I. Szent Marcell (latinul: Marcellus)
(Született kb. 255. -Rómában, meghalt, 309. január 16.)
A Diocletianus indította vérengzések olyan nagy zavart keltettek az egyház életében, hogy új pápát csak az üldözések elülte után választhattak. Ez négy évnyi interregnum után következhetett be, 308 májusában. I. Marcell közel egy évig uralkodott, 309-ben ugyanis meghalt.
Maxentius császár uralkodása alatt választották meg a keresztény egyház vezetőjének, de hamar elvesztette népszerűségét. Az üldözések utáni egyházat ugyanis még jobban szétzilálta intézkedéseivel. Szigorú rendeleteket hozott azok ellen, akik az üldözések során megtagadták hitüket.
A sok éven át sanyargatott nép nem erre várt a Szent Széktől, így nem is csoda, hogy hamarosan zavargások törtek ki Rómában, és 309 elején elűzték trónjáról I. Marcellt. A menekülő pápa még ugyanabban az évben meghalt. Egy másik legenda szerint nem száműzték, hanem Maxentius császár istállójában rabszolgaként dolgoztatták.
Évek múltán mégis szentté avatták. Ünnepét halála napján tartják, január 16-án.
Szent Marcell pápa, könyörögj érettünk!
Himnusz a Szentlélekhez
Teremtő Lélek, szállj reánk,
ragyogd be lelkünk, tiszta láng,
ki alkotsz, éltetsz szíveket,
hozd nékik bő kegyelmedet!
Kit úgy hívunk: Vigasztaló,
kit ad nekünk az Alkotó,
te élő forrás, égi láng,
szent kenet, égből szállj le ránk!
Te, hét ajándék kútfeje,
Atyánk kegyelmes jobb keze,
az Úr erős ígérete,
sugalmas ajkak ihlete.
Gyújtsd meg szemünknek fényedet,
és szállj szívünkbe, Szeretet!
Ha testünk gyarló, s lankadunk,
légy mindig éber gyámolunk!
Űzd messze tőlünk ellenünk,
szent békességed add nekünk;
te járj, vezér, utunk előtt,
veszélytől védjen szent erőd!
Add, ismerjük meg az Atyát
teáltalad, és egy Fiát:
és kettejüknek Lelke, te,
örökre légy lelkünk hite!
Ámen.
Szent Ágoston fohásza
Te lélegezz bennem, Szentlélek,
Hogy ami szent, azt gondoljam.
Te parancsolj nekem, Szentlélek,
hogy ami szent, azt tegyem.
Te hívogass engem, Szentlélek,
hogy ami szent, azt szeressem.
Erősíts engem, Szentlélek,
hogy ami szent, azt hűséggel megvédjem.
Te őrizz engem, Szentlélek,
Hogy szent kegyelmedet el ne veszítsem. Ámen.