Apostolságunk az Ég és Föld Királynőjének, égi Édesanyánknak van szentelve. Szeplőtelen Szíve vezeti a lelkeket, hogy megtalálják Fiát, Jézus Krisztust.
A zöld skapuláré a Katolikus Egyház jóváhagyott „szentelménye”.
A hozzá kapcsolódó különleges kegyelmek a „lelki megtérés” és a „testi gyógyulás”.
A Szűzanya zöld skapuláréjának hátoldalán lévő felirat így szól:
„Mária Szeplőtelen Szíve, könyörögj érettünk most és halálunk óráján!”
Arra kérünk benneteket, hogy naponta mondjátok el ezt a gyönyörű imát
és 3 Üdvözlégyet, 3 Dicsőséget azokért a lelkekért, akiknek a neve fel van írva a skapuláréra!
A Zöld Skapuláré TÖRTÉNETE
A Szűzanya tíz évvel azután, hogy Labouré Katalin nővérnek látomásában a Csodásérmet megmutatta, ismét megjelent egy vincés nővérnek ugyanott, az Irgalmas Nővérek kolostorában, Párisban. Bisqueyburu Jusztina volt a kiválasztott, aki rendjében, mint betegápoló nővér nagy megbecsülésnek örvendett, de nem is gyanította senki, hogy
égi látomások kegyelmében részesült.
A kis zöld vászondarab egyik oldalán egy Máriát ábrázoló kép volt, a másik oldalon egy tőrrel átszúrt lángoló szív, ezzel a felirattal:
„Mária Szeplőtelen Szíve könyörögj érettünk, most és halálunk óráján”.
Ezt a szentelményt IX. Pius pápa jóváhagyta. Jézus Krisztus megáldotta az apostolkodásnak ezt a formáját.
Újabb folytatás:1997-ben Jézus megkérte Anna Marie-t, ennek az apostolkodásnak az elindítóját:
„Hozzatok Anyámnak több lelket”!
Ezt most itthon, Magyarországon is vállaltuk úgy, hogy „ingyenes” megáldott zöld skapuláré
készletet juttatunk keresztény testvéreinknek, akik kérik.
A KÖVETKEZŐKÉPPEN HASZNÁLJÁTOK EZT A SZENTELMÉNYT
- Mondjátok el az örökre való odaszentelődés imáját egyszer, de lehet évente is!
- Amikor egy nevet írsz egy áldott zöld skapuláréra az a személy azonnal Jézusnak szentelődik, az Ő Édesanyja Szeplőtelen Szíve által. Nem számít, ha ez a személy nem jár templomba vagy nem járul szentségekhez. A Szűzanya meglátogatja azt a személyt, akinek a nevét ráírtad a megáldott zöld skapuláréra, és tudatja az azt a személyt támadó démonokkal, hogy igényt tart rá a mennyei örök életre. A Szűzanya titokban meglátogatja a neki szentelt személyt. Mennyei Édesanyánk ezután Fiához, Jézushoz megy, és megkéri Őt, hogy mentse meg ezt a lelket a kárhozattól. Ő minden imánkat meghallgatja, és arra használja fel, hogy megtérést és gyógyulást hozzon annak a személynek – ha a Mennyei Atya akarja a gyógyulását –, akit egy megáldott Zöld Skapuláréra írtál. (Több nevet is írhatsz apró betűkkel – amennyi csak ráfér).
Bárki nevét ráírhatod: családtagok, barátok, ellenségek kollégák, politikusok, bírók, vezetők stb… - Mi történik az illető halála után?
Amikor az a személy, akinek a neve fel volt írva egy megáldott Zöld Skapuláréra, meghal, a tisztítótűzbe kerül. Az Úr megváltó ajándéka került ezekre az áldott Zöld Skapulárékra. Szeptember 27-én, védőszentünk, Páli Szent Vince ünnepén, az illető kikerül a purgatóriumból és belép a mennyek országába. - Otthonaink, földünk védelme
Ha valaki négy áldott zöld skapulárét helyez el háza, udvara, földje 4 sarkában, Jézus megvédi ezeket a tulajdonokat, birtokokat. Ez segít megszabadulni a démoni szellemektől és kegyelmeket hoz a házra. A többi skapulárét helyezd el a házi oltárodra, táskádba vagy oda, ahol tartózkodsz.
IMA, amikor elhelyezed otthonod, földed 4 sarkába a skapulárékat
„Mennyei Atyánk! Szent Fiad, a Názáreti Jézus halála és feltámadása által kérjük, hogy küldd el az Ő Szent Édesanyját az őrzőangyalokkal együtt, hogy szálljanak le otthonomra (munkahelyemre), hogy őrizzék családomat, barátaimat, munkatársaimat a sátán és az ő ármánykodásai ellen. Tudasd csatlósaival, hogy ez az épület örökre a Szent és Szeplőtelen Szíveknek lett szentelve a mai naptól kezdve. Kérlek Uram, védj meg mindenkit, aki belép ezekbe a helységekbe és szenteld meg azokat, akik itt laknak szent irgalmasságodban. Ámen”. - Kérjük, imáitokban emlékezzetek meg erről a szolgálatról!
Arra kérünk benneteket, hogy naponta imádkozzatok a világ összes zöld skapuláré apostoláért, mert ők is imádkoznak értetek és azokért a személyekért, akiket felírtatok egy megáldott zöld skapuláréra. Fontos, hogy így imádkozzatok:
„Kedves Jézusom, felajánlom a rózsafüzért, a szentmisét, a szentáldozást a zöld skapuláré összes apostoláért szerte a világon”.
Ugyanúgy ajánld fel a szenvedéseket és áldozatokat, melyeket el kell viselned, a skapuláré apostolokért és szeretteidért.
Meghívunk benneteket, hogy mondjátok el a Páli Szent Vince Novénát, amely minden évben szeptember 19-től 27- ig tart.
Kérjük, vegyetek részt szentmisén, és ünnepeljétek szeretteiteket, akiket a mennybe fogadtak.
Az örökre való odaszentelődés imája
1997-ben a Szentlélek szóról szóra diktálta ezt az imát Anna Marie-nak, melyet minden új zöld skapuláré apostolságtagnak szántak, akiket mi apostoloknak nevezünk. Az Úr kegyelme van ezen az imán, hiszen a mi Szent Urunk volt az, aki ezt az imát egyszerű szolgájának diktálta.
Önmagunk örökre való odaszentelésének az imája
„Ó legirgalmasabb Atyám, ma kérlek, fogadd el őszinte szeretetemet, hogy egész életemet Fiad legszentebb Szívének szentelem. Nem egyedül teszem ezt, legkedvesebb Atyám, hanem a Szűzanya Szeplőtelen Szíve, a Zöld Skapuláré Királynője által.
