Az Ige nem csupán arra szánta Máriát, hogy embersége Anyja legyen; nemcsak kegyelmekkel halmozta el, hanem belekapcsolta misztériumaiba is.
Az evangéliumból láthatjuk, hogy Jézus és Mária elválaszthatatlan egymástól Krisztus misztériumaiban. Az angyalok azt hirdetik a pásztoroknak, hogy a betlehemi barlangban megtalálják „a gyermeket és anyját”1, Mária mutatja be Jézust a templomban és mintegy előre átéli a Kálvária áldozatát.2 Jézus egész názáreti életét, mint fentebb láttuk, Mária tekintélye alatt töltötte el. Nyilvános élete kezdetén az ő kérésére nyilatkoztatta ki magát Kánában első csodájával.3 Az evangélisták említik, hogy Mária több apostoli útján elkísérte Jézust.
De jól jegyezzük meg, hogy itt nem pusztán külső egyesülésről van szó. Szűz Mária szívvel-lélekkel egyesül Fia misztériumaival. Szent Lukács említi, hogy Jézus Anyja „megjegyzi vala Fia szavait, szívében forgatván”.4 Számára Jézus szavai szemlélődés forrásai voltak. Nem mondhatjuk-e ugyanezt Jézus misztériumairól is? Mikor Jézus élte ezeket a misztériumokat, édesanyja lelkét bizonyára mindegyiknek értelméről felvilágosította. Ő meg is értette őket és egyesült velük. Jézus minden szava és cselekedete kegyelmek forrása volt annak a számára, akit az Üdvözítő minden asszonynál jobban szeretett. Amit Jézus emberi életében Anyjától kapott, azt úgyszólván visszaadta neki az isteni életben, melynek ő a forrása. Krisztus és a Szent Szűz ezért olyan elválaszthatatlanul egy mindegyik misztériumban. Ezért egyesített Mária is minket valamennyiünket szívében isteni Fiával.
Jézus legkiválóbb műve, misztériumainak szentélye szenvedése volt. Véres keresztáldozatával adta vissza végleg az embereknek az isteni életet, ezzel állította vissza újra istengyermekségük méltóságát. Krisztus Jézus azt akarta, hogy Anyja különös módon részesüljön ebben a misztériumban, Mária pedig annyira egyesült Megváltó Fia akaratával, hogy – bár egyszerű teremtmény maradt, – részesült abban a dicsőségben, hogy abban a pillanatban ő is újra szülhetett bennünket a kegyelem életére.
Menjünk lélekben a Kálváriára, abban a pillanatban, amikor Jézus készül betetőzni itt a földön azt a művet, melynek teljesítésével Atyja bízta meg. – Az Úr Jézus elérkezett itt a földön apostoli küldetése céljához. Kibékítette Atyjával az egész emberiséget. Ki van ott a kereszt lábánál e végső pillanatban? Mária, Jézus Anyja és Szent János, a szeretett tanítvány, meg néhány asszony. „Áll vala az ő anyja.”5 Ott áll egyenesen. Újra feláldozza Fiát, mint egykor, amikor bemutatta a templomban. Ebben a pillanatban felajánlja az örök Atyának „méhe áldott gyümölcsét” váltságdíjul a világért. Jézus csak néhány pillanatig él még. Akkor befejezi áldozatát és visszaadja az isteni kegyelmet az embereknek. Anyánkul akarja adni nekünk Máriát. Ez is csak egyik kifejezési módja annak az igazságnak, hogy az Ige megtestesülésekor az egész emberiséggel egyesült. A választottak alkotják Krisztus misztikus testét, úgyhogy elválaszthatatlanok tőle. Krisztus most nekünk adja Anyját is, hogy a mi lelki Anyánk is legyen. Mária nem választott külön bennünket Jézustól, Fiától, a mi fejünktől.
Mielőtt Jézus kilehelte volna lelkét és ezzel végleg megszerezte volna a lelkeket, hogy belőlük, – mint Szent Pál mondja, – megalkossa dicső, szent és szeplőtelen Egyházát,6 ott látja a kereszt tövében Anyját, nagy bánatba merülten és tanítványát, Jánost, akit annyira szeretett, aki hallhatta utolsó szavait és velünk is közölte őket. Jézus így szól Anyjához: „Asszony! íme a te fiad”. Majd tanítványához fordul: „Íme a te anyád”.7 – Szent János mindnyájunkat képvisel itt: a haldokló Jézus reánk hagyta Anyját. Nem ő-e a mi „elsőszülött testvérünk”? Nem arra vagyunk-e rendelve, hogy hasonlók legyünk hozzá, hogy „így ő elsőszülött legyen a sok testvér között?”8 Ha tehát Krisztus elsőszülött testvérünkké lett, amikor Máriától a mienkéhez hasonló természetet vett fel, és ezáltal a mi fajunkhoz tartozott, csodálkozhatunk-e azon, hogy haldokolva Anyánkul adta a kegyelmi rendben azt, aki emberi természetének Anyja volt?
És mivel ez a szó, az Ige szava mindenható és isteni erővel teljes, olyan érzelmeket kelt Szent János szívében, melyek méltók Mária fiához. De a Szent Szűz szívében is különös gyengédséget ébreszt azok iránt, akiket a kegyelem Jézus testvéreivé tesz. – Különben kételkedhetnénk-e egy pillanatig is, hogy a Szent Szűz most is, mint egykor Názáretben, bár ezúttal hallgatag, de éppoly szerető, alázatos és engedelmes „legyen”-nel válaszolt? Hiszen akarata egészen egy volt Jézuséval. Hogyne akarta volna hát teljesíteni Fia utolsó óhajtását?
Szent Gertrud beszéli, hogy mikor egyik nap az evangéliumnak e Krisztusra vonatkozó szavait hallotta: „Szűz Mária elsőszülött Fia”, ezt gondolta magában: „Jézusra jobban illenék az »egyszülött« név, mint az »elsőszülött«”. Míg ezzel a gondolattal foglalkozott, megjelent neki Szűz Mária és így szólt a nagy apácához: „Nem az »egyszülött Fiú« illik jobban Jézushoz, hanem az »elsőszülött Fiú«. Mert Jézus, az én édes Fiam után, vagy helyesebben őbenne és általa valamennyiteket újraszültelek szeretetem méhében és ti az én fiaim lettetek, Jézus testvérei.”9
1 Lk 2,8-16
2 Uo. 23-29
3 Jn 2,1-11
4 Lk 2,19
5 Jn 19,25
6 „Krisztus szerette az Egyházat, és önmagát adta érette a végett, hogy dicsővé tegye magának…, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta…” Ef 5,25-27
7 Jn 19,25-27
8 Róm 8,29
9 Az isteni szeretet követe, 4. könyv, 3. fej.