A Bölcsesség Könyvében olvashatjuk: „Balgák mindazok az emberek, akik Isten műveit szemlélve nem ismerték föl az alkotót. Ha már ezeket isteneknek gondolták, mert szépségük elbájolta őket, tudhatták volna, mennyivel kiválóbb ezek ura, hisz a szépség szerzője alkotta mindezeket. Ha pedig megcsodálták ezek erejét és tevékenységét, megérthették volna, hogy alkotójuk még erősebb, mert a teremtmények nagyságából nyilván meg lehet ismerni azok teremtőjét.” (lásd: Bölcs 13)
Ha megnézzük a természetet, az ég csillagait és a földi teremtményeket, elámulunk, milyen csodálatos rend uralkodik mindenben. Minden dolognak megvan a maga helye a természet nagy világában. Valakinek kell lennie, aki ezt a rendet kigondolta és megvalósította: egy mindentudó és mindenható Teremtőnek kell annak lennie.
Minden egyes élőlény műremek. A növények és állatok oly bölcsen vannak megteremtve, hogy élnek, növekednek és szaporodnak. Az emberi test felépítése is célszerű és csodálatos. Az élőlények nem maguknak köszönhetik ezt a bölcs berendezést, ez csak egy mindentudó és mindenható Isten ajándéka lehet.
Van bennünk hangos lelkiismeret. Megmondja, hogy mi a jó és mi a rossz. A lelkiismeret megszólal bennünk, akár akarjuk, akár nem. A lelkiismeretet nem mi adtuk magunknak és nem is másoktól kaptuk. Egy szent törvényhozónak és igazságos bírónak kellett szívünkbe helyeznie.
Isten belső életét és üdvösségünkre vonatkozó terveit azonban nem tudjuk a teremtett dolgokból megismerni, ezeket az isteni titkokat csak a kinyilatkoztatásból ismerhetjük meg.
„Könyv a teremtett világ, aki okosan olvassa, annak elmondja Isten önmagát.”
(Angelus Silesius)