Az Ő Szívét a hét fájdalom annyira áthatotta Fiad életének kezdetétől egészen kínzó haláláig, hogy naponta sír azokért, akik úgy döntöttek, hogy nem szeretik Isteni Fiadat, Jézust.
Ő még ma is, amikor oly sok lélek választja az örökkévalóságot a pokolban, vágyik a mi közbenjárásunkra, hogy közülük is sokan megismerjék és szeressék Istenünket: az Atyát, az Ő Szent Fiát és Szentlelket.
Kérünk tehát Mindenható Atyánk, hogy engedd meg nekünk, hogy mindezeket a lelkeket a Szűzanya kezébe helyezzük, azokat, akik valamilyen módon megérintették az életünket. Szeretnénk ma családtagjainkat, barátainkat, sőt még ellenségeinket is a Szent Szívnek szentelni, Jézus Szent Szívének.
Tudjuk, hogy Te, Isteni Felségünk, semmit sem tagadsz meg Fiadtól, és hogy szeretett Fiad semmit sem tagadhat meg Édesanyjától, amikor az emberek üdvösségéről van szó.
Csak egyszer teszem meg ezt a Neked való odaszentelésnek a cselekedetét, Irgalmas Atyám, és kérlek, hogy ennek érdemeit alkalmazd azokra, akiknek a nevét a Zöld Skapuláréra írják. Felajánljuk ezeknek a lelkeknek Fiad Testét és Vérét a Szent Eucharisztiában a rózsafüzérekkel, imákkal, örömökkel, áldozatokkal és szenvedésekkel együtt minden nap, a múltban, a jelenben és életünk végéig.
Nagy bizalommal tudjuk, hogy a Zöld Skapuláré Királynője nem fog nyugodni, amíg nem biztosítja a végső kitartás ajándékát mindazoknak az élő lelkeknek, akiket az Ő Zöld Skapuláréjába öltöztet. Isteni Fiát fogja hívni, hogy ne csak a Hozzád, Örökkévaló Atyánkhoz való lelki megtérését kérje, hanem azoknak a fizikai gyógyulását is, akiknek küldetése ezen a világon Fiad fizikai gyógyításának ajándékát igényli.
Legszentebb Uram, Mindenható Atyánk, ha az a Te isteni akaratod, engedd meg, hogy szolgáljam a Te Fiadat és az Ő Anyját naponta ebben a harcban a pokoli ellenség ellen, ahol – együtt a Fiad Isteni Irgalmasságának közösségében – előidézhetjük a Szeplőtelen Szív győzelmét azáltal, hogy az egész világot az Ő zöld skapuláréjára helyezzük. Ámen.”
Kérjük, mondjatok el egy Miatyánkot, Üdvözlégyet és Dicsőséget is, végül ezt a fohászt:
„Mária Szeplőtelen Szíve, könyörögj érettünk most és halálunk óráján!”
A zöld skapuláré ezen a címen rendelhető meg: zold.skapulare(kukac)freemail.hu
PÁLI SZENT VINCE KILENCED
Meghívunk benneteket, hogy mondjátok el a Páli Szent Vince Novénát, amely
minden évben szeptember 19-től 27- ig tart.
Kérjük, vegyetek részt szentmisén, és ünnepeljétek szeretteiteket, akiket a mennybe fogadtak.
Páli Szent Vince kilenced – Misszióstársaság – Lazaristák 2011.
A Kilenced megkezdésekor minden nap mondjuk el a „Vincés család imáját”!
A Kilenced zárásakor minden nap mondjuk el a Páli Szent Vince Litániáját is!
- nap A Misszióstársaság szabálya
VINCÉS CSALÁD IMÁJA:
Urunk Jézus, Te szegénnyé akartál lenni: add, hogy a hit szemével és nyitott szívvel közeledjünk a Szegényekhez, hogy felismerhessünk Téged bennük; szomjúságukban, éhségükben, magányukban és nyomorúságukban.
Éleszd fel Vincés Családunkban az egységet, az egyszerűséget, az alázatosságot és a szeretet tüzét, amely, Szent Vince szívét is lángolóvá tette.
Ajándékozd nekünk Szentlelked erejét, hogy hűségesen gyakorolva erényeit, szemlélni és szolgálni tudjunk Téged a Szegényekben, és egykor velük együtt mi is egyesülhessünk Veled a Te Országodban. Ámen.
Szentírás:
Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába és felolvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam: azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét”. (Lk 4, 16-19) Rövid csönd Elmélkedés: Uraim és ti, testvérem, örökségünket a szegények jelentik: „pauperibus evangelizare misit me”. Micsoda boldogság, uraim, micsoda boldogság! Ugyanazt tenni, mint amiért az Úr jött el a mennyből, és ami által mi is a földről a mennybe jutunk, hogy Isten művét folytathassuk…
Könyörgések:
Örömmel készülve Szent Vince ünnepére alázattal kérjük Istent, hogy a Vincés családban szerető irgalmasságával őrizze meg Atyánk lelkét; kérjük bizalommal.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Úr Isten, te Fiadat a világba küldted, hogy elhozza az evangéliumot a szegényeknek: – add, hogy Egyházad sohase hanyagolja el az üdvösség örömhírének hirdetését.

Taníts meg bennünket, hogyan szeressük igaz és őszinte szeretettel nemzetünket és minden embert: · segíts, hogy társadalmunkat békében és szeretetben építhessük. Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Te megszabtad, hogy a keresztény szeretetnek a törvény érvényesítésének kell lennie: segíts hát, hogy az örvendezőkkel örvendezni, a sírókkal sírni tudjunk, hogy keresztény szeretetünk mindenkihez eljusson.

Valamennyiünket képedre és hasonlatosságodra teremtettél; · szolgálatunkban segíts meg minket, hogy közösen munkálkodjunk a társadalmi igazságtalanságok és a diszkrimináció kiküszöbölése érdekében.

Valamennyien, akik szükséget szenvedő testvéreinkben és nővéreinkben téged próbálnak felismerni és szeretni, · országodban egyszer szemtől szemben láthassanak téged.

Imádság:
Megváltóm, te a Társaságot ezzel a céllal alapítottad. A szegényekhez küldted, és azt kívánod, hogy az egyedüli igaz Istenként és Jézus Krisztusként ismerjenek meg téged, aki azért jött a világba, hogy valamennyi ember elérhesse az örök életet. Ezt a munkát ezért előnyben kell részesítenünk minden más földi munkával és kötelességgel szemben. Istenem, vajon megértheti-e ezt egyszer valaki? Így pedig, Úr Jézus, a nevedben imádkozunk, aki élsz és uralkodol az Atyával és a Szentlélekkel együtt, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
PÁLI SZENT VINCE LITÁNIA
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Krisztus, kegyelmezz. Krisztus, kegyelmezz.
