Mikor Szent Pál részletesen kimutatta gyöngeségünket, hozzáteszi: „Mindent meg tudok tenni”, nem ugyan én magam, hanem „abban, aki nekem erőt ad”, hogy minden dicsőség Krisztusé legyen, aki mindent kiérdemelt számunkra és akiben mindenünk megvan. Nincs az az akadály, amelyet le ne tudnék győzni, nincs az a nehézség, amelyet el ne tudnék tűrni, nincs az a megpróbáltatás, amelyet el ne tudnék szenvedni, nincs az a kísértés, amelynek ellene ne tudnék állni a kegyelemmel, amelyet Krisztus Jézus érdemelt ki számomra. Őbenne, őáltala mindent meg tudok tenni, mert az ő győzelme megerősíti a gyengét: „Elég neked az én kegyelmem; mert az erő az erőtlenségben lesz teljessé.” Isten azt akarja tehát, hogy minden dicsőség őhozzá szálljon fel, Krisztus által, akinek a kegyelme diadalmaskodott gyengeségeinken: „… Hogy magasztaltassék kegyelmének dicsősége”.
Amikor az utolsó napon megjelenünk majd az Isten színe előtt, nem mondhatjuk neki: „Istenem, igen nagy nehézségeim voltak; lehetetlen volt legyőzni őket. Sok hibám elcsüggesztett”. Mert Isten azt felelné: „Ez igaz volna, ha egyedül lettetek volna. De én nektek adtam Fiamat, Jézust. Ő mindent kiengesztelt, mindent megfizetett. Áldozatában megvan mindaz az elégtétel, melyet nekem jogom volt követelni a világ összes bűneiért. Ő volt a ti megváltástok, ő kiérdemelte, hogy igazságtokká, bölcsességtekké, megszentelődéstekké legyen. Őreá kellett volna támaszkodnotok. Isteni tervem szerint ő nemcsak üdvösségtek, hanem erősségtek forrása is: mert egész elégtétele, összes érdemei, egész gazdagsága – ez pedig végtelen – tietek volt a keresztségtől kezdve; és mióta jobbomon ül, szüntelenül felajánlja nekem áldozatának gyümölcseit. Őrá kellett volna támaszkodnotok, mert benne bőségesen adtam erőt, hogy legyőzzetek minden rosszat, mint ő kérte tőlem: »Kérlek, hogy óvd meg őket a gonosztól«. Tiétek lehetett volna minden jó, mert értetek, nem önmagáért esdekel szüntelen.”
Ó, bárcsak megismernők Isten ajándékának végtelen értékét! – Főként pedig, bárcsak hinnénk Jézus végtelen érdemeiben, élő, gyakorlati hittel, amely rendíthetetlen bizalommal töltene el bennünket az imádságban, lelkünk szükségleteinek feltárásában! Az Egyház liturgiájában mindannyiszor megismétli ezt az imádság-szöveget, valahányszor Istenhez könyörög: „A mi Urunk Jézus Krisztus által, ki veled él és uralkodik…” Az Egyházzal együtt mi se kérjünk semmit, ha az nem az Ő nevében történik, mert ez a mindig élő, közbenjáró Isten az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben uralkodik. Őáltala biztosan elnyerünk minden kegyelmet. Mikor Szent Pál kifejti az isteni üdvösségtervet, azt mondja, hogy „Krisztusban van számunkra a megváltás vére által, a bűnbocsánat kegyelme gazdagságának megfelelően, mely igen bőségesen jutott nekünk osztályrészül”. Mindez a Krisztus szerezte gazdagság rendelkezésünkre áll, a keresztséggel tulajdonunk lesz. Csak merítenünk kell belőle, mint „az a jegyes, aki feljő a pusztából”, a maga szegénységéből, „gyönyörtől aléltan, kedvesére támaszkodva”.
Bárcsak ezekből az igazságokból élnénk! Életünk akkor folytonos dicsérő ének lenne, hálaadás Istennek azért a megbecsülhetetlen ajándékért, hogy nekünk adta Fiát, Krisztus Jézust: „Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért!” Lelkünk legnagyobb javára, legboldogabb örömére így hatolunk be teljesen Isten gondolataiba, aki azt akarja, hogy mindenünk meglegyen Jézusban és ha mindent őtőle kapunk, akkor neki, a Fiúnak és Atyjának, közös Lelkük egységében „legyen minden áldás és tisztelet és dicsőség és hatalom, örökkön-örökké”.
