Amily bizonyos, hogy Isten törvénye és a saját szükségletünk gyakori imára köteleznek, épp oly nehéz volna megmondani azt, hogy mikor és mennyi imára vagyunk bűn terhe alatt kötelezve. Ha a keresztény hívek rendes napi megszokott imáikat, pl. reggel, este stb. hanyagságból, emberi tekintetből elmulasztják, méltán vádolja őket bocsánatos bűnről lelkiismeretük. Halálosan azonban imamulasztással csak az vétkezik, aki hosszabb időn át Istennel való összeköttetését teljesen elhanyagolja, s vele sem lélekben, sem szóbeli ima által sem pedig az istentiszteleten való résztvétel által nem érintkezik. Az ilyen persze a vasár- és ünnepnapi szentmise elmulasztásával még külön is súlyos bűnt követ el.
Eleget teszünk imabeli kötelességünknek a szórakozott ima által is. Ha a szórakozottság szándéktalan, akkor minden bűntől mentes. A szándékos, vagyis a saját hibánkból eredő szórakozottság imáink végzése közben, bűnös ugyan, de nem rontja le egészen az ima érvényét s értékét. Az ily bocsánatos bűnökkel beszeplősített imának hatása, vigasztaló s kieszközlő ereje nagyon csökken.