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Páli Szent Vince, rendíthetetlen hitű férfi, a remény példája az élet harcaiban, Krisztus szeretetének kiemelkedő tanúja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, fáradhatatlan Isten akaratának keresésében, csendes és alázatos szívű, az evangéliumi egyszerűség megajándékozottja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, munkájában is szemlélődő, bátor és körültekintő, együtt érző és irgalmas, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, a szegények evangelizálója, az apostoli buzgóság misszionáriusa, az igazság és béke védelmezője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, betegek vigasztalója, árvák és meggyötört gyermekek atyja, rabok és háborús áldozatok segítője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, laikusok ösztönzője a szegények szolgálatában, papok tanítója és példaképe, a Missziós Társaság és a Keresztény Szeretet Leányai Társulatának megalapítója,, könyörögj érettünk
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk.
Az igazat az Úr egyenes utakon vezette! És megmutatta neki az Isten országát!
Könyörögjünk!
Irgalmas Istenünk, te apostoli erényekkel ajándékoztad meg Szent Vincét, hogy gondoskodjék a szegényekről és jó papok neveléséről. Add, kérünk, hogy életpéldáját követve kitartó szeretettel folytathassuk Fiad küldetését a világban, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.
- nap A szegénység
VINCÉS CSALÁD IMÁJA:
Urunk Jézus, Te szegénnyé akartál lenni: add, hogy a hit szemével és nyitott szívvel közeledjünk a Szegényekhez, hogy felismerhessünk Téged bennük; szomjúságukban, éhségükben, magányukban és nyomorúságukban.
Éleszd fel Vincés Családunkban az egységet, az egyszerűséget, az alázatosságot és a szeretet tüzét, amely, Szent Vince szívét is lángolóvá tette.
Ajándékozd nekünk Szentlelked erejét, hogy hűségesen gyakorolva erényeit, szemlélni és szolgálni tudjunk Téged a Szegényekben, és egykor velük együtt mi is egyesülhessünk Veled a Te Országodban. Ámen.
Szentírás:
Jézus mondja: „Ha tökéletes akarsz lenni – felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” (Mt 19, 21) Rövid csönd Elmélkedés: Krisztus, minden vagyon valódi Ura, annyira magáénak érezte a szegénységet, hogy a fejét sem volt hol lehajtania. A vele missziós küldetésében együttműködő apostolokat és tanítványokat a szegénység hasonló fokára helyezte, hogy ne rendelkezzenek semmivel, és így szabadon jobban és könynyebben küzdhessék le a gazdagság iránti vágyakozást, mely szinte az egész világot romba dönti. Erejéhez mérten tehát mindenki törekedjék arra, hogy kövesse őt ennek az erénynek a gyakorlásában, szilárdan meggyőződve, hogy pont ez lesz az a bevehetetlen várfal, mely a Isten kegyelméből örökre megőrzi a Társaságot.
Könyörgések:
Örömmel készülve Szent Vince ünnepére alázattal kérjük Istent, hogy a Vincés családban szerető irgalmasságával őrizze meg Atyánk lelkét; kérjük bizalommal.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Úr Isten, te Fiadat a világba küldted, hogy elhozza az evangéliumot a szegényeknek: – add, hogy Egyházad sohase hanyagolja el az üdvösség örömhírének hirdetését.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Taníts meg bennünket, hogyan szeressük igaz és őszinte szeretettel nemzetünket és minden embert: · segíts, hogy társadalmunkat békében és szeretetben építhessük. Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Te megszabtad, hogy a keresztény szeretetnek a törvény érvényesítésének kell lennie: segíts hát, hogy az örvendezőkkel örvendezni, a sírókkal sírni tudjunk, hogy keresztény szeretetünk mindenkihez eljusson.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyiünket képedre és hasonlatosságodra teremtettél; · szolgálatunkban segíts meg minket, hogy közösen munkálkodjunk a társadalmi igazságtalanságok és a diszkrimináció kiküszöbölése érdekében.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyien, akik szükséget szenvedő testvéreinkben és nővéreinkben téged próbálnak felismerni és szeretni, · országodban egyszer szemtől szemben láthassanak téged.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Imádság:
Még mielőtt a szegények Urukként ismertek meg, barátjukként is megtapasztalhattak. Szt. Vincéhez hasonlóan arra vagyunk hivatottak, hogy ily módon kövessünk téged. Ez a mi Mennyek Országába vezető utunk. Segíts, hogy beléphessünk a szegények világába. Segíts nekünk, hogy leküzdhessük azokat az akadályokat, melyek egyénileg és közösségileg elválasztanak minket a szegények világától. Segíts nekünk, hogy amikor a szegényeknek az evangéliumot hirdetve téged követünk, új élet, új energiák és új elköteleződés támadjon bennünk. Ámen.
PÁLI SZENT VINCE LITÁNIA
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Krisztus, kegyelmezz. Krisztus, kegyelmezz.
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Páli Szent Vince, rendíthetetlen hitű férfi, a remény példája az élet harcaiban, Krisztus szeretetének kiemelkedő tanúja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, fáradhatatlan Isten akaratának keresésében, csendes és alázatos szívű, az evangéliumi egyszerűség megajándékozottja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, munkájában is szemlélődő, bátor és körültekintő, együtt érző és irgalmas, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, a szegények evangelizálója, az apostoli buzgóság misszionáriusa, az igazság és béke védelmezője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, betegek vigasztalója, árvák és meggyötört gyermekek atyja, rabok és háborús áldozatok segítője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, laikusok ösztönzője a szegények szolgálatában, papok tanítója és példaképe, a Missziós Társaság és a Keresztény Szeretet Leányai Társulatának megalapítója,, könyörögj érettünk
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk.
Az igazat az Úr egyenes utakon vezette! És megmutatta neki az Isten országát!
Könyörögjünk!
Irgalmas Istenünk, te apostoli erényekkel ajándékoztad meg Szent Vincét, hogy gondoskodjék a szegényekről és jó papok neveléséről. Add, kérünk, hogy életpéldáját követve kitartó szeretettel folytathassuk Fiad küldetését a világban, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.
- nap A tisztaság
VINCÉS CSALÁD IMÁJA:
Urunk Jézus, Te szegénnyé akartál lenni: add, hogy a hit szemével és nyitott szívvel közeledjünk a Szegényekhez, hogy felismerhessünk Téged bennük; szomjúságukban, éhségükben, magányukban és nyomorúságukban.
Éleszd fel Vincés Családunkban az egységet, az egyszerűséget, az alázatosságot és a szeretet tüzét, amely, Szent Vince szívét is lángolóvá tette.
Ajándékozd nekünk Szentlelked erejét, hogy hűségesen gyakorolva erényeit, szemlélni és szolgálni tudjunk Téged a Szegényekben, és egykor velük együtt mi is egyesülhessünk Veled a Te Országodban. Ámen.
