Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, mindenkivel jóságosan, együttérzően bánt. Jellemző mondata: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” „A nyelv kicsiny tag ugyan, de nagy dolgokat visz végbe. A gonosz nyelv tűz, mely lángba boríthat egy egész világot. A jó nyelv ellenben új világot tud támasztani a gonosznak hamvaiból.” Ugyanígy parányi testrész a nyelv […]
Január 29. Hétfő, Szalézi Szent Ferenc hitvallóés egyháztanító
Január 28. Vasárnap, Hetvened Vasárnap – Nolai Szent Péter hitvalló
„Népének megváltást küldött, szövetségét minden időkre kötötte, szent és magasztos a neve.”(Zsolt.110;9) A mercedáriusok rendjének alapítója. Dél-Franciaországban született Le-Mas-Saintes-Puelles-ben, 1182 körül. Apja előkelő lovag volt s fiát is lovagi erényekre szoktatta. Péter iskoláit a ciszterciták egyik kolostorában végezte. Gyermekkorában is kitűnt már a felebaráti szeretet gyakorlásában. Tizenöt éves volt, mikor atyját elvesztette. Egy ideig ezután anyjánál maradt. Mikor azonban házassági […]
Január 27. Szombat, Aranyszájú Szent János püspök, hitvallóés egyháztanító
„Mindenért dicsőség Istennek!” „Szeretnéd kifejezni hódolatodat a Megváltó teste iránt? Annak a teste iránt, aki ezt mondta: Ez az én testem. És aki azt is mondta: Amit nem tettetek eggyel is a legkisebbek közül, velem nem tettétek. Fejezd ki Krisztus iránti hódolatodat azáltal, hogy javaidat megosztod a szegényekkel.” Akinek az Úr tíz talentumot adott, annak úgy kell sáfárkodnia, hogy másik […]
Január 26. Péntek, Szent Polikárp püspök és vértanú –
megtartóztatási nap (hústilalom) „Ez az igaz tanú, akinek Krisztus nevéért vérét ontották, nem félt a bírák fenyegető szavától, és elnyerte a mennyei koronát.” „Tudok szorongattatásodról, s arról hogy szegény vagy.” (Jel 2, 8-11) „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.”(Jn 15, 18-21) Szent Polikárp emlékezete visszavisz bennünket lélekben a kereszténység bölcsőjéhez; azokba az időkbe, mikor a lelkeken még ott rezgett […]
Január 25. Csütörtök, Szent Pál apostol megtérése
„Saul, Saul, miért üldözöl engem…?” „Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek!” A mai napon Krisztus Urunk végtelen irgalmát ünnepli az Anyaszentegyház. Szent Pál, ifjúkori nevén Saul, azon az úton, – a hitetlenség és Krisztus üldözése útján – a farizeusok Írásismeretével, és elvakult dühével ki akarta irtani a zsenge Egyházat. Amikor Saul lelkében legnagyobb lánggal lobogott a gyűlölet, a damaszkuszi […]
Január 24. Szerda, Szent Timót püspök és vértanú
Timoteus Lykaonia tartományának Lisztra nevű városában született, vegyes házasságból származott. Atyja pogány, anyja – Euniké, és nagyanyja – Loisz, buzgó zsidók voltak. A Szentírást gyermekkorától kezdve édesanyja tanításából ismerte meg, és élete irányítójának tekintette. A keresztséget Szent Pál első apostoli útján, Lisztrában nyerte el. Timóteus a keresztény hitben és erkölcsben olyan nagy haladást tett, hogy mikor Szent Pál második apostoli […]
Január 23. Kedd, Pennaforti Szent Rajmund hitvalló – Alamizsnás Szent János püspök és hitvalló
„Legyél sokoldalú és nagyon szorgalmas!” Reá emlékeztet a szentmise Kezdőéneke: Az Úr lelke rajtam, mert fölkent engem, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. „Isten reánk bízta a kiengesztelődés szolgálatát” (2Kor 5, 14-20) „Legyünk mindenkor készen az Isten előtti számadásra!” (Lk 12, 35-40) A Barcelona melletti Pennafort várában született 1175 körül. Az aragóniai királyi családdal rokonságban […]
Január 22. Hétfő, Szent Vince és Anasztáz vértanúk
„A Szentek köztünk járnak, a csodák bennünk élnek” Szent Vincét az a Krisztusba vetett erős hit tette „győzelmessé”, amelyről Szent János apostol írja: „a győzelem, amely meggyőzi a világot, a mi hitünk” (Jn 5,7) Szent Vince diakónusra és vértanúra emlékezünk liturgikus emléknapján, január 22-én. Jézus Krisztus az egész teremtés középpontja és teljessége. Őbenne élet volt és ez az élet volt […]
Január 21. Vasárnap, Vízkereszt utáni 3.Vasárnap – Szent Ágnes Szűz és vértanú
Az Anyaszentegyház tavaszának bájos, illatos virága; Isten népének gyönyörűsége, tizenhárom éves lelkének öntudatos Krisztus-hitével és Leányszívének halálig hűséges szeretetével a szüzesség és vértanúság fehér-piros menyasszonyi rózsakoszorújával díszlik az égiek seregében. „…Ezen a napon perzselően sütött a nap Róma tetői fölött… A vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk, de a katonák szemében könny csillogott… Mennyei születésnapját ünnepelve: Örvendjünk, vigadjunk, mert a Mindenség […]
Január 20. Szombat, Szent Fábián és Sebestyén vértanúk
„Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kisértésbe ne essetek!„ Szent Fábián vértanú 236-ban került Szent Péter trónjára. Euszébiosz elbeszélése szerint amikor az előző pápa halála után összegyűltek a rómaiak, hogy új pápát válasszanak, valamennyi jelölt méltatlannak bizonyult Szent Péter trónjára. Fábián pap, hazatérve vidéki útjáról, értesült a gyűlésről és ő is bement a terembe. Elvegyült a jelöltek között, és egyszer csak berepült […]