(enyhített böjt)
„Dolgodat szorgalmasan végezd, ne követeljed a magad dicsőségét!”
János azok közül az igénytelen, szentéletű és tudós szerzetespapok közül való, akik életüket a kápolna és a könyvekkel telt cella magányában élik le, akiknek munkássága óriási értéket jelent a kortársaknak és az utókornak, de szerzeteséletük részletei a világ előtt alig ismeretesek. Nem csoda, ha külső életkörülményeiről alig tudunk valamit attól az időponttól kezdve, hogy a kolostorba vonult.
A 7· század vége felé született Damaszkus városában, amely akkor a mohamedán szaracénok fönnhatósága alatt állott. Családja keresztény volt, s benne a magas állami hivatal -a legnagyobb valószínűség szerint Szíriában az összes adószedő hivatalok főnöksége – apáról fiúra öröklődött. Ez a körülmény a keresztény családnak a mohamedán államban nagy vagyont és tekintélyt biztosított.
János egyébként a Manzur (=kierőszakolt) arab nevet viselte. Fogadott testvérével, Kozmásszal együtt gondos nevelésben részesült. Atyjuk mindkettőjüket Kozmász szicíliai szerzetesre bízta, akit a kalifa fogságából kiváltott és házába fogadott, s aki széleskörű általános és hittudományi képzettséggel rendelkezett. A legnagyobb valószínűség szerint János tanulmányainak elvégzése után elfoglalta atyjának előkelő hivatalát Damaszkuszban.
Szomorú eset avatta őt íróvá és hitvédővé. A szomszéd görög birodalom császára, az erőszakos Jzauri Leó (717-741) 726-ban rendeletet bocsátott ki, amelyben a szentképek tiszteletét mint bálványimádást megtiltotta. Négy évre rá újabb intézkedés a szentképek lerombolását rendelte el s megindította a képrombolásnak körülbelül 120 évig tartó kegyetlen és barbár harcát. Ezek a rendeletek mindenfelé elkeseredést, sőt ellenállást váltottak ki és sorompóba szólították Jánost is.
Egymás után írta három lelkes védelmét a képek tiszteletének érdekében s kifejtette, hogy a képtisztelet nem bálványimádás. „Bűnösen cselekednénk – írja -, ha az ember alkotta képeket isteneknek gondolnák s azokat Istent megillető tiszteletben részesítenők. Mi azonban ezt egyáltalán nem tesszük.”
Ez a bátor és világos állásfoglalás hatalmas gátat vetett a bizánci császárok képromboló munkájának. Azonban a kalifa fönnhatósága alatt élő János ellen szitkozódásokon kívül semmit sem tehettek.
Nemsokára rá János nagy dologra határozta el magát. Otthagyta a nagy vagyont, az előkelő állást, s Kozmász testvérével együtt a Jeruzsálem mellett fekvő Szent Szabbás híres kolostorába vonult. Testvére nemsokára Föníciában püspök lett, ő maga pedig pappá szenteltette magát, s élete végéig teljesen a tudománynak, irodalomnak és lelkiéletnek élt. Szent János ama kevesek közé tartozik, kik tollal igazán nagy szolgálatot tettek az Úr Krisztus igazságának. A képek tiszteletéről írt védőírásai diadalra segítették a katolikus igazságot. A szerzetesi cella csöndjében alkotott nagy műve, „Ismeret-forrás” címmel lelkiismeretesen és világos fogalmazással egybefoglalta a régi nagy görög egyházdoktorok tanítását; ez minden időre bizonyságot tesz, hogy azok úgy tanítottak mint Róma, és nem úgy mint a későbbi görög skizmatikusok, s lehetővé tette a későbbi nagy latin hittudósoknak, Aquinói Szent Tamásnak (márc. 7) és társainak a katolikus hitigazságoknak azt a fölséges kifejtését, amelyből ma is élünk. – János igen szép költeményeket is írt, melyek a görögöknél még ma is nagy becsületben vannak.
