A gyónás igaz, titkos, szóbeli s teljes legyen. Lássuk sorban mind a négy tulajdonságot.
a) Igaz a gyónás akkor, ha ment minden hazugságtól. Minden oly hazugság, amely a gyóntatót lényeges dologban megtéveszti, a gyónást érvénytelenné s szentségtörővé teszi. Ily hazugságot követ el az:
1. aki a gyónta tó atya kérdésére súlyos bűnét szándékosan letagadja; avagy azt úgy tünteti fel, mintha az csak bocsánatos bűn volna vagy pedig megfordítva;
2. aki készakarva halálos bűnről vádolja magát, amelyet el nem követett, avagy tudatosan kisebb vagy nagyobb számot mond, mint ahányszor azt tényleg elkövette;
3. aki a gyóntató jogos kérdésére, midőn például a bűnszokás vagy -alkalmat illetőleg érdeklődik, a valóságtól lényegesen eltérő választ ad.
A kisebb hazugságok azonban, amelyek tehát a gyóntató ítéletét lényegesen nem módosítják, pl. egy bocsánatos bűn, vagy kisebb jelentőségű körülmény eltagadása, ugyan szintén szentségtörők, de csak kisebb mérvben. Miért is nem haladják túl a bocsánatos vétek mértékét s nem rontják meg a szentség érvényét. Nagyon világos azonban, hogy minden hazudozás, melyet valaki a gyónásban követ el, felette gyanússá teszi a gyónó bánatát s erősfogadását.
Minden oly kérdésre azonban, amely a gyónáshoz nyilván nem tartozik, nem szükséges, a gyónó bátran kitérő feleletet adhat.
Midőn egyik híres művésznőtől a gyóntató a nevét kérdezte, az nyugodtan azt felelé: „Kérem, a nevem nem bűn”.
b) A gyónás továbbá titkos legyen. Nem ugyan a gyónás természetéből következik ez, hanem Krisztus rendeletéből, aki tekintettel a nyilvános gyónással járó nagy nehézségekre, nem akarta azt Egyházában kötelezővé tenni.
Miért is, ha a gyóntató nem érti nyelvünket, nem tartozunk tolmács útján gyónni.1 A néma sem köteles bűnvallomását írásban adni. Az írás által ugyanis a gyónás valamiképp nyilvánosságra juthat. Ily esetekben tehát egyelőre elég a jelekkel kifejezett bűnvallomás, hogy feloldozást kapjunk. Az effajta tökéletlen gyónások azonban csakis szükségből, évenkint 3–4-szer tűrhetők.
c) A gyónásnak azután szóbelinek kell lennie és súlyosan vétene az, aki az Egyháznak szokás által bevezetett eme törvényétől fontos ok nélkül eltérne. Ez a szóbeliség azonban eléggé érvényesülne már akkor is, ha valaki a gyónásban kijelentené: vádolom magam mindazokról a bűnökről, amelyeket gyóntatóatyám már ismer, amelyeket gyónáson kívül már közöltem stb.
Ettől eltekintve – tehát minden hozzáfűzött megjegyzés nélkül is – írásban teheti meg a jelenlevő gyónó bűnvallomását a következő esetekben:
a) ha a túlságos szemérmesség vagy nagy aggályosság miatt szinte képtelen magát szavakkal kifejezni;
b) ha nagy veszélyben érzi magát, hogy álszégyenből súlyos bűnt elhallgat;
c) ha a gyóntató siketsége a gyónási titkot veszélyeztetné;
d) ha a torokfájás vagy más betegség a beszédet túlnehézzé teszi;
e) ha a néma írásban gyónni óhajt.
De még ily körülmények között is, ha nem is szükséges, de felette ajánlatos, hogy a gyónó szóval, illetőleg a néma jellel kifejezésre juttassa, hogy mindazokról, amiket írásban átnyújt, magát vádolja.
d) Végül teljes gyónást kell végeznünk.
Anyagilag teljes az a gyónás, amely a bűnösnek minden elkövetett s még egyenesen meg nem bocsátott (súlyos) bűnét tényleg felöleli; formailag pedig azt a gyónást nevezzük teljesnek, amely mindazt a bűnt magában foglalja, amelynek megvallására a gyónó magát jelenleg kötelezve érzi; amiről tehát tudja, hogy az adott helyzetben meg lehet s meg kell gyónnia.
Az anyagi teljesség a gyónás érvényességéhez nem szükséges és igen sok esetben már csak emlékezetünk fogyatékossága miatt sem lehetséges.
Ámde a formai teljesség nélkülözhetetlen ahhoz, hogy érvényes, jó gyónást végezzünk. Szentségtörés nélkül tehát nem hallgathatjuk el azt, ami lelkiismeretünk szerint a gyónás teljességéhez szükségképpen hozzátartozik, hacsak annak bevallásában fizikai vagy erkölcsi lehetetlenség – miről alább szólunk – nem akadályoz.
1 Vö. 903. kánon.