Nincs semmi, ami az emberi lelket annyira felemelné és gyönyörködtetné, mint a nagy mindenségben megnyilatkozó pompás rend. Mintegy kézenfogva vezeti el a gondolkodó embert a teremtő s törvényhozó bölcs Isten ismeretére. Ha föltekintek az égre, íme ott látom a ragyogó, fényes csillagtábort, azt a fenséges gépezetet, amelynek a mi földünk is egyik icipici kereke. A csillagászok mintegy 500 millióra teszik az égitestek számát. De ki tudja, mennyi van még azontúl, ahova semmiféle messzelátóval el nem lehet tekinteni?! És íme! nincs az az óra, mely oly pontosan járna, mint ez az 500 milliós kerekű remek szerkezetű gép. „Az ég gépésze nagyon járatos a géptanban és a mértanban”, mondja Newton, a világ egyik legnagyobb csillagásza. De itt a földön is köröskörül, minő bámulatos rend ötlik szemünkbe! Valóban se hossza, se vége nem volna, ha apróra megfigyelnék, hogy az ásvány-, növény- és állatvilág köröttünk minő nagyszerűen megalkotott bölcs törvények szerint igazodik. Mert a rendet bölcsen megalkotott s pontosan végrehajtott törvények létesítik és biztosítják. Méltán kérdi Mädler, a világhírű tudós: „Ki adta a természet törvényeit? A természettudós nem adta, hanem csak fölfedezte; a természet sem adta, hanem csak követi azokat. Ki más volna tehát a törvények szerzője, mint a természet Teremtője?”
És ez a bölcs s jóságos Teremtő, aki gondjaiból a legkisebb szúnyogot sem zárta ki, megfeledkezett volna a földi teremtés koronájáról, legremekebb alkotásáról, az emberről? Bizonyára nem! Sőt minél magasabb célt tűzött az ember elé, ti. a természetfölötti, mennyei boldogságot, annál nagyobb gonddal is ügyel arra, hogy törvényei által célhoz vezesse.
Isten tehát az embernek is adott törvényeket s ezek által megjelölte neki a pályát, amelyen haladnia kell, ha e világon s az örök életben boldogulni akar.