Szentírási részlet:
„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent” (Mt 5, 8). Rövid csönd Elmélkedés: „Megváltónk nagyra becsülte a tisztaságot, az emberi szívekbe kívánta oltani azt. Azzal is jelezte ezt, hogy a természet törvényeit figyelmen kívül hagyva, a Szentlélek által a Szeplőtelen Szűztől kívánt megszületni. A tisztaságnak ellentmondó bűnöket azonban nagyon megvetette. Megengedte ugyan, hogy a leggyalázatosabb gonosztettekkel illessék, így azzá vált, amivé maga kívánta, gyalázatokkal teljessé, ám sehol sem olvashatunk arról, hogy legádázabb ellenségei akár csak megvádolták volna bárminemű erkölcstelenséggel. Ezért mindenki erejéhez mérten tegyen meg minden erőfeszítést, hogy épségben megőrizhesse testének és lelkének tisztaságát. Isten segítségével abban az eset ben érhető el ez, ha a lehető legkörültekintőbben uralkodunk külső és belső érzékeinken (RC IV, 1). „Így nyithatjuk meg szívünket Isten és felebarátunk irányába, egész életünk pedig Krisztus és az Egyház közötti szeretet örömteli megnyilvánulásává válik, mely a maga teljességében az eljövendő korban jelenik majd meg” (K III, 29, § 2).
Könyörgések:
Örömmel készülve Szent Vince ünnepére alázattal kérjük Istent, hogy a Vincés családban szerető irgalmasságával őrizze meg Atyánk lelkét; kérjük bizalommal.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Úr Isten, te Fiadat a világba küldted, hogy elhozza az evangéliumot a szegényeknek: – add, hogy Egyházad sohase hanyagolja el az üdvösség örömhírének hirdetését.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Taníts meg bennünket, hogyan szeressük igaz és őszinte szeretettel nemzetünket és minden embert: · segíts, hogy társadalmunkat békében és szeretetben építhessük. Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Te megszabtad, hogy a keresztény szeretetnek a törvény érvényesítésének kell lennie: segíts hát, hogy az örvendezőkkel örvendezni, a sírókkal sírni tudjunk, hogy keresztény szeretetünk mindenkihez eljusson.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyiünket képedre és hasonlatosságodra teremtettél; · szolgálatunkban segíts meg minket, hogy közösen munkálkodjunk a társadalmi igazságtalanságok és a diszkrimináció kiküszöbölése érdekében.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyien, akik szükséget szenvedő testvéreinkben és nővéreinkben téged próbálnak felismerni és szeretni, · országodban egyszer szemtől szemben láthassanak téged.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Imádság:
Uram, Jézus Krisztus, lelkem egyetlen vőlegénye: te vagy szívem boldogsága. Szeretettel áthatott lélekkel kérlek: segíts, hogy az ünnepélyesen megígért tisztaságot megőrizhessem. Ezért, drága Jézusom, a testi kívánságoktól óvni akarom magamat, uralkodni akarok érzékeimen és szívemen, hogy egyre jobban elnyerjem tetszésedet. Boldogságos Szűz Mária, járj közben számomra szent félelemért és saját erőmbe vetett bizalmatlanságért. Minden szentek, óvjatok engem, hogy gondolattal, szóval és cselekedettel ne vétkezzek, és így ne távolodjak el Jézus legtisztább Szívétől. Ámen.
PÁLI SZENT VINCE LITÁNIA
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Krisztus, kegyelmezz. Krisztus, kegyelmezz.
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Páli Szent Vince, rendíthetetlen hitű férfi, a remény példája az élet harcaiban, Krisztus szeretetének kiemelkedő tanúja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, fáradhatatlan Isten akaratának keresésében, csendes és alázatos szívű, az evangéliumi egyszerűség megajándékozottja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, munkájában is szemlélődő, bátor és körültekintő, együtt érző és irgalmas, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, a szegények evangelizálója, az apostoli buzgóság misszionáriusa, az igazság és béke védelmezője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, betegek vigasztalója, árvák és meggyötört gyermekek atyja, rabok és háborús áldozatok segítője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, laikusok ösztönzője a szegények szolgálatában, papok tanítója és példaképe, a Missziós Társaság és a Keresztény Szeretet Leányai Társulatának megalapítója,, könyörögj érettünk
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk.
Az igazat az Úr egyenes utakon vezette! És megmutatta neki az Isten országát!
Könyörögjünk!
Irgalmas Istenünk, te apostoli erényekkel ajándékoztad meg Szent Vincét, hogy gondoskodjék a szegényekről és jó papok neveléséről. Add, kérünk, hogy életpéldáját követve kitartó szeretettel folytathassuk Fiad küldetését a világban, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.
- nap Az engedelmesség
VINCÉS CSALÁD IMÁJA:
Urunk Jézus, Te szegénnyé akartál lenni: add, hogy a hit szemével és nyitott szívvel közeledjünk a Szegényekhez, hogy felismerhessünk Téged bennük; szomjúságukban, éhségükben, magányukban és nyomorúságukban.
Éleszd fel Vincés Családunkban az egységet, az egyszerűséget, az alázatosságot és a szeretet tüzét, amely, Szent Vince szívét is lángolóvá tette.
Ajándékozd nekünk Szentlelked erejét, hogy hűségesen gyakorolva erényeit, szemlélni és szolgálni tudjunk Téged a Szegényekben, és egykor velük együtt mi is egyesülhessünk Veled a Te Országodban. Ámen.
Szentírás:
Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, 7hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. 8Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (Fil 2, 6-8) Rövid csönd Elmélkedés: Urunk, Jézus Krisztus szavaival és példájával engedelmességre tanított minket. Alávetette magát a Boldogságos Szűznek, Szt. Józsefnek és más fölérendelt személynek, jóknak és méltatlanoknak egyaránt (RC, V, 1). Részesedésünk Krisztus engedelmességének titkában megkívánja, hogy kölcsönös tapasztalatcserével, valamint olyan nyílt és felelős párbeszéddel, melyben a korkülönbségek és lelki minőségek érvényesülésével közös következtetések levonására és a végső döntés meghozatalára van mód, valamennyien közösen keressük az Atya akaratát (K III, 37, §1).
