„Akkor méne Jézus velök a majorba, mely Getszemáninak neveztetik és mondá tanítványainak: Üljetek itt, míg amoda megyek és imádkozom…, kezde bánkódni és szomorkodni s mondá nekik: Szomorú az én lelkem mindhalálig” (Máté 26,36).
a) Sebek, szögek, tövisek, kereszt, vér ékesszóló kinyilatkoztatásai ugyan a fájdalomnak, de a szenvedés mélysége, tüze és kínja belül a lélekben van. Azért az Úr Jézus is oda mutat, szomorú szívére, lelkére; a szenvedés keretében látom a szomorú szívet. Ez a passzió mélysége, a halálig szomorú lélek; a kereszt belőle nőtt ki, és aki Krisztus szenvedését megérteni és őt szívből szánni akarja, annak nem szabad egy percig sem felednie, hogy Jézus lelke végtelenül szomorú. Elhagyta ereje, leomlott. Krisztus, oszlopa az erőnek, letört; átszakadt a gát, és lelkét elöntötte a szomorúság. Ó mily drága nekünk Szent Lukács 22. fejezete; gyöngyöket hint elénk, Krisztus könnyeit, fohászait említi. Vércseppek gyöngyöznek az Úr arcán, leszivárognak ruháján, rengnek az áprilisi fűszálakon; lelke sötét éjtszaka. Ez a hangulat kíséri végig az Urat egész szenvedésében; gyöngíti idegeit, érzéseit; lazítja erejét, inait, karjainak izmait; szegény szomorú Uram! A kereszthalál iszonya, tanítványainak árulása, apostolainak s híveinek szenvedése, népének végzete, mint malomkövek húzzák őt a mélységbe. „A mélység elborította őt, alászállt a fenékre, mint a kő”. Ó Jézusom, életem minden szomorúságát átélted már te; úgy viselek el mindent, mint hogyha szíveden keresztül jutna el hozzám; így könnyen viselek mindent.
b) Undor s utálat fogta el bűntől, világtól, alávalóságtól, s elernyedt lelke a sár- és vértenger szemléletétől. A bűn reá nehezedik, rémülve érzi annak egész súlyát; föllázad e teher ellen szentsége, tisztasága, gyengédsége. „Jézusnak, az örök Atya Fiának szíve” a világ bűneinek mocsarában! „Jézus szíve, istenség temploma” piszok- és szennyözönben! „Jézus szíve, mely Istennel való kiengesztelésünket eszközölte”, most ez Isten szemei előtt a világ bűneivel tetézve, mintha egészséges ifjút megkötözve patkányok, százlábúak, férgek, élősdiek közé dobunk; életereje undorrá válik, és borzalom ijeszti halálra, mikor testén végigfutnak. – Sokan elernyedünk, betegei leszünk bánatunknak, örömtelenné válik életünk. A lánglelkű Illés próféta is, ki holtakat föltámasztott s tüzet hullatott az égből, hogy húzódik meg a boróka alatt s fáradt lelke hogy nyögi: Ó Uram, jobb nekem meghalni, mint élni e mocsárban – és íme, az olajfák alatt a Getszemáni kertben az Úr Jézust is ily utálat töri! „Lealáztatott lelkem a porba, és szívem a földhöz ragadott” (Zsolt. 40,25). Minden Isten-szerető lélek résztvesz Jézus ez undorában és lelke megernyedésében. Ha ifjaink elzüllenek, ha leányaink koszorúi szétfoszlanak, ha a szentségek megszentségteleníttetnek, ha gúnyolják az erényt, akkor érezzük, amit Krisztus érzett, undort és csüggedést. Ilyenkor jó a szenvedő Jézussal egyesülni, őt vigasztalni és az érzési közösségből erőt meríteni.