PÜNKÖSD UTÁNI HETEDIK VASÁRNAP: Az örök üdvösség elnyerése földi életünk célja. Ennek elérésére segít a liturgia. Ma is arra tanít, hogy mint kell óvakodnunk a hamis tanítóktól. De egyúttal figyelmeztet, hogy a magunk tetteit is vizsgáljuk meg. Mert nem elég a szó, az érzelem: a tettekben látszik meg bensőnk valódi képe. Ha tehát mások azt hirdetik, hogy az üdvösségünkre elég […]
Július 7. Vasárnap, Pünkösd utáni 7.Vasárnap, Szent Cirill és Metód püspökök és hitvallók
Július 6. Szombat, Szent Péter és Pál apostolok nyolcada, ELSŐSZOMBAT
Szombat, a mi égi édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária csodálatos napja. Ezen a napon, ha nincs nagyobb ünnep, a papok is Mária tiszteletére mondják a napi szentmisét. Szombatonként fontos a rózsafüzér, a lorettói litánia, a különböző Mária-imádságok elmondása, Máriáról való elmélkedés, hogy még mélyebben gyökerezzünk katolikus hitünkben, s Mária esdeklő imádságai által, még több kegyelmet kapjunk.
Július 5. Péntek, Zaccaria Szent Antal Mária hitvalló, ELSŐPÉNTEK
(megtartóztatási nap) „Mindenkinek mindene lenni, nincs ennél csodálatosabb érzés” Amikor Borromei Szent Károly 1565-ben Milánó érseke lett, már előkészített talajt talált a trienti zsinat által előírt reformok megvalósításához, annak ellenére, hogy elődei nem annyira a rájuk bízott nyájnak voltak a pásztorai, mint inkább hadakoztak és diplomataként tevékenykedtek. Előtte ugyanis néhány évtizeden át a barnabiták (vagy másképpen Szent Pál áldozópapjai) működtek […]
Július 4. Csütörtök, Szent Péter és Pál apostolok nyolcadában
Csütörtökön alapította a legnagyobb szentséget az Úr Jézus Krisztus. Ez a szentség minden keresztény számára az élet középpontja. A szentmise és az Oltáriszentség kimeríthetetlen misztériuma minden csütörtöki napon legyen gondolataink középpontjában. Szentséglátogatással, lelki áldozással szenteljük meg ezt a napot.
Július 3. Szerda, Szent II.Leó pápa és hitvalló
II. Szent Leó (611 – 683. július 3.) volt a 80. pápa a kereszténység történetében 681 decemberétől. A hatodik egyetemes zsinat elfogadójaként vonulhatott be a történelembe. Ugyan a gyűlés határozatait Konstantinápolyban is elfogadták, IV. Kónsztantinosz császárral hosszas vitákba bonyolódott. A ravennai egyházszakadás orvoslása is az ő nevéhez kötődik. Szicíliában született, apját Pálnak hívták. Elődjéhez nemcsak születési helyében hasonlít, hanem abban […]
Július 2. Kedd, SARLÓS BOLDOGASSZONY
SARLÓS BOLDOGASSZONY ÜNNEPE A régi szép aratóünnep liturgikus neve. „Visitatio Beatae Mariae Virginis” – „Szűz Mária látogatása Erzsébetnél” A szolgáló szeretet és az öröm, az áldott állapotban lévő Mária ünnepe. Mária látogatása Erzsébetnél: A szent hagyományok szerint Szűz Mária ezen a napon látogatta meg rokonát, Erzsébetet, Keresztelő Szent János édesanyját. A szolgáló szeretet és az öröm, az áldott állapotban lévő […]
Július 1. Hétfő, JÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRÉNEK ÜNNEPE
JÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRÉNEK ÜNNEPE: Ezen ünnep liturgikus tárgya Jézus Krisztusnak, az Istenembernek igaz vére, amennyiben az Úr azt keserves szenvedése alkalmával bűneink engesztelésére és eltörlésére zálogul kiontotta. A szentséges Vér ünnepe háládatosságra és szeretetre figyelmeztet minket, de áldozatkészségre is, lelki üdvünk érdekében. Krisztus legszentebb vérétől megkülönböztetjük a szent vér ereklyéket. Ezek vagy néhány cseppnyi maradékok Krisztus valóságos véréből – […]
Június 30. Vasárnap, Pünkösd utáni 6.Vasárnap, Szent Pál apostol emlékezete
PÜNKÖSD UTÁNI HATODIK VASÁRNAP: A mai szentmise megtanít minket arra, hogy mily eszközökkel tudja az Egyház megtartani és megújítani a lelkekben a természetfölötti életet. Eszünkbe idézi tehát a szentleckében a keresztséget, amikor Szent Pál mélyértelmű hasonlattal egybeveti Krisztus halálával a mi keresztségünket. Mind a kettő elveszi a bűnt és új életet ad. Ha igazán Krisztusé akarunk lenni, akkor meg kell […]
Június 29. Szombat, SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
„Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és […]
Június 28. Péntek, Szent Iréneusz püspök és vértanú
(megtartóztatási nap (hústilalom) „Ahol az Egyház, ott van Isten Lelke is.” „Az üldözésből erőt kell meríteni a békésebb időszakra! Ez igaz a bántásokra, szeretetlenségekre is.” Szent Ireneusz 130 körül született, görög származású keresztény volt. Széleskörű szellemi képzést kapott már ifjú korában és a szmirnai Szent Polikárp püspök tanítványa volt – aki viszont Jézus szeretett apostolánál, Szent Jánosánál tanulhatott. Iréneusz az […]