Könyörgések:
Örömmel készülve Szent Vince ünnepére alázattal kérjük Istent, hogy a Vincés családban szerető irgalmasságával őrizze meg Atyánk lelkét; kérjük bizalommal.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Úr Isten, te Fiadat a világba küldted, hogy elhozza az evangéliumot a szegényeknek: – add, hogy Egyházad sohase hanyagolja el az üdvösség örömhírének hirdetését.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Taníts meg bennünket, hogyan szeressük igaz és őszinte szeretettel nemzetünket és minden embert: · segíts, hogy társadalmunkat békében és szeretetben építhessük. Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Te megszabtad, hogy a keresztény szeretetnek a törvény érvényesítésének kell lennie: segíts hát, hogy az örvendezőkkel örvendezni, a sírókkal sírni tudjunk, hogy keresztény szeretetünk mindenkihez eljusson.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyiünket képedre és hasonlatosságodra teremtettél; · szolgálatunkban segíts meg minket, hogy közösen munkálkodjunk a társadalmi igazságtalanságok és a diszkrimináció kiküszöbölése érdekében.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyien, akik szükséget szenvedő testvéreinkben és nővéreinkben téged próbálnak felismerni és szeretni, · országodban egyszer szemtől szemben láthassanak téged.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Imádság:
Lelkem Megváltója, add meg nekem a kegyelmet, hogy le tudjam küzdeni önszeretetemet, és követni tudjalak Téged, aki sohasem a saját, hanem mindig az Atya akaratát kereste. Uram, földi életed kezdetétől fogva úgy döntöttél, hogy alárendeled magad édesanyádnak, Máriának és nevelőapádnak, Józsefnek. Add meg nekem a kegyelmet, hogy sohase tegyek semmit Mennyei Atyám akarata ellenében, hiszen ez az önmegtagadás lényege. Uram, add meg a kegyelmet, hogy ettől a pillanattól kezdve ezen erény szerint éljek a szentek boldogságában, ami annyit jelent, hogy figyelembe veszem, mit akar, és mit nem akar Isten. Ámen.
PÁLI SZENT VINCE LITÁNIA
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Krisztus, kegyelmezz. Krisztus, kegyelmezz.
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Páli Szent Vince, rendíthetetlen hitű férfi, a remény példája az élet harcaiban, Krisztus szeretetének kiemelkedő tanúja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, fáradhatatlan Isten akaratának keresésében, csendes és alázatos szívű, az evangéliumi egyszerűség megajándékozottja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, munkájában is szemlélődő, bátor és körültekintő, együtt érző és irgalmas, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, a szegények evangelizálója, az apostoli buzgóság misszionáriusa, az igazság és béke védelmezője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, betegek vigasztalója, árvák és meggyötört gyermekek atyja, rabok és háborús áldozatok segítője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, laikusok ösztönzője a szegények szolgálatában, papok tanítója és példaképe, a Missziós Társaság és a Keresztény Szeretet Leányai Társulatának megalapítója,, könyörögj érettünk
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk.
Az igazat az Úr egyenes utakon vezette! És megmutatta neki az Isten országát!
Könyörögjünk!
Irgalmas Istenünk, te apostoli erényekkel ajándékoztad meg Szent Vincét, hogy gondoskodjék a szegényekről és jó papok neveléséről. Add, kérünk, hogy életpéldáját követve kitartó szeretettel folytathassuk Fiad küldetését a világban, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.
- nap Az egyszerűség
VINCÉS CSALÁD IMÁJA:
Urunk Jézus, Te szegénnyé akartál lenni: add, hogy a hit szemével és nyitott szívvel közeledjünk a Szegényekhez, hogy felismerhessünk Téged bennük; szomjúságukban, éhségükben, magányukban és nyomorúságukban.
Éleszd fel Vincés Családunkban az egységet, az egyszerűséget, az alázatosságot és a szeretet tüzét, amely, Szent Vince szívét is lángolóvá tette.
Ajándékozd nekünk Szentlelked erejét, hogy hűségesen gyakorolva erényeit, szemlélni és szolgálni tudjunk Téged a Szegényekben, és egykor velük együtt mi is egyesülhessünk Veled a Te Országodban. Ámen.
Szentírás:
Jézus mondja: „Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók és egyszerűek, mint a galambok”. (Mt 10, 16) Rövid csönd
Elmélkedés:
Urunk, Jézus azt várja tőlünk, hogy egyszerűek legyünk, mint a galambok. Ez azt jelenti, hogy a dolgokkal kapcsolatos véleményünknek olyan őszintének kell lennie, mint amilyennek a valóságban látjuk azokat, fölösleges fenntartások nélkül. Minden cselekedetünkkel kerülnünk kell a képmutatást és manipulációt. Szándékainkkal kapcsolatban mindig Istent kell szem előtt tartanunk. Krisztus azt ajánlja, legyünk egyszerűek, mint a galambok, egyúttal azonban azt is mondja, legyünk óvatosak, mint a kígyók. Ezzel arra figyelmeztet, hogy beszédünk és viselkedésünk legyen megfontolt. Hallgatnunk kellene ezért a nyilvánosságra nem tartozó dolgokról, főként, ha azok erre nem alkalmasak vagy nem megengedettek… Ez az erény a gyakorlatban annyit jelent, hogy megfelelő módot kell találnunk cselekedeteinkhez. Szent irányelvként tartsuk tehát szem előtt, hogy nem fogadunk el semmiféle kivételt, mert azzal, hogy Isten számára dolgozunk, munkánkhoz is mindig isteni eszközöket választunk. Mindent krisztusi szempontból látunk és ítélünk meg majd, nem pedig a világi bölcsesség szerint, vagy saját elménk következtetései alapján. Ily módon leszünk óvatosak, mint a kígyók és egyszerűek, mint a galambok.
Könyörgések:
Örömmel készülve Szent Vince ünnepére alázattal kérjük Istent, hogy a Vincés családban szerető irgalmasságával őrizze meg Atyánk lelkét; kérjük bizalommal.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Úr Isten, te Fiadat a világba küldted, hogy elhozza az evangéliumot a szegényeknek: – add, hogy Egyházad sohase hanyagolja el az üdvösség örömhírének hirdetését.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Taníts meg bennünket, hogyan szeressük igaz és őszinte szeretettel nemzetünket és minden embert: · segíts, hogy társadalmunkat békében és szeretetben építhessük. Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Te megszabtad, hogy a keresztény szeretetnek a törvény érvényesítésének kell lennie: segíts hát, hogy az örvendezőkkel örvendezni, a sírókkal sírni tudjunk, hogy keresztény szeretetünk mindenkihez eljusson.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyiünket képedre és hasonlatosságodra teremtettél; · szolgálatunkban segíts meg minket, hogy közösen munkálkodjunk a társadalmi igazságtalanságok és a diszkrimináció kiküszöbölése érdekében.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyien, akik szükséget szenvedő testvéreinkben és nővéreinkben téged próbálnak felismerni és szeretni, · országodban egyszer szemtől szemben láthassanak téged.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Imádság:
Isteni Megváltó, te eljöttél e világra, hogy oly egyszerűen hirdesd az evangéliumot. Alázattal kérlek, engedd meg, hogy példádból tanulhassak. Add, hogy magamévá tudjam tenni az egyszerűség lelkületét, és kegyelmeddel egyszerűen és közvetlenül tudjam azt terjeszteni mások lelki üdvéért, hogy ekképp hirdethessem Igédet, és elvethessem azt környezetemben, mint jó és hűséges szolgád, akit kegyeskedtél ezzel megbízni. Drága Megváltóm, öntsd szívembe az egyszerűség lelkét, hogy reménykedhessek abban: kegyelmeddel való teljes együttműködésem révén igazi apostolod lehetek. Ámen.