Szerzetespapi erényei közül különösen alázatosságát emelik ki életrajzírói.
Egyikük a következő esetet mondja el:
Lelkivezetője próbára akarta tenni alázatosságát és ezért megparancsolta neki, hogy néhány kosárral menjen el Damaszkuszba, ahol valamikor előkelő állást töltött be, álljon ki a piacra, s próbálja eladni a kosarakat, de úgy, hogy kétannyit kér értük, mint mások. János szó nélkül engedelmeskedett. Az emberek nem ismerték ugyan meg, azonban mikor kérdésükre megmondta a nagy árat, mindennek elmondták s csúnyán szidalmazták. Ö csöndesen, szelíden fogadta a gyalázkodásokat, míg csak egyik volt alkalmazottja föl nem ismerte, s szó nélkül ki nem fizette az árat. De alázatosságának talán legcsattanóbb bizonysága, hogy ez a nagyszerű író önmagáról semmit sem írt, dicsőségét saját maga nem örökítette meg. Hittudós és bölcselő, szónok és költő, aki minden írásában csak a tárgyi igazságot keresi s a maga énjét háttérbe tudja állítani, a legalázatosabb emberek közé tartozik.
Halála körülményeiről semmi bizonyosat nem tudunk.
A legnagyobb valószínűség szerint Jeruzsálemben halt meg, a Megváltó sírja közelében, akiért élt és dolgozott. Halála után neki is kijárt a nagy egyéniségek sorsa: a jók dicsérték, a rosszak gyűlölettel gondoltak rá. A képrombolóknak 754-ben tartott zugzsinatja Konstantinápolyban egymásután négyszer is megismételte a halott Jánossal szemben a kiközösítést. Ez ránézve nagy dicsőség, amelyet csak megkoronázott a 7. egyetemes zsinat (Niceaban 787-ben) dicsérő elismerése. XIII. Leó pápa, aki annyira vágyott Damaszkusi János áldott kora után, amikor a nyelvi és fegyelmi különbségek ellenére Szent Péter fősége alatt állott a Kelet és Nyugat, tiszteletét az egész Egyházra kiterjesztette, az egyházi tanító (doktor) címével tüntette ki s ünnepét a mai napra tette.
„Azt kérdezed, hogy lesz a kenyér Krisztus teste, és a bor Krisztus vére? És én azt mondom neked: a Szentlélek jön, és megteszi azt, ami minden szót és minden gondolatot meghalad. Legyen neked elég hallanod, hogy a Szentlélek által történik, ugyanúgy, miként az Úr a Szent Szűzből és a Szentlélek által fölvette a testet.”
– tanította az Eucharisztia misztériumáról az utolsó keleti egyházatya, Damaszkuszi Szent János.
Felséges Urunk, Jézus Krisztus Istenünk, akinek egyedül van hatalma megbocsátani az emberek bűneit; mint jóságos és embereket szerető, nézd el minden tudatosan vagy tudattalanul elkövetett vétkezéseimet, és méltass arra, hogy elítéltetés nélkül részesülhessek a Te isteni, dicsőséges, tisztaságos és életadó Titkaidban, ne kárhozatomra, sem pedig bűneimnek szaporítására, hanem megtisztulásomra és megszentelésemre és az eljövendő örök életnek és Országnak zálogául; védelmezőm legyen és segítőm, az ellenség elhárítója és vétkeim sokaságának eltörlője. Mert az irgalom és a könyörület és emberszeretet Istene vagy, és Neked dicsőséget zengünk, az Atyával és a Szent Lélekkel együtt, most és mindenkor és mindörökké. Ámen.
(Damaszkuszi Szent János)
Istenünk, kérünk, add, hogy Szent János áldozópapod könyörgése, és az igaz hit segítsen minket, melyet ő oly buzgón tanított, legyen mindenkor világosságunk és erősségünk! Amen.