A Szentírás tele van olyan helyekkel, melyekben Isten értésünkre adja, hogy minden imádságunkat meghallgatja. Egy helyen ezt mondja: Kérni fogod őt és meghallgat téged. (Jób 22,27) Másutt meg: Kiálts hozzám, én meghallgatlak. (Jer 33,3) Ismét másutt: Híj segítségül engem és én megmentlek. (Zsolt 49,15) Kiáltani fogsz hozzám és én megszabadítlak a veszedelmektől, melyek romlásba döntenek. Más helyen: Ki hívta valaha segítségül az Istent s az Isten mégis megvetette őt, nem hallgatván könyörgéseire. Más helyen: Mikor kérni fogod őt, az Úr rögtön felel neked (azaz: meghallgat téged). Ismét más helyen: Mielőtt föltárnák előttem azt a kegyet, amelyet kérni fognak, én meghallgatom őket. Másutt megint: Áldott legyen az Isten, ki nem távoztatta el imádságomat és az ő irgalmát éntőlem. (Zsolt 65,20) A mi imádságunk mindig együtt jár az Isten irgalmával, azért mondja Szent Ágoston az idézett helyre vonatkozólag, hogy nagyon kell örülnünk, mikor Istennek ajánljuk magunkat, mert amíg imádkozunk, biztosnak kell lennünk afelől, hogy Isten meghallgat bennünket. „Míg nem távozott el tőled a te imádságod (azaz: míg nem szűntél meg imádkozni), légy biztos, hogy az ő irgalmassága sem távozott el tőled.” Más helyen meg: „Kérjetek, amit akartok; elég, hogy kéritek és megnyeritek.”
Azért mondja Theodoretus, hogy az imádság mindenható: jóllehet egy, de mindent megnyerhet. És Szent Bonaventura azt mondja, hogy imádsággal megnyerünk minden jót s megszabadulunk minden rossztól. És ha néha, teszi hozzá Szent Bernát, az Úr nem adja meg azt a kegyet, amelyet kértünk, biztosra kell vennünk, hogy más és pedig amannál hasznosabb kegyben részesít bennünket. Uram, mondá neki Dávid, te telve vagy jósággal és irgalommal mindazok iránt, akik hozzád folyamodnak (Zsolt 85,5). És Szent Jakab azt mondja, hogy azoknak, kik az Urat kérik, nem szűk marokkal ád, ahogy a földi emberek adnak, mert az emberek gazdagsága véges gazdagság; de az Istennek gazdagsága végtelen, s minél többet ád, annál több adnivalója van. Azért, amint Szent Leó mondja, bőségesebb kézzel ád, mint amennyit mi kérni tudunk s amikor kegyelmekért fordulunk hozzá, nem hányja szemünkre, hogy őt oly sokszor megbántottuk.
Az onnét van, mert a jóság természeténél fogva kiáradó, s mert az Isten természete szerint végtelen jóság, kimondhatatlanul vágyakozik arra, hogy közölje velünk a maga javait és boldogságát. És ez buzgólkodóvá teszi őt a mi javunk iránt. Az Úr gondolkodik felőlem – mondja Dávid, (Zsolt 39), s ez mondatta a királyi prófétával: Amely nap segítségül hívlak téged, íme én tapasztaltam, hogy Istenem vagy. (Zsolt 55) Uram, akarja mondani, mikor segítségül hívlak, legott megismerem, hogy te az én Istenem vagy, azaz végtelen jóság, aki óhajtod, hogy jótéteményeidért esedezzünk, s alighogy kérjük a kegyelmedet, te legott megadod nekünk. Egy napon egy szegény bélpoklos jelent meg Üdvözítőnk előtt és így szólt hozzá: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem (Mt 8,2) És Jézus válaszolt: Akarom, tisztulj meg. Mintha mondaná: Oh, fiam, hát te kételkedel azon, hogy meg akarlak‑e gyógyítani? Hát nem tudod, hogy én a te Istened vagyok, s az a vágyam, hogy téged egészen boldognak lássalak? S ugyan miért szálltam volna le az égből a földre, ha nem azért, hogy mindenkit megelégedetté tegyek. Akarom tehát, gyógyulj meg.