PÁLI SZENT VINCE LITÁNIA
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Krisztus, kegyelmezz. Krisztus, kegyelmezz.
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Páli Szent Vince, rendíthetetlen hitű férfi, a remény példája az élet harcaiban, Krisztus szeretetének kiemelkedő tanúja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, fáradhatatlan Isten akaratának keresésében, csendes és alázatos szívű, az evangéliumi egyszerűség megajándékozottja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, munkájában is szemlélődő, bátor és körültekintő, együtt érző és irgalmas, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, a szegények evangelizálója, az apostoli buzgóság misszionáriusa, az igazság és béke védelmezője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, betegek vigasztalója, árvák és meggyötört gyermekek atyja, rabok és háborús áldozatok segítője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, laikusok ösztönzője a szegények szolgálatában, papok tanítója és példaképe, a Missziós Társaság és a Keresztény Szeretet Leányai Társulatának megalapítója,, könyörögj érettünk
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk.
Az igazat az Úr egyenes utakon vezette! És megmutatta neki az Isten országát!
Könyörögjünk!
Irgalmas Istenünk, te apostoli erényekkel ajándékoztad meg Szent Vincét, hogy gondoskodjék a szegényekről és jó papok neveléséről. Add, kérünk, hogy életpéldáját követve kitartó szeretettel folytathassuk Fiad küldetését a világban, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.
- nap Az alázat
VINCÉS CSALÁD IMÁJA:
Urunk Jézus, Te szegénnyé akartál lenni: add, hogy a hit szemével és nyitott szívvel közeledjünk a Szegényekhez, hogy felismerhessünk Téged bennük; szomjúságukban, éhségükben, magányukban és nyomorúságukban.
Éleszd fel Vincés Családunkban az egységet, az egyszerűséget, az alázatosságot és a szeretet tüzét, amely, Szent Vince szívét is lángolóvá tette.
Ajándékozd nekünk Szentlelked erejét, hogy hűségesen gyakorolva erényeit, szemlélni és szolgálni tudjunk Téged a Szegényekben, és egykor velük együtt mi is egyesülhessünk Veled a Te Országodban. Ámen.
Szentírás:
Jézus mondja: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát”. (Mt 11, 28-29) Rövid csönd Elmélkedés: Mindenki fontolja meg ezt a krisztusi tanítást: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” Ahogy maga is hangsúlyozza, arra emlékeztet ezzel minket, hogy alázattal hajthatjuk uralmunk alá a földet, mert ezen erény gyakorlása felkészíti az emberi szíveket, hogy az Úr felé forduljanak. Ez nem érhető el annak, aki durván és nyersen bánik embertársaival. Ezen túlmenően a Mennyek Országa csak alázattal érhető el, mert hiszen az önalázat szeretete fölemel minket, és fokozatosan az egyik erénytől a másikig vezet, míg célunkat el nem érjük. Az alázat az evangéliumi spiritualitás alapja. A Mennyek Országa a lélekben szegényeké. Isten a büszkéknek ellenáll, az alázatosakat felemeli. Szent Vince jól tudta ezt. Meg volt győződve arról, hogy az alázat „az evangéliumi tökéletesség alapja és a lelki élet lényege”.
Könyörgések:
Örömmel készülve Szent Vince ünnepére alázattal kérjük Istent, hogy a Vincés családban szerető irgalmasságával őrizze meg Atyánk lelkét; kérjük bizalommal.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Úr Isten, te Fiadat a világba küldted, hogy elhozza az evangéliumot a szegényeknek: – add, hogy Egyházad sohase hanyagolja el az üdvösség örömhírének hirdetését.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Taníts meg bennünket, hogyan szeressük igaz és őszinte szeretettel nemzetünket és minden embert: · segíts, hogy társadalmunkat békében és szeretetben építhessük. Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Te megszabtad, hogy a keresztény szeretetnek a törvény érvényesítésének kell lennie: segíts hát, hogy az örvendezőkkel örvendezni, a sírókkal sírni tudjunk, hogy keresztény szeretetünk mindenkihez eljusson.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyiünket képedre és hasonlatosságodra teremtettél; · szolgálatunkban segíts meg minket, hogy közösen munkálkodjunk a társadalmi igazságtalanságok és a diszkrimináció kiküszöbölése érdekében.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyien, akik szükséget szenvedő testvéreinkben és nővéreinkben téged próbálnak felismerni és szeretni, · országodban egyszer szemtől szemben láthassanak téged.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Imádság:
Lelkem Megváltója, tölts el minket szeretettel, melyért annyi alázatot szenvedtél, szeretettel, melyért a dicséret helyett a sértést választottad, szeretettel, mely saját megaláztatásodban is Isten dicsőségének keresésére indított. Bárcsak már most elvetnénk mindent, ami nem a Te dicsőségedet szolgálja, mindent, amit hiúság, kérkedés és önbecsülés leng körül. Bárcsak mostantól a valódi alázat megnyilvánulásait keresnénk. Bárcsak egyszer s mindenkorra lemondanánk megtévesztett és hazug emberek dicséretéről, s arról a hiú vágyakozásról, hogy munkánk sikert arasson.
Végül pedig, Uram, kegyelmed és példád által bárcsak szívünkben is alázatosak lennénk. Ámen.
PÁLI SZENT VINCE LITÁNIA
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Krisztus, kegyelmezz. Krisztus, kegyelmezz.
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Páli Szent Vince, rendíthetetlen hitű férfi, a remény példája az élet harcaiban, Krisztus szeretetének kiemelkedő tanúja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, fáradhatatlan Isten akaratának keresésében, csendes és alázatos szívű, az evangéliumi egyszerűség megajándékozottja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, munkájában is szemlélődő, bátor és körültekintő, együtt érző és irgalmas, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, a szegények evangelizálója, az apostoli buzgóság misszionáriusa, az igazság és béke védelmezője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, betegek vigasztalója, árvák és meggyötört gyermekek atyja, rabok és háborús áldozatok segítője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, laikusok ösztönzője a szegények szolgálatában, papok tanítója és példaképe, a Missziós Társaság és a Keresztény Szeretet Leányai Társulatának megalapítója,, könyörögj érettünk
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk.
Az igazat az Úr egyenes utakon vezette! És megmutatta neki az Isten országát!
Könyörögjünk!
Irgalmas Istenünk, te apostoli erényekkel ajándékoztad meg Szent Vincét, hogy gondoskodjék a szegényekről és jó papok neveléséről. Add, kérünk, hogy életpéldáját követve kitartó szeretettel folytathassuk Fiad küldetését a világban, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.
- nap A kedvesség
VINCÉS CSALÁD IMÁJA:
Urunk Jézus, Te szegénnyé akartál lenni: add, hogy a hit szemével és nyitott szívvel közeledjünk a Szegényekhez, hogy felismerhessünk Téged bennük; szomjúságukban, éhségükben, magányukban és nyomorúságukban.
