmét: föltámad majd ő is. Ez a hit az örök élet vágyával föllázította az emberiséget, mint hogyha a Krisztus kegyelme, e pálma leveleiről hulló harmat, tüzes eső alakjában hullt volna a lelkekre s vértanúkat avatott volna. Minden vértanú a hitért halt meg; minden halál ezt kiáltja, ez őrületes, vakmerő szót: „Föltámadunk”. E hit Krisztus sírjából való, s nem a régi mithoszokból. A fénixmadár már régen jelezte a halhatatlanságot, s abból vértanúi hit nem lett; a tavasz már régóta csattogtatta az életvágyat lehelő, szerelemittas éneket, s abból halhatatlan remény nem kelt; költők, énekek, eszmék dacára az emberiség föl nem ébredt; héroszuk, mithoszok dacára a kultúrák egymásután letörtek; az élet vágya dacára, mely szenvedélyes panaszként járta be a világot, a skepszis elhervasztotta a gnózist. Ó szent sír, halhatatlan életet lehelsz; biztos öntudatot reményeinkbe.
b) Az eszme nem elég. A gondolkozó az eszme mögött valóságot keres; mert mire való az eszme, a kép, ha nem a valónak képe? Mire való, ha nem egyéb, mint érthetetlen törekvésnek hímes virága? Mire való a halhatatlanság eszméje, ha azt a sír sötétsége nyeli el? Minek az örök élet vágya, ha koszorúi koporsókon hervadnak s menyasszonyi fátyolai szemfödőkké lesznek? Mit csináltok eszméitekkel a halál, a mulandóság csendes, kérlelhetetlen hatalmával szemben? Szemfényvesztők vagytok, kik absztrakciókkal dolgoztok. Az ábrándos elvonás helyett nekünk valóság kell; nekünk az kell, hogy „föltámadott”, szószerint s nem képletesen, betűszerint s nem szimbolum szerint.
c) Csak az egyéni, örök élet a valóságos halhatatlanság. Ezt mutatta be a föltámadt Krisztus. A test szerint való föltámadás mozgatta meg a világot, az hozott tavaszt. Csak egy reneszánsz van: az a tavasz, melyben Krisztus pálmája leng! Fogjuk meg a pálmát… Vigyázzunk, hogy el ne hervadjon hideg kézben, száraz szívben, sötét környezetben; el ne hervadjon kételytől, közönytől, világiasságtól! Hadd a holtakat temetni halottaikat! Gyerünk, „palmae in manibus!”
