Szükséges, hogy életgyónást végezzünk életünknek arról a szakáról, amelyen át érvénytelenül gyóntunk. Hiszen az ily gyónásban felsorolt bűnök még nincsenek rendben. Érvénytelenek voltak pedig gyónásaink akkor,
1. ha nem volt bánatunk s erősfogadásunk. Világos jelei ennek, ha pusztán csak emberi tekintetből gyóntunk, a közeli bűnalkalommal nem szakítottunk, az okozott károkat nem akartuk jóvátenni. Valószínű, de nem mindig biztos jele az érvénytelen gyónásnak, ha hosszabban minden javulás nélkül bűnös szokásban éltünk;
2. ha valamely súlyos vagy súlyosnak tartott bűnt készakarva elhallgattunk;
3. ha a meggyónt halálos bűnök számát vagy nemét illetőleg hazudtunk;
4. ha lelkiismeretünket túl hanyagon vagy éppen nem vizsgáltuk meg.
Nem ritkán megesik, hogy valaki talán idősebb korban, hosszú jámbor élet után egyszerre csak arra eszmél, hogy fiatalon, legény vagy leány korában bezzeg sokáig szentségtörő gyónásokat végzett, de aztán az egész dolog feledésbe ment. Idősebb korban tehát a rossz gyónások után már jóhiszeműleg végzett, jó gyónások következtek. Ilyenkor a jóhiszemű gyónások megismétlése nem szükséges, de igenis meg kell ismételnünk az ifjúkori szentségtörő gyónásokat, amelyeket öntudatosan rosszul végeztünk. Ezeket tehát, de csakis ezeket kell feltétlenül általános gyónással kipótolnunk. Legtanácsosabb azonban ilyenkor már életgyónást végezni, főleg, ha a régi gyónásokat illetőleg valami bizonytalanság mégis csak mindig megmaradt lelkünkben.