Éleszd fel Vincés Családunkban az egységet, az egyszerűséget, az alázatosságot és a szeretet tüzét, amely, Szent Vince szívét is lángolóvá tette.
Ajándékozd nekünk Szentlelked erejét, hogy hűségesen gyakorolva erényeit, szemlélni és szolgálni tudjunk Téged a Szegényekben, és egykor velük együtt mi is egyesülhessünk Veled a Te Országodban. Ámen.
Szentírási részlet:
Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. S Krisztus békéje töltse el szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást… Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának. (Kol 3, 14-17) Rövid csönd Elmélkedés: Csak a kedvesség és a szeretet által nyílik meg a szív. (Szt. Vince)
Könyörgések:
Örömmel készülve Szent Vince ünnepére alázattal kérjük Istent, hogy a Vincés családban szerető irgalmasságával őrizze meg Atyánk lelkét; kérjük bizalommal.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Úr Isten, te Fiadat a világba küldted, hogy elhozza az evangéliumot a szegényeknek: – add, hogy Egyházad sohase hanyagolja el az üdvösség örömhírének hirdetését.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Taníts meg bennünket, hogyan szeressük igaz és őszinte szeretettel nemzetünket és minden embert: · segíts, hogy társadalmunkat békében és szeretetben építhessük. Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Te megszabtad, hogy a keresztény szeretetnek a törvény érvényesítésének kell lennie: segíts hát, hogy az örvendezőkkel örvendezni, a sírókkal sírni tudjunk, hogy keresztény szeretetünk mindenkihez eljusson.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyiünket képedre és hasonlatosságodra teremtettél; · szolgálatunkban segíts meg minket, hogy közösen munkálkodjunk a társadalmi igazságtalanságok és a diszkrimináció kiküszöbölése érdekében.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyien, akik szükséget szenvedő testvéreinkben és nővéreinkben téged próbálnak felismerni és szeretni, · országodban egyszer szemtől szemben láthassanak téged.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Imádság:
Istenem, hogy elnyerjem tetszésedet, teljes szívből tiszteletteljes és kedves szeretnék lenni embertársaimhoz.
Ismételten megígérem, hogy mindezt más módon kísérlem meg elérni, mint ahogy eddig tettem. Azonban gyenge vagyok, Uram. Külön segítséged nélkül semmiféle elhatározásom megvalósítására nem vagyok képes. Ezért arra kérlek, Istenem, hogy szeretett fiad, Jézus nevében, aki maga a megszemélyesített jóság és szeretet, segíts nekem, hogy kegyelmed által tetteimből szándékosan sohase hiányozzék a jóság.
PÁLI SZENT VINCE LITÁNIA
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Krisztus, kegyelmezz. Krisztus, kegyelmezz.
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Páli Szent Vince, rendíthetetlen hitű férfi, a remény példája az élet harcaiban, Krisztus szeretetének kiemelkedő tanúja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, fáradhatatlan Isten akaratának keresésében, csendes és alázatos szívű, az evangéliumi egyszerűség megajándékozottja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, munkájában is szemlélődő, bátor és körültekintő, együtt érző és irgalmas, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, a szegények evangelizálója, az apostoli buzgóság misszionáriusa, az igazság és béke védelmezője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, betegek vigasztalója, árvák és meggyötört gyermekek atyja, rabok és háborús áldozatok segítője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, laikusok ösztönzője a szegények szolgálatában, papok tanítója és példaképe, a Missziós Társaság és a Keresztény Szeretet Leányai Társulatának megalapítója,, könyörögj érettünk
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk.
Az igazat az Úr egyenes utakon vezette! És megmutatta neki az Isten országát!
Könyörögjünk!
Irgalmas Istenünk, te apostoli erényekkel ajándékoztad meg Szent Vincét, hogy gondoskodjék a szegényekről és jó papok neveléséről. Add, kérünk, hogy életpéldáját követve kitartó szeretettel folytathassuk Fiad küldetését a világban, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.
- nap A mértékletesség
VINCÉS CSALÁD IMÁJA:
Urunk Jézus, Te szegénnyé akartál lenni: add, hogy a hit szemével és nyitott szívvel közeledjünk a Szegényekhez, hogy felismerhessünk Téged bennük; szomjúságukban, éhségükben, magányukban és nyomorúságukban.
Éleszd fel Vincés Családunkban az egységet, az egyszerűséget, az alázatosságot és a szeretet tüzét, amely, Szent Vince szívét is lángolóvá tette.
Ajándékozd nekünk Szentlelked erejét, hogy hűségesen gyakorolva erényeit, szemlélni és szolgálni tudjunk Téged a Szegényekben, és egykor velük együtt mi is egyesülhessünk Veled a Te Országodban. Ámen.
Szentírás:
Krisztus mondja: „Aki követni akar engem, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem”. (Mt 16,24) Szent Pál ugyanebben a szellemben hozzáfűzi: „Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok.” (Róm 8,16) Ezért pedig mindenki szüntelenül mondjon le saját akaratának és ítéleteinek érvényesítéséről, s fojtsa el érzékeit. (Páli Szt. Vince) Rövid csönd Elmélkedés: Szent Vince számára – a többi szenthez hasonlóan – a szentté válás Isten akaratának a lehető legtökéletesebb megvalósítását jelentette. Az eredendő bűn valósága a világban saját személyes bűneimmel kiegészülve azonban arra késztetnek, hogy saját akaratomat Isten akarata elé helyezzem. Ezért folyamatosan le kell metszenem az önzés, az érzékiség és hiúság hajtásait, melyek abban akadályoznak, hogy életem fája gyümölcsöt hozzon. Az embernek újra és újra szorgalmasan kell meghalnia. Hogy a meghalás milyen sajátos formáját választja, az – bizonyos mértékben – minden embernél más. Egy azonban biztos: Szent Vince tanítása szerint ítéletünknek, akaratunknak, szívünknek és érzékeinknek érezniük kell a metszőkés érintését, hogy Szent Pál szavai szerint „Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön.” (2 Kor 4, 10). Így lesz számunkra a napi eucharisztikus áldozatnak mélysége és értelme. Ne engedjük meg tehát senkinek sem, hogy arról próbáljanak meggyőzni minket: külső és belső érzékeink elnyomása ma már elavult volna. Vannak olyan szenvedélyeink és vágyaink, melyek ellentmondanak a krisztusi életünk törvényeinek. Alázatosan megvalljuk, és keresztényi szeretettel feszítjük meg őket. Csak így tartozhatunk teljesen Jézus Krisztushoz. Csak így hirdethetjük hitelesen Krisztus örömhírét a szegényeknek. Fogadalmunk csak így maradhat élő valóság.
