Az embernek vágya, kívánsága a túlvilággal érintkezni körülbelül olyan régi, mint maga a világ. A szellemidézésnek, spiritizmusnak tehát legfeljebb a neve s formája új, ámde gyakorlata visszanyúlik a legősibb időkbe. Az ókor népeinél, művelt s műveletlen pogányainál a „szellemekkel” való tanácskozás napirenden volt s a vallásnak szinte kiegészítő részét alkotta. Sőt magára a zsidó népre is átragadt pogány szomszédairól ez a babona. Nem hiába sürgeti azért már Mózes által az Úr (MTörv 18,11): „Ne találtassék közötted, aki jövendőmondóktól tudakozódjék és álmokra és előjelekre vigyázzon, se ne legyen varázsló, se bűbájos, se aki az ördöngősöktől tanácsot kérdjen, se jósló, vagy aki a halottaktól kérdezzen igazságot, mert mindezeket utálja az Úr és efféle vétkekért eltörli őket…” Mindazonáltal maga Saul, Izrael tragikus sorsú királya, jóllehet jobb ideiben a törvény értelmében tűzzel-vassal „irtogatta a jósokat és varázslókat”” mégis annyira megfeledkezik magáról, hogy utolsó döntő csatája előestéjén álruhában két bizalmas emberével felkeresi az endori bűbájos asszonyt, hogy neki a kevéssel előbb elhunyt prófétának, Sámuelnek lelkét felidézze. Ámde, mielőtt az asszony mesterkedésébe fog, Isten maga valóban elküldi Sámuel lelkét, hogy a kegyelemvesztett, szerencsétlen királynak halálát előre megmondja. (1Sám 28)
Napjainkban az Istentől annyira utált s elátkozott bűbájosság újabb lendületet vett és „szellemidézés”, „szellemezés” vagy „spiritizmus” néven város- és faluszerte szorgalmas gyakorlatban van, ezreket léprevisz és pusztítja a lelkeket!
Mit tartsunk tehát róla?
a) A legtöbb spiritiszta-mutatvány, főképp, amelyeket nagy garral hirdetnek s jó pénzért rendeznek, egyszerű csalás, a kíváncsi közönségnek kapzsi kiaknázása. Midőn a múlt század 80-as éveiben egy Bastian nevű hírneves spiritiszta Bécsben a legelőkelőbb társaság előtt szellemeket idézett, s pedig oly bámulatos ügyességgel, hogy a lebegő fehér alakokat s a láthatatlan kezek működését senki sem tudta természetes úton-módon megmagyarázni, Rudolf egykori trónörökösünknek sikerült a megrémült bűvészt lelepleznie, s fehér köntösében, magas falábain a kacagó közönségnek bemutatnia.
III. Napóleon császárnak egy ilyféle előadáson azt jelezték, hogy boldogult édesanyja, Hortenzia, akar vele az asztal alatt kezet fogni. A császár erősen megragadja a feléje nyújtott hideg „kezet” s nyomban parancsot ad, hogy világosságot gyújtsanak. És íme látja, hogy amit tart, az nem más, mint a bűvésznek az asztal alatt átnyújtott lába. A spiritiszta-társaság nyomban kereket oldott s másnap már túl volt a francia határokon.
b) Sok esetben a spiritiszta-látványosságok s jelenségek nem egyebek érzéki csalódásnál. A spiritiszta szeánszok (ülések) ugyanis legtöbbnyire csak úgy ígérnek sikert, ha abban „hívők” vesznek részt, a kételkedőknek kevés a kilátásuk. Aztán a „szellemek” rendszerint a félhomályt, kellemes meleget, andalító zene hangjait szeretik. Mind olyan körülmények ezek, amelyek az ember képzelődését és érzékcsalódásait nagyban előmozdítják.
c) Vannak azonban esetek, midőn a szellemek jelentkezése szinte kétségtelen. Állapodjunk meg e pontnál egy kevéssé. A szellemekkel való érintkezés rendesen nem közvetlenül, hanem valamely közvetítő (médium) által megy végbe, akit evégből delejes (hypnotikus) álomba merítenek. A médium ezen mesterségesen előidézett álomban nemritkán oly tudást s képességeket árul el, amelyeket magamagától nem bírhat. Pl. eddig ismeretlen nyelven ért vagy beszél, gondosan elzárt levelet elolvas, titkokat fed fel, egyes betegségekre orvosságokat nevez meg, jóllehet orvostudományt sohasem tanult. Sőt olykor a meghívott szellemek maguk is jelentkeznek, kik híres költőknek, művészeknek vagy ismerős elhunytjainknak adják ki magukat, s azokat csalódásig hűen utánozzák is. Már most, kik lehetnek azok az értelmes lények, kik velünk ezen Istentől tiltott játékot űzik; kik lehetnek eme szellemek? Káromlás volna még csak feltételezni is, hogy Isten, vagy az ő szent családjához tartozó lelkek, szentek, angyalok, jámborul elhunytak ily színházi látványosságra kíváncsi emberek mulattatására magukat odaadják. Teljesen bizonyos tehát, hogy amennyiben a szellemidézések nem csalások vagy csalódások, nem egyebek, mint a gonosz lélek mesterkedései. Állításunkat csak igazolja az a körülmény, hogy bármily ártatlanoknak vallják is magukat azok a szellemek, sőt hellyel-közzel egyes ájtatossági s emberbaráti cselekedeteket ajánlgassanak is, azért mégis nyilatkozataikba többnyire olyasmit kevernek, ami a katolikus hit tanaival meg nem fér. Nagyon világos tehát, hogy azzal állunk szemben, aki, mint az Írás is állítja róla, olykor a világosság angyalának alakját ölti magára és a szentség köntöse alá rejti gyilkos tőreit. A démonnak egyébként elég, hogy vele szóba álltál, már ezáltal elárultad Istent, s jog szerint az ördögé lettél. Nem szolgálhat mentségedre, hogy te csak jószándékból s jó szellemeket hívogatsz. Ily kísérletekkel ugyanis csakis a gonosz szellemekkel lehet érintkezni. Tettleg megcáfolod tehát, ami ellen ajkaddal tiltakozol.
Súlyos vétek tehát:
a) Szellemidézést rendezni, vagy abban bármiképp közreműködni, azt előmozdítani. Az effajta iratok, könyvek, újságok is a tiltott könyvek között vannak.
b) A spiritiszta, szellemidéző gyűléseken rendszerint részt venni. Ha valaki egyszer-kétszer csupán kíváncsiságból jelen volna, legalább is bocsánatosan vetkeznék.
A szellemidézés vétkét csak súlyosbítja, hogy általa legdrágább kincsünket: hitünket biztos veszélybe döntjük, sőt egészségünket is aláaknázzuk. Nem ritka eset, hogy a szellemekkel való barátkozás egyéb súlyos bűnöknek forrásává válott.
Ugyanezért, aki a szellemidézésekről, az ily gyűlések látogatásáról lemondani nem akar, a szentgyónásban érvényes feloldozást nem kaphat.1
1 A szellemidézést s az abban való részvételt a Szentszék határozottan el is tiltotta. Például 1917. április 27-én is elítélte. (Vö. Acta S. Sedis IX. 268. lap.)