A hit hatalmas, termékenyítő erejéről fenségesebb dicsbeszédet senki sem tartott Szent Pálnál, a nemzetek nagy apostolánál. (Zsid 11)
Megáll a Kálvária tövében s nem is sejtve azokat a szebb s nagyobb csodákat, melyek majd Jézus Krisztus véréből fognak fakadni, visszatekint az Ószövetségbe s megállapítja, hogy mindaz, ami abban nagy s dicső volt, a hitből származott.
Felsorolja a számtalan hőst, elősorolja nagy tetteiket. Mind hitből éltek, hitből merítették erejüket, hitben haltak meg. De mit mondott volna még akkor, ha szeme előtt elvonulni látta volna a vértanúk, bűnbánók, szüzek millióit, a tömérdek szentet, kik 19 századon át Krisztus Egyházát megdicsőíték. Mennyivel meghatottabban s fokozott ékesszólással zengette volna: Az igazak hittel győzték le a birodalmakat, tömték be az oroszlánok torkát, oltották el vérükkel a máglya lángjait, csorbították ki a kardok élét, keltek fel megerősödve betegségükből, támasztották fel a gyermekeket, hogy őket édesanyjuknak visszaadják. Voltak, kiket hitükért kínpadra feszítettek, voltak, kik gyalázatot, tömlöcöt s bilincseket tűrtek; kiket megköveztek, kettévágtak, kísértettek. Mások megint szerte bujdostak hitük miatt, rongyosan s nyomorogva, pedig a világ nem is volt méltó reájuk. Pusztákon, hegyeken bolyongtak, barlangokban rejtezkedtek. Mindnyájan annyival dicsőbbek, mert mindezért itt a földön nem kaptak jutalmat. És ez, amit Szent Pál nem szűnik meg hangsúlyozni. Világéletükben önként lemondtak méltóságról, vagyonról, gyönyörről s választották szabadon a szenvedést, a gyalázatot. Bujdosók voltak itt a földön, így tanúsítva, hogy amaz örökváros polgárainak tekintik magukat, melynek építője, alapítója Isten. „Mindezek – úgymond – a hitben haltak meg, nem nyervén el (itt a földön) az ígéretet (jutalmat). De látták azt messziről. Üdvözölték azt kézzel, szóval. Megvallottak nyíltan, hogy ők csak jövevények, vándorok, kik az igazi hazát keresik.” És jóllehet örök reményeiknek éltek, mégis, sőt éppen azért ezerszerte többet tettek ezért a földért, mint azok, kik csak e földnek élnek. Szívük lángolt az égért s azért tudták felmelegíteni a földet is. (Vö. Bougaud. V.)