Könyörgések:
Örömmel készülve Szent Vince ünnepére alázattal kérjük Istent, hogy a Vincés családban szerető irgalmasságával őrizze meg Atyánk lelkét; kérjük bizalommal.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Úr Isten, te Fiadat a világba küldted, hogy elhozza az evangéliumot a szegényeknek: – add, hogy Egyházad sohase hanyagolja el az üdvösség örömhírének hirdetését.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Taníts meg bennünket, hogyan szeressük igaz és őszinte szeretettel nemzetünket és minden embert: · segíts, hogy társadalmunkat békében és szeretetben építhessük. Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Te megszabtad, hogy a keresztény szeretetnek a törvény érvényesítésének kell lennie: segíts hát, hogy az örvendezőkkel örvendezni, a sírókkal sírni tudjunk, hogy keresztény szeretetünk mindenkihez eljusson.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyiünket képedre és hasonlatosságodra teremtettél; · szolgálatunkban segíts meg minket, hogy közösen munkálkodjunk a társadalmi igazságtalanságok és a diszkrimináció kiküszöbölése érdekében.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyien, akik szükséget szenvedő testvéreinkben és nővéreinkben téged próbálnak felismerni és szeretni, · országodban egyszer szemtől szemben láthassanak téged.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Imádság:
Úr Jézus, te mindenről lemondtál, én pedig még arról a kevésről is félek lemondani, amim van. Inkább kényelemre, biztonságra és barátokra vágyom ahelyett, hogy szegényeidben neked szolgálnék, ahelyett, hogy bíznék abban: megadod, amire szükségem van. Segíts, hogy a lemondás gyakorlatával legyőzzem a test és a világ kísértéseit, valamint büszkeségemet, és így osztatlan szívvel kövesselek téged.
PÁLI SZENT VINCE LITÁNIA
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Krisztus, kegyelmezz. Krisztus, kegyelmezz.
Uram, irgalmazz. Uram, irgalmazz.
Páli Szent Vince, rendíthetetlen hitű férfi, a remény példája az élet harcaiban, Krisztus szeretetének kiemelkedő tanúja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, fáradhatatlan Isten akaratának keresésében, csendes és alázatos szívű, az evangéliumi egyszerűség megajándékozottja, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, munkájában is szemlélődő, bátor és körültekintő, együtt érző és irgalmas, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, a szegények evangelizálója, az apostoli buzgóság misszionáriusa, az igazság és béke védelmezője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, betegek vigasztalója, árvák és meggyötört gyermekek atyja, rabok és háborús áldozatok segítője, könyörögj érettünk.
Páli Szent Vince, laikusok ösztönzője a szegények szolgálatában, papok tanítója és példaképe, a Missziós Társaság és a Keresztény Szeretet Leányai Társulatának megalapítója,, könyörögj érettünk
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk.
Az igazat az Úr egyenes utakon vezette! És megmutatta neki az Isten országát!
Könyörögjünk!
Irgalmas Istenünk, te apostoli erényekkel ajándékoztad meg Szent Vincét, hogy gondoskodjék a szegényekről és jó papok neveléséről. Add, kérünk, hogy életpéldáját követve kitartó szeretettel folytathassuk Fiad küldetését a világban, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.
- nap Buzgóság a lelkek megmentéséért
VINCÉS CSALÁD IMÁJA:
Urunk Jézus, Te szegénnyé akartál lenni: add, hogy a hit szemével és nyitott szívvel közeledjünk a Szegényekhez, hogy felismerhessünk Téged bennük; szomjúságukban, éhségükben, magányukban és nyomorúságukban.
Éleszd fel Vincés Családunkban az egységet, az egyszerűséget, az alázatosságot és a szeretet tüzét, amely, Szent Vince szívét is lángolóvá tette.
Ajándékozd nekünk Szentlelked erejét, hogy hűségesen gyakorolva erényeit, szemlélni és szolgálni tudjunk Téged a Szegényekben, és egykor velük együtt mi is egyesülhessünk Veled a Te Országodban. Ámen.
Szentírás:
Jézus mondja: „Hirdetnem kell az Isten országát, hiszen ez a küldetésem.” (Lk 4,43) Rövid csönd Elmélkedés: „Nem elég Istent szeretni, ha felebarátom nem ezt teszi.” (XII, 262)
E szavak nagyszerű kifejezői annak, mit is ért Szt. Vince ezen erény alatt. Nem mást, mint Krisztus, az evangélium és a szegények iránt érzett szenvedélyt, annak érdekében, hogy az örömhír mindenhová eljusson, és hatékony legyen. Olyan szenvedély ez, mely értelmet ad a misszionárius életének, szenvedély, mely arra törekszik, hogy Isten igéjének kenyere, az Eucharisztia kenyere, az emberek asztalán lévő kenyér, az igazság, az emberi méltóság és szabadság kenyere megosztásra kerüljön… „Amikor szeretet hatja át az emberi lelket, ura lesz minden képességének – nem pihen soha. Olyan, mint a mindent elemésztő tűz” (XI, 216). „Ha az Isten iránti szeretet tűz, úgy a buzgóság ennek a lángja.”
Könyörgések:
Örömmel készülve Szent Vince ünnepére alázattal kérjük Istent, hogy a Vincés családban szerető irgalmasságával őrizze meg Atyánk lelkét; kérjük bizalommal.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Úr Isten, te Fiadat a világba küldted, hogy elhozza az evangéliumot a szegényeknek: – add, hogy Egyházad sohase hanyagolja el az üdvösség örömhírének hirdetését.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Taníts meg bennünket, hogyan szeressük igaz és őszinte szeretettel nemzetünket és minden embert: · segíts, hogy társadalmunkat békében és szeretetben építhessük. Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Te megszabtad, hogy a keresztény szeretetnek a törvény érvényesítésének kell lennie: segíts hát, hogy az örvendezőkkel örvendezni, a sírókkal sírni tudjunk, hogy keresztény szeretetünk mindenkihez eljusson.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyiünket képedre és hasonlatosságodra teremtettél; · szolgálatunkban segíts meg minket, hogy közösen munkálkodjunk a társadalmi igazságtalanságok és a diszkrimináció kiküszöbölése érdekében.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Valamennyien, akik szükséget szenvedő testvéreinkben és nővéreinkben téged próbálnak felismerni és szeretni, · országodban egyszer szemtől szemben láthassanak téged.
Ébreszd fel bennünk isteni szereteted tüzét.
Imádság:
Isteni Megváltóm, alakíts át szándékod szerint. Kezeim legyenek Jézus kezei. Nyelvem legyen Jézus nyelve. Add, hogy minden testi képességem a te dicsőségedet szolgálja.
És mindenekfelett formáld át lelkemet minden képességével együtt, hogy emlékezetem, akaratom és érzéseim Jézus emlékezete, akarata és érzései legyenek. Kérlek, pusztítsd el bennem azt, ami nem rád hasonlít. Add, hogy csak benned, általad és érted éljek, hogy Szent Pállal együtt mondhassam: „Már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